Még mindig ritkán írok. A pozitív dolgokat megélem, nem feltétlen dicsekszem velük, aztán a negatívakról nem szívesen beszél az ember. Mégis úgy érzem kell, noha a blogom látogatottsága nyilván nem totalcar.hu vagy vezess.hu szintű, de éppen azért, mert nem írok nap mint nap, valószínűleg van egy állandó közönségem, aki kíváncsi rá, mit írok. Ebből adódóan, illetve a google keresőt használva azért akadnak látogatóim, tehát valamelyest én is segítek az embereknek azzal, hogy véleményt formálok, s reálisan látva dolgokat megnyilvánulok itt.

 Azt ugye észrevettétek, hogy az utóbbi pár évben a szokásosnál sokkal-sokkal nagyobb mértékben megszaporodtak az autók, amik az akkor új, P-vel kezdődő rendszámokkal kezdődtek és hihetetlen gyorsan ki is futottak, mert annyi autó eladás volt.

Sokan vettek új autót is, ami tiszta sor, ehhez sok hozzáfűzni valóm nincs. Az sejthető, hogy a járműgyártás ezeket az óriási igényeket új járművekkel képtelen lenne kiszolgálni (meg pénze sincs mindenkinek újra), ezért virágkorát éli a használtautó piac is. És itt van a baj.

Sajnos szép számmal akadnak, akik valamiért azt gondolják, hogy a külföldről behozott autó az milyen tuti vétel. Pedig ha józanul belegondoltok, külföldön - nyugaton, ahonnan ezek az autók jönnek -  sem olcsóbb semmi. A bérek magasabbak de szinte mindennek olyan, vagy magasabb ára van, mint nálunk. Igaz ez a járművekre is. 

Ebből adódóan gondoljatok már bele: Ha egy külföldről behozott, regisztrációs adóval, + hazai forgalomba helyezési költségekkel terhelt, már forgalomba helyezett autó olcsó, vagy épp piaci áron megy az itthon eddig forgalomba lévő használtakkal, akkor az miért van?

A válasz nagyon egyszerű. Valami nem stimmel. Azt az autót nyilván külföldön jóval olcsóbban megvették, mint amennyiért itthon piacra kerül. Hiszen haza kell szállítani, adót kell rá fizetni, itthon is forgalomba helyezni annak minden költségével együtt. Ráadásul aki behozza, nem szeretetszolgálat, tehát minimum 100-200e Ft hasznot is rádob. 

Mindebből az következik, hogy külföldről behozni autót nem éri meg, kivéve, ha ott ár alatt lehet megvenni. Ennek meg ugye oka van. Nem feltétlenül egy, vagy kettő, lehet jóval több is..pl. tekert órás autó, vagy árvízkárosult, vagy karambolos feljavított, vagy nem volt karbantartva, vagy épp még működik, de küszöbön egy zsebbenyúlós javítás. Arról már nem is beszélek, hogy lopott volt, pedig sajnos ez is előfordul, olvashattunk ilyet is, és lefoglalták az új tulajtól az autót, tehát ennyit ér az eredetiségvizsga...

Még egy esetben hozhatnak be külföldről autót, hogy megérje. Ha van olyan típus, ami itthon keresett, de nem kapható. Viszont ez nem lesz olcsó. Sőt. A magas ár sem garancia arra, hogy az autóval minden rendben van. Sokan szemrebbenés nélkül képesek hazudni, átverni a naiv autó vásárlókat. Sok naiv vásárló meg el van ájulva, ha egy kiglancolt kívül-belül szép autót meglát, mert nem lát a műszaki tartalom, vagy a lehetséges előélet  mögé. Ezt használják ki a modern kori autókereskedők, akik közül sokan berendezkedtek a külföldi romok behozatalára, mondjuk ki; autókereskedő cigányok!!! Jönnek határokon, korlátlanul hozzák mások levetett szarját, és a német, osztrák rendőr sem baszogatja őket, mivel még örülnek is nekik, hogy a szemetet elviszik tőlük! Erről szól a történet!!! Aztán itthon meg megveszi az idióta paraszt. Legtöbbször pórul jár, aztán ha szervizbe kell majd menni kamilláz rajta, amilyen árakat mondanak. De valójában ezekkel a levetett romokkal a szervizek sem szívesen foglalkoznak. Mindenki sokkal boldogabb lenne, ha nem javítással kellene foglalkozni hanem csak karbantartásokkal. Épp ezért, mivel ezeket az autókat egyre kevesebb szakember van, aki megjavítja, és kevés autótulajdonos, aki meg is fizeti ennek magas árát, ezért jó eséllyel ezek az autók még párszor gazdát fognak cserélni hacsak nem hamar a bontóba végzik. De a hulladék nálunk csapódik le sajnos. És ez a történet lényege, amiért feszegettem ezt a témát és nagyon sajnálatos, hogy hulladéklerakó lesz az országunk! Naiv vásárlók / haszonleső "kereskedők" miatt!

A külföldről behozott autó számomra nem más, mint az előélet tisztára mosása. A behozott külföldi autóról már szinte lehetetlen itthon kideríteni bármit is, szerencsés esetben csak sejteni lehet 1-1 dolgot.

Mindig néztem a használt autó, motor piacot. Amióta rendszám alapján lehet pár infót lekérni az autókról, azóta rendszeresen infózok is. (és nem foglalkozom a rendszám takargató köcsögök járműveivel). Külföldi autó ezért is rossz, mert csak a magyarországi dolgok látszanak, de itt például jól látszik az, hogy az illető úgy hirdeti, hogy nem is adhatja el. Mondanom sem kell, a hirdetés nagyon meggyőző volt mind a képek, mind a leírás tekintetében.

astra.png

A következő képen látható pedig elég sok külföldről behozott járműnél olvasható, hogy nem stimmel valami. Érdekes, mert ennyi adminisztrációs hibát nem tudok elképzelni. És csodálkozom, hogy ezeket elfogadják! Nekem ez is gyanús!

eredetvizsga.jpg

Jó ez a rendszer. Nagyon sok autót ki lehet szűrni vele és már sok időt spórol az ember, hogy nem megy el megnézni őket. Én azt mondom, akinek nincs takargatnivalója, az ne takargassa a hirdetésben a rendszámot! Amúgy is, ha valaki elmegy megnézni akkor már látja a rendszámot. Miben más így? Ugye..! Csak az takargatja aki fél, hogyha kiderül valami az autójáról, motorjáról, akkor nem fogják megvenni. Már eleve gyanús!

Összegzés. Remélem segíthettem annak aki jármű vásárlás előtt áll. Még egy szösszenetet engedjetek meg. Benzines vs dízel. Használt dízel autót biztos, hogy nem vennék ott szinte borítékolható a vásárlás utáni költségek. Benzinesből sem preferálnám a közvetlen befecskendezéseseket, turbósokat, nagyon nyomatják őket, de egyiknél sem a tartósság a szempont hanem az újkori környezetbesorolása a járműnek. Arra is szarik mindenki, hogy néhány év múlva mi lesz vele. Míg mondjuk egy jó, karbantartott szívó benzines 10 éves korában is tudja tartani a gyári értékeket. Ha városi rövid távokat mentek, araszolásra ne vegyetek már dízel autót! A dízel annak való, aki sokat pályázik! És azt sem értem, miért az autójával akar mindenki többnek látszani. Mert ez is észrevehető a trendekben, a SUV-ok hódítanak. Amit próbálnak a gyártók lefaragni kibocsátási értékeket, gyakorlatilag elvész azzal, hogy az emberek értelmetlenül SUV-okba és hasonló nagy autókba ülnek, amik eleve magasabb fogyasztásúak, s energia is több kell a legyártásukhoz. Muszáj ez? Miért kell az embereknek nagy autó, mikor 99%-ban kihasználatlanul közlekednek vele? Egy 4 fős családnak is bőven elég kellene legyen pl egy Suzuki Baleno, csak ugye a világ másfele tart...  Emberek? Miért nem tértek észhez? Ne mindenki csak saját magára gondoljon már, hanem mindannyiunk jövőjére! De ez így a pusztulás fele visz... SUV helyett kisautót, robogót, tömegközlekedést, elektromos rollert mindenkinek! Dugó van és araszolás, parkolóhely nincsen! Változtatni kellene, mielőtt a természet változtat és pusztít el bennünket! (saját hedonista ostoba életvitelünk miatt - tisztelet a kivételnek)

Sok a szélhámos...

2015.03.29. 21:44

Rendszeresen nézek autó és kismotor hirdetéseket. Rengeteg a hamis, átverős hirdetés. Akármilyen még egy jónak látszó autó hirdetése esetén sem tudhatjuk előre biztosan, milyen szándékkal akarják eladni a járművet.

Van, amikor az eladó saját szavát üti például úgy, hogy hirdeti az autóját, helyhiány miatt adja el blabla felsorolja a dolgokat, majd a hirdetés közepe-vége fele feltűnik, hogy csere esetleg érdekli X típusú autóra.. Nóóórmális az ilyen..?! 

Aztán ami nem ritka például, hogy azt írja vezetett szervízkönyv. Ez sokmindent jelenthet. Lehet, hogy az autóban van 300 ezer km akár bevallottan is - bár ez ritka - de csak pl. 50-ezerig van vezetve. Ilyenkor mijazistennek írja bele, hogy vezetett szervízkönyv?? Ez a vicc kategóriája.

De tessék várni, van egy másik verzió is. A végig vezetett szervízkönyv - a könyve szerint hazai márkaszervizben. Na ilyen is megbukott már nálam. Leinformáltam, és 1-2 nem szerviz jellegű bejegyzés volt az autó előéletében és márkaszervizben ezen kívül egyáltalán nem járt. De a könyvében ott virított a márkaszervizes bélyegző. Jó, mi?! :) Eszembe jutott közben az az időszak, mikor láttam a neten, hogy XY szervizkönyv (márkaszerviz) pecsételés Pesten. Szóval valakik ezzel üzérkedtek. Nem szép dolog visszaélni a márkaszerviz bélyegzőjével és ebből hasznot szerezni, meg úgy egyáltalán...

Tehát akinek fontos dolog a vezetett szervizkönyv, az informálja le egy márkaképviseletnél az autót, hogy valóban járt-e ott, ez a legtisztább...

Egyelőre ennyi, lehet később írok ide még és bővítem.

Update 2015.04.01:

Ja, és nekem is vezetett szervizkönyvem van, én vezetem, saját magamnak! :) Bár megtehettem volna, hogy bepecsételek márkaszervizes bélyegzővel, de tudva ezt, hogy mivel én végeztem rajta el mindent és ezért nem készült róla szerviz számla, tehát nem kerül bele a rendszerbe, így feleslegesnek láttam beütni. De ha be is ütöttem volna, alapvetően különbség van eközött, és a fent leírt eset között, ahol valószínűleg csak a pecsételés történt meg és az autót nem, vagy ritkásan szervizelték.

 Update 2015.04.02:

http://olx.hu/hirdetes/gilera-typhon-IDoZHE.html 

Ez a hirdetés is érdekes. Azt írja lánchajtás, honnan veszi, nem tudom. Rá is írtam üzenetbe kérdést, hogy ez láncos?? megdöbbenve - mintha nem tudnám, hogy szíjas. Aztán írta is válaszba, hogy szíjas. De a hirdetést azóta sem írta át... Mire jó ez a kavarás? Meg olaj és szűrőcsere, mintha egy autó lenne, ebbe nem is kell "klasszikus" olajat (tehát motorolajat) cserélni, max a hajtásába hajtóműolajat, szűrő meg mi van benne? Egy levegőszűrő, amit általába elég kimosni, ha nincs elszakadva, sérülve, akkor tökéletes a tisztítás. De találkoztam már olyannal, aki vezérműszíjnak írta a robogókban található meghajtó fogasszíjat. Érzésem - és néhány tapasztalatom alapján - ezek az emberek vagy hazudnak, és nem volt semmi kicserélve, vagy ha igen, akkor maguk, de inkább valamelyik szomszédba a "haver" kókányolta nekik, ami szintén mellőz mindennemű hozzáértést.

Update 2015.04.03:

Ráírtam az előbbi hirdetőre, hogy akkor miért nem javítja a hirdetését, aminek eredményeképpen törölte a láncos részt.

Használt autó!

2013.02.05. 10:27

Nézegettem a hirdetéseket szokás szerint, és rátaláltam egy autóra, ami ennél a kereskedésnél van:
http://www.hasznaltauto.hu/partner/muszaki_szaki_kft.-7065
Szépeket írnak itt, ha tényleg így van ez egy dícséretes dolog, mert sok nepper inkább lehúzza a vásárlókat. Hiszen sokszor azon van a legjobb haszon, ha bevesznek egy olyan autót amivel már volt valami geller, és emiatt (is, meg amúgy is) ár alatt veszik meg, "normál" v. kicsit magasabb áron - extra haszonnal -meg továbbadják, mintha semmi nem lett volna vele. Csak az a helyzet, hogy kis hazánkban annyi a szegény ember, hogy még sokszor a karbantartásokra sem figyelnek oda, a külföldi autók meg elég nehezen nyomozhatóak le már utólag. Tehát az a kereskedés, amelyik ilyen célt tűz ki maga elé, nem kis fába vágja a fejszéjét, hiszen nem egyszerű dolog ilyen autókat találni. És ha valaki visz hozzájuk egy megtekert km órás autót? Ők se feltétlenül tudják kideríteni, aztán lehet beveszik. Én nem akarom őket lehúzni, hiszen a kezdeményezés dícséretes, nagyon szimpatikus számomra, csak azért kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, mikor az ember nap mint nap olyan autókkal találkozik, amit nem merne ajánlani másnak. Konkrétan kb. 10 autóból mondjuk 1 lenne amit mernék ajánlani másoknak, vagy venni magamnak. Persze ez egy hasraütésből kapott szám, de kb. ilyen az arány, nagyon kevés autót mernék megvenni így 4-5 éves kor felett, és ahogy nő a koruk, úgy az arány egyre rosszabb, tehát még nehezebb jót kifogni. Lehet túl negatív vagyok, de én így látom a piacot! Bár ez a bejegyzésem elég semleges / pártatlan hatást kelt, ha a kereskedést nézzük, de a szkepticizmusomtól függetlenül mindenképpen az ilyen korrektnek tűnő kereskedésekben néznék körül, ha már neppernél van a vágyott autóm.

süti beállítások módosítása