Most már ezt is tudom, mivel szükséges volt a fűtés miatt járatnom a motort a munkámból adódóan. Nagyon jól fűt, lejjebb is kellett közben tekernem, de leállítottam 2 óra 15 perc járás után, mire felkelt a nap. Álló motornál már vagy a hideg levegőt fúvatja be az ember, vagy bepárásítja magát, ha semmit nem fújat.

Teljesen nem 100 %-osak az adatok, mivel a megtett kilométer a google térképe szerint számított, a kocsiba nem néztem, még utólag lemérhetem azzal is. De inkább felfelé kerekítettem mindenben, nehogy "szebb" adatokat mutassak, mint a valóság, hanem olyat, amivel reálisan lehet számolni.

alapjarati-fogyasztas.jpg

Nos, a tapasztalatok:

Hőmérséklet átlag 0 celsius. 6 km-t tettem meg a célomig, így az átlagfogyasztást erre írta a computer, tehát ebbe az "alapjáratba" számolt fogyasztásba benne van 6 km mozgás is. Érdekesség, hogy ezalatt a 6 km alatt sem kúszott fel az üzemmeleget jelző szintig a vízhőfok mutatója (csak a közelébe, majdnem elérte), ami nem termosztáthibának tudható be, jó vezetési stílussal, kis tempóval, nagy sebességben (50-60 km/h 5.fokozatban), 0 fok környékén ez a kis benzines se melegszik olyan gyorsan, jó hatásfokkal dolgozik. Álló helyzetben természetesen elérte az üzemi hőfokát, venti 1-es fokozaton, de ha erősen nyomatnám az utastérbe a meleget, akkor természetesen képes "lehúzni" a vízhőmérsékletet. De nekem így is bőven melegem volt.

 

75 perc után az átlag 15,7 liter = 0,942 liter elégetve ( 0,7536 liter / óra )*

 

90 perc után az átlag 18 liter = 1,08 liter elégetve ( 0,72 liter / óra)*

 

120 perc után az átlag 22,2 = 1,332 liter elégetve ( 0,66 liter / óra)*

 

Hazaérkezés után a kész statisztika:

~150 percet járt a motor, ezalatt 12 km-t tett meg összesen, computer szerint 15,5 liter átlagfogyasztással.

= 1,86 liter elégetve összesen ( 0,74 liter / óra)**

 

* 6 km megtétele mellett számolt alapjárati fogyasztás

** 12 km megtétele mellett számolt alapjárati fogyasztás

 

A statisztika nem teljesen mutatja meg az alapjárati fogyasztást, de az 0,5-0,7 liter közé saccolható, ha már üzemmeleg a motor. Hidegen ennek többszöröse lehet, akár 1,5-2 liter is.

Az elején a megtett 6 kilométer miatt magasabb, hiszen abba benne van a mozgáshoz szükséges energia, az utolsó számításnál szintén azért magasabb a liter / óra arány, mivel még 6 kilométerrel nőtt a megtett táv.

 Jól látszik az első statisztika után, hogy folyamatosan csökken az alapjárati fogyasztás (07 alá), egészen a hazaindulás utáni statisztikáig, hiszen nem történt addig haladás. És az ugye evidens, hogyha halad az autó, akkor a fogyasztás / óra is magasabb lesz, mintha alapjáraton ketyegne. 

Ez tényleg igaz. Szombaton Palinba belefutottam ebbe a mérőkocsiba, ami aznap délután itt is mért, ahol a kép készült: a Balatoni úton. A lényeg én Palinból jöttem a városba, előtte lemostam a szélvédőmet, mert maga az autó tiszta volt, csak a képernyő volt bogárkenődéses, én pedig szeretek tisztán látni. Kicsit siettem is, mivel épp megeredt az eső, le akartam rakni garázsba a kocsit.De óra szerint kb. 65-öt mentem. Úgyhogy nincs okom félni, még ha órám szerint 69-et elértem volna (bár ez már nagyon határ, nem jó "játék"), akkor sem, hiszen nem állítottak le később sem. Igazából az utolsó pillanatba vettem ezt az autót észre, mert előtte azt figyeltem, mennyire sikerült szépen letisztítani a szélvédőt. :) Természetesen nem lassítottam, csak rápislantottam a kilométerórámra, kb. 65nél állt, úgyhogy no para.

És eszembe jutott, hogy kb. 1 éve jártam hasonlóan civil traffival, de akkor féltem azért, mert emelkedő is volt, nem-e nyomtam jobban 69-nél, hogy ne erőlködjön nagyon 5.-ben. Aztán abból nem lett semmi.

A dolog érdekessége, hogy megnéztem a kép készítésének dátumát, és az is október 5-én volt! Tiszta véletlen, hogy ugyanazon a napon jártam hasonlóan, csak 1 éve. De most nem félek, mert biztos vagyok benne, hogy nem mentem gyorsabban, és abból nem lett dolog, ebből sem lehet mivel most egyértelműen közigbírság alatt vagyok, nincs akkora mértékű a szabálysértésem, hogy objektív felelősséget alkalmazhassanak rám.

Egyékbént ha nem tartanak fent, lakott területen mindig így az autó órája szerint minimum 60, maximum a 70 alá egy picivel lövöm be a tempómat, 50-nél nagyon unalmas, és így jobb neki az 5. sebesség. Bár belvárosban nem is rakok 5.-et.
5-ben csak akkor megyek ilyen kis tempóval, ha külvárosi szakaszon vagyok, ahol legalább 1-2 km hosszan lehet előreláthatólag megállás nélkül menni. Meg még akkor jellemző az 5., ha hosszú távon utazok, és lakott területre érek, akkor végigmegyek 5.-ben, csak akkor rakom vissza, ha szükséges.
Tehát a hypermiling technikám egyik apró részletét ezzel el is árultam; próbálok minél kevesebbet váltogatni. (persze nem úgy, hogy fokozatokat kihagyok..:)

Rekord született!

2013.08.18. 22:39

Most szépen elhúztam a tankolást, de ez két okból is jó: Szerencsém volt, mert azóta még olcsóbb lett a benzin. Másfelől rekord született két tekintetben is:
1, eddigi legjobb fogyasztást számoltam
2, legjobb fogyasztás de nem csak száz-párszáz km-re vetítve, hanem gyakorlatilag az egész tankra. (igaz, ilyen körülmények között még egy 100-ast simán el tudtam volna menni az autóval, máskor már fogyasztottam ennél jobban is ki a tankot - de muszáj volt tankolni, mert olyan helyen voltam)
A mostani tankolásnál nem feküdt ennyire a mutató, mint a képen, alsó vonalon volt csak, esetleg nagyon picit alatta. De a képen láthatónál is jobban ki lehet még fektetni.

777 km - 32,07 liter.
Ez 4,13 liter / 100 km átlagfogyasztást jelent.

Tudom sokaknak hihetetlennek tűnik, pedig igaz. Nagyon takarékosan vezettem, és most munkanélküliként jobban meggondolom mikor ülök autóba (gyakorlatilag csilli-villin garázsba áll a kocsim, és szebb napokon veszem elő, mintha veteránoznék..:) ), ha meg ülök, akkor sem városi közlekedés miatt - azt megoldom robogóval vagy kerékpárral. Persze a város és rövid, szűk utcák elkerülhetetlenek, vannak ilyenek is, de mivel "menetlevelet" vezetek a hosszabb távokról, így tudom, hogy az ilyen fogyasztásrontó szakaszok csak 4 %-ban játszottak szerepet ebben a fogyasztási értékemben.

A technika továbbra is:

- fékezések minimálisra szorítása, inkább motorfékkel lassulni vissza

- ablakok 70 felett felhúzva, természetesen ilyenkor nyáron klíma használat, ami ebben a fogyasztásomban is volt rendesen - de csak ECO módban, általában 2-es fokozaton bőven elég. Talán gazdaságosabb, mint a lehúzott ablak okozta légellenállás növekedés. Ha nem is így lenne, kényelmesnek mindenképp kényelmesebb!

- szabályt is szegek: lakott területen kívül sem kapcsolok világítást, mikor ilyen jók a látási viszonyok, vakító nap van. (ezzel olyan 2-4 decit spórolhatok 100 km-en) Lehet beszólogatni, de nem érzem úgy, hogy ez javítana a közlekedésbiztonságon - semmit nem jelent, ha a szabályokat amúgy mindenki szépen betartja - értelmesebb országokban (lásd osztrákoknál) is kötelező volt egy időben, de eltörölték, pont a széndioxid kibocsátás csökkentése érdekében, mert látták, hogy semmi értelme világítani nappal, felesleges környezetterhelés. Erre megoldás a ledes nappali menetfény, de én nem rakatok bele utólag, nem szeretném ha lelopnák, meg egyáltalán költeni erre..

- guminyomás mindig rendben. (lehetne keményebbre fújni mint az előírás, de sz@r útjaink ezt nem támogatják, így kényelmi szempontokból, meg a kerékcsapágyak terhelésének fokozását elkerülendő nem fújom keményebbre)

- könnyűfutású motorolaj (0W-XX, 5W-XX, ahol XX az én autómnál 30 vagy 40)

- alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsok (A tavaly vásárolt Sava Adapto 4évszakos gumimnak sokat köszönhetek, a régivel határozottan mondom, képtelen voltam ilyenekre!!!)


Tudom, hogy a klíma többet ronthat a fogyasztáson, mint amennyit a világításon megspórolok, csak a világításnak semmi értelme jó látási viszonyok mellett, a klímának viszont van, ha kint nagy a hőség. Télen ugyan nincs klímázgatás (max páramentesítésre ill. hetente rövid időre ajánlott bekapcsolni, így ennyi), de akkor meg a bemelegedési fázis alatt rádúsított benzin nagyságrendekkel többet ront a fogyasztáson, mint a nyári klíma használat - ezért télen hiába nincs klíma, még hosszabb távokon is elérhetetlen az ilyen 4 liter körüli átlag..

Most még az olajszinntel variálok. Két okból: Egy, hogy talán ha nem max környékén van, akkor lassabban "eszi le" a többi olajat. Ezt már más ismerőseim mondták, most én is kisérletezek vele, tényleg igaz-e. Persze nem szeretem az ilyet, mert kevesebb olaj hamarabb "elfárad".
És a másik ok: de előbb be is melegszik, és talán ha megfelelő még az olajmennyiség, de mégsem max, talán könnyebben forog a motor, kisebb az ellenállása mint max szinten - ezt nem tudom biztosan, ez csak felvetés!! Ezért most kísérletezek vele, máskor ilyenkor tölteni szoktam rá, most megyek még vele egy tankolásnyit! Ha ezzel lehet is fogyasztáson spórolni valamit, nekem sajnos nem túl nyerő az olajfogyasztásom miatt, mert nekem jobb max környékén tartani, akkor van az autóba sok "tartalék", és ritkábban kell nyitogatni a motorháztetőt.

Tényleg csak ez a szelepszárszimmeringes olajkajás téma zavar, de egyelőre nagyon szépen együtt tudok élni vele, mert az autó az üzemanyagfogyasztás mértékével kárpótol rendesen.

És egy utolsó gondolat összegzésként:

Mikor sokat mentem ugyanazon a hosszú távon régebben 100 körüli utazóval, rendre 4,55 lett az átlagfogyastzásom. Tehát normál tempóba sem evett sokat az autóm: a takarékos és a normál tempóm között max fél liter különbség van, ami elhanyagolható. De hangsúlyozom, ez csak a sebességre vonatkozik, hiszen nagy tempónál is megvannak az előrelátások, a rágurulások, motorfékezések.
Tehát ennyi, fél liter különbség a takarékos és szabályos közeli(enyhe gyorshajtós) tempó között.
A többi már csak azon múlik: mennyit mentem egy huzamba, vagy rövidebb távokon.

Piaggio blokk fogyasztás!

2013.07.20. 09:04

Kedves Piaggios márkatársak! Tudjátok, nekem már volt több motorom, köztük aeroxok is! Nos mindenki mondja, hogy a Piaggio milyen sokat eszik főleg a minarellihez képest! Szerintem pedig nem eszik többet, max egy kicsivel! De annyival meg jobban is megy! 

Csak azért számoltok ki több fogyasztást, mivel az aeroxba gyorsan pörögnek a km-ek: 45,3 megtett km-t (szokásos km távom) az aerox már 58 km-nek mér (ez 28%-kal több, tehát a fogyasztását is fel kellene tolni 28%-kal, úgy lesz valós), így könnyű jó fogyasztást (mint anno nekem 2,65 körül volt hosszú távon) számolni!

A piaggiom meg ugyanezen a 45,3 km-en 45,8-at mér, tehát ez közelebb áll a valósághoz, gyakorlatiag ez már valósnak tekinthető.

Azt már tudom hogy hosszú távon 3,2 - 3,5 liter között fogyaszt a piaggiom. (most ne nézzük azt hogy rövid távon megeszik többet is, 4-et is fogyasztott már, pedig alig húztam.)

Saját tapasztalataim:

Tehát Piaggio hosszú táv 3,3 liter
Yamaha (minarelli) hosszú táv 2,6 liter x1,28 mivel 28%-ot csal az órája: 3,328 liter

Piaggio rövid táv: 4 liter
Yamaha (minarelli) rövid táv: 3,2 liter x1,28 = 4,096 liter

Gyakorlatilag ezzel bebizonyítottam hogy azonos a fogyasztásuk hasonló használat mellett.

Ez a bejegyzés két konkrét motort hasonlított össze. Yamaha Aerox 50 (2005 rossi replica) és Piaggio NRG Power DD 50 - 2006 évj.

Mindkét motorom tuningmentes, gyári volt, többezer km-t (yamahával többtízezer) futottam velük, jól ismerem a fogyasztásukat.

Mindezzel azt akartam bebizonyítani, hogy a Piaggio blokkos robogók a hiedelemmel ellentétben nem fogyasztanak semmivel se többet (ha minden rendben van velük), gyakorlatilag ugyanannyit fogyaszt a két motor. Annak ellenére, hogy a Piaggion gyárilag 17,5-ös porlasztó van..

Persze más típusba más kilométeróra lehet, így pontos fogyasztást csak akkor tudunk számolni, ha ismerünk egy hosszabb km távot, és lemérjük azt a robogónkkal, majd korrigáljuk a különbségeket fogyasztásban.

Jól látszik nálam, hogy a korrigálás után a két motor egyformán fogyaszt.

Sajnálatos dolog, hogy az aeroba jobban pörögnek a kilométerek, ami eladásnál gond lehet, persze egy óratekerőnek ez nem probléma. Valamint a típus hírnevének is jót tesz a kedvező fogyasztás számolásán túl, mivel nem valós alapokon mér az óra, így többet futottabb, jobb konstrukciónak tűnhet.

Összességében a közhiedelemben - fórumos megnyilvánulások alapján - az van, hogy ezek az új Piaggiok milyen sokat fogyasztanak. Én mindezek ellenére meg mertem venni a Piaggo blokkos motorom, sajnálom azokat, akik a fogyasztás miatt félnek tőle! Én is kicsit tartottam akkor tőle, de számolásaim bebizonyították hogy alaptala félelem volt!

Ez a fogyasztás különbség saját tapasztalatom alapján kizárólag a kilométerórák pontatlanságából adódott.

Mindkét blokk nagyon jó konstrukció, állást foglalni nem tudnék, melyik jobb, viszont szimpatikusabb a piaggioban a nagy varió, nagy görgők páros, úgy érzem az egész erőátvitele komolyabb a minarellinél, robosztusabb, és talán tartósabb is. Persze ez még nem garancia erre. Viszont a minarelli meg könnyebben szerelhető, nála az alkatrészek elhelyezkedése átgondoltabb.

Egyéb vélemény, tapasztalat jöhet hozzászólás formájában!

Nos, a piaggioval sikerült 4,2 körüli fogyasztást elérnem városi használat mellett, ez bő fél literrel több, mint amit elképzelek ilyen használat mellett.

De ez van, már dolgozok az ügyön, a kipufogóval is gondok voltak, a katalizátora kihullott a helyéről, az fojtotta, néha jobban, máskor kevésbé, meg a kipufot megrázva rendesen zörgött, így ki kellett venni, pedig nem szeretek ilyet tenni, de ez volt az ára annak, hogy jó legyen a dinamika, és talán a fogyasztásom is megjavuljon. Még pontos hegesztés vár rá, mert ívhegesztővel csak kilyukasztani/taknyolni lehet azt az anyagot így ideiglenes megoldás lett, aztán lefújom hőálló feketére, és tuti lesz remélem. A suzuki viszont ismét meglepetést okozott. :) Már 4 tankolás óta 5 liter alatt van az átlagfogyasztásom. Hihetetlen, komolyan mondom, főleg ezzel a puha keverékű gumival. Lehet hamar el fog kopni, de jól tapad és mégis meglepő, mert nagy fogyasztást várok tőle, de nem eszik vele sokat. Ez a puha rugalmasság meg az úthibák miatt is szerencsésebb mint egy nagyon rideg felületű gumi. A toyotán érezni is, most hogy felkerült a nyári, iszonyat kemény, mintha köveken futna az autó, pedig elég ballonos.

Tehát utolsó 663 km-en is 4,62 literes fogyasztást sikerült produlálni.

De most adatokat is írtam, mikor nem városba mentem, hanem kicsit többet kezdő és végállás felírásából a megtett km-ek, a 663 km-ből:
Let.haza 25
Zg 90
Zg és körny 100
Z.ap. és körny 100
Kt. forr. 70

összesen 663/385 km hosszabb táv jórészt városon kívül.

663/278 km rövidebb ill. városi-külvárosi autózások.

Szerintem ez kurva jó fogyasztás, 4,62 liter / 100 km úgy, hogy 40 %-ban városban volt használva, persze, 2-3 km-ekre ritkán volt beindítva, de voltak néha ilyenek is. Meg a jó idő sokat számít, hamarabb bemelegszik, lassabban hül ki. Kurva jó, na! :) Most már tudom pontosan, hogy elég vegyes körülmények között, de gyakori rövid távokat most is kerülve igen jól fogyaszt az autóm, még városban is. Illetve: igen jól vezetek. :) Ja és a klíma is ment, igaz eco módba használom, de legalább 100 km-t klímázva volt!

Elmúlt 2414 km-en 113,4 liter benzint égettem el a suzukiban, ami felfelé kerekítve
4,7 liter / 100 km
átlagfogyasztásnak felel meg! :)

Nem sietek, de a forgalmat sem tartom fenn. Takarékosan 70-80-al megyek, de ha olyan úton megyek, ahol nagyobb a forgalom, ill. kamiont észreveszek messziről a tükörbe akkor hypermiling OFF van, ne érjen utól, mert tudom, hogy ők nem, vagy nagyon nehezen/veszélyesen tudnának megelőzni, senki terhére nem szeretnék lenni sem veszélyeztetni másokat... Tehát a kulcsszó: tudatosan megyek.

Hypermilerség

2013.04.05. 18:55

Bekeményített a Hypermilerségem. Már három tankoláson keresztül 5 liter alatt az átlagfogyasztásom. Jól csinálom :) Szóval a puha 4évszakos gumikeverék annyira mégsem fogja vissza az autót, és az 5W-40-es olaj sem, úgy látszik.. :) Ez így tél körül elég jó (régóta tartó 0 fok nálam tél, hiába van naptár szerint tavasz), igaz, városi rövid távok nem nagyon vannak benne. És a tempó alapból nem gyors, sajnos főleg alsóbbrendű utakon olyan katasztrofális a helyzet, hogy 60-nál többel nem célszerű menni, még a kátyúk miatt van mikor ez is gyors :( illetve a rossz útburkolat sem kedvez a fogyasztásnak (max a lassú tempó miatt, de gördülési ellenállás nagyobb a rossz úton), úgyhogy ez egy igazán szép érték.

Persze jobban örülnék, ha jó minőségű burkolaton mehetnék konstans 100-zal, minthogy ilyen gyenge 60-akkal poroszkáljak úthibákat kerülgetve, nem ritkán némelyiken elkerülhetetlenül áthaladva. Alsóbbrendű utak után a normális számos főutakra menni is megváltás, pedig ezek sem hibátlanok. Ja és ma megint kaptam egy kavicsot... Szerencsére csak felületi rottyanás, nem mélyebb, nem fog továbbhaladni. Attól még szarul esett. Pont ott van ahol nézek ki. Igaz, nem feltűnő, alig látszik.

SuperSuzukiSwift!

2013.03.30. 11:05

Egyszerű telefonom van, de van rajta navigáció! Mivel sokszor hasznát vettem már, és a napokban is kellett, ill. remélem a jövőben is többet lesz rá szükségem, ezért kicsit tuningoltam: Számtalanszor voltam már úgy, hogy hosszú út előtt figyelnem kellett, hogy fel legyen töltve a telefonom. Mivel ez egy kiszolgáltatott érzés, ha az ember autóval távolabb megy, és tudja nincs töltésre lehetősége (a GPS használat meg erősen szívja le az akksit), ezért jött a kreatív ötlet: hiszen létezik szivargyújtóba dugható USB kimenetű töltő, amire nekem szükségem van, így utánanéztem több helyen, és vettem egyet ami árba se a legolcsóbb, mégse drága, meg minőségbe is jónak tűnt.
Ezután megfogalmazódott bennem egy navigáció tartó ötlete, mert kézben tartva vagy letéve nem is olyan biztonságos és hatásos a navigáció, mint mikor a látóterembe van. Tehát ideális volt a szélvédőre rögzítés. Mivel tudatos életet élek, előrelátó vagyok, ezért most már nyugodtan használhatom a navigációt olyan esetben is, mikor éppen tudom merre járok, csak még nem vagyok elég ismerős az úton. Főleg sötétben kitüntetett haszna van a dolognak, mert előre látom az út vonalvezetését, egy-egy éles kanyart, vagy a falvakat, így készülni tudok rá gázelvétellel, tehát fékezést és felesleges üzemanyagpocsékolást elkerülve. És a lemerüléstől sem kell tartanom! Profi!!!

Mennyibe került mindez? A telefonom adott volt, csak a töltőt vettem hozzá és a tartót, ezek ára együtt sem haladta meg a 4000 Ft-ot. Hyper gazdaságos autóm van, a gazdaságos konstrukcióból kiindulva az abroncsokon a navigáción és egyéb kényelmi funkciókon át, az egyik legolcsóbban megvalósítható profi közlekedési eszköz birtokában vagyok. :D

Statisztikák

2013.03.20. 08:09

Robogómmal az elmúlt ~650 km fogyasztási átlaga 3,9 liter. Mit mondjak... Kymco agilityvel biztos 1 literrel kevesebb lenne... Azt tudni kell hozzá, hogy ez elég pontos km számlálóval rendelkezik, nem úgy mint több korábbi motorom (mondjuk az agility is csalt, de az már nagyon keveset, tehát pontosnak mondható vele a 2-3 literes fogyasztás).
Kijelenthetem 4 liter simán megetethető a piaggioval. Én városba mentem de vegyesen 3-4 és 20-30 km-es távokat. Viszont fékezéseket kerülve. Ergo sok ez a fogyasztás és lehetne másnál több, de azt veszem alapul, hogy még swifttel is kb. a duplája lett volna akkor jó. Az meg felbecsülhetetlen ezen a motoron, hogy rendszám nem lévén nem kell félni, ha esetleg az embert levideózzák valami szabálytalanság közben, ill. parkolóhellyel nincsenek gondok, és eleve gyorsabb lehetőség városban, mint autóval.

A "magas" fogyasztás ellenére nem vagyok elégedetlen, mert a vezetési élmény arányban van a fogyasztással, ha azt vesszük, hogy az agilityn nem történt semmi. Érezni hogy egy sokkal stabilabban viselkedő motor van alattam ami kis gázzal is igen szépen megy, míg a 4ütemű 50esnél szinte mindig nyélgázon kellett közlekedni.. Bár eléggé fogyasztás orientált ember vagyok, de ez az a motor, amire azt mondom megéri még ha 4 literrel is járok el. Nyári időbe már szerintem vissza fog térni a 3,5 körüli reálisabb fogyasztásom. Ne feledjük a négyüteműnél hidegindításkor még sokáig fulladozott is kevés dúsítás miatt, míg nem nagyobb fúvókával jobb volt, de tökéletes akkor sem lett, és úgy már 3 litert simán elfogyasztott. Ez az NRG meg nem fullad, inkább nagyon is rádúsít hidegen, mert az elején inkább kicsit dadog, elég buta hangja van, de elindulva fél perc alatt eldolgozza a dús keveréket. Kíváncsi lennék 50-100 km-es távon hozná-e a 3 literes átlagot, szerintem úgy sem. Keszthelyen már voltam vele és nem látszott meg a fogyasztáson. Ezért nem is fogok vele ilyen távokra elindulni, mikor van egy fasza swiftem, ami alig eszik többet ilyen hosszú utakon:

Suzuki. Tudni kell ugye új, elég puha keverékű 4évszakos gumi, nem vártam vele jó fogyasztást, mint ahogy a 5W-40-es olajtól se, abból is kicsit sűrűbbet választottam, idősebb motorokhoz, Valvoline MAxlife-ot. Tegnapi tankolásom eredménye 4,52 átlagfogyasztás, szuper!
De mióta elkezdtem óvatosabb lenni (főleg az éjszakai közlekedések és vadveszély miatt, országúti 70 km/h körül járok sötétben) 1404 km-en 68,17 liter fogyott. 4,86 literes átlagot jelent ez. Lenyűgöző na, mert ez azt jelenti ha pl. elmennék pestre vele és nem sztrádán mennék, garantáltan 5 liter alatt lenne az átlagom. De azt is el tudom képzelni, hogy 4-hez lenne közelebb, mint 5-höz. Mivel sok lakott területen kell átmenni. Büszke vagyok magamra, és a kocsimra is mert szerintem jól teljesítettünk :)
És akkor még itt a kerékpárom is, amiről nem vezetek statisztikát, hiszen kilométerórám sincs, de jó érzés ezzel is tekerni, ha nem dörgölnek az orrom alá füstöt. Jobb kedvű leszek egy ilyen kerekezéstől, és azt mondják oldja a stresszt. (ha éppen nem bosszanatanak fel, ahogy korábban írtam..) Fontosnak tartom ezt a fajta közlekedést is, mivel sokan el vannak kényelmesedve, és nem olcsó a közlekedés, de lehet a jövőben még drágább lesz, így nem érzem létszükségletnek, hogy motoros járműre üljek olyan távokon, amiket ezzel is meg tudok tenni - igaz időjárás függően - de olyan szép időben, ami most van, kifejezetten jó érzés, és több idő is marad a körülöttünk lévő dolgokat jobban megfigyelni. Nagyon frankó választás volt ez a bicikli, nagy kerék, könnyen gördül, 3 sebességes agyváltó pedig fantasztikus, bőven elég! ((Sosem fogom megérteni az emberek többsége miért vesz láncdobálós biciklit, mikor ők is csak 2-3 sebességet használnak a 21-ből vagy többől...(talán a szervizeknek jobb, mert a láncváltós olcsóbb ugyan, de kevesebbet bír). Boltokba alig látni agyváltós biciklit, sok helyen egyáltalán nincs, de ez nem azt jelenti, hogy nem léteznek..))
A kontrás fék is szuper. A teleszkóp nem hiányzik, így jóval olcsóbb volt, és kizártunk hibalehetőségeket! A rugós ülés úgyis kényelmes! :)

Update: 2013.március 24-én, névnapomon sikerült eladni a régi bringámat a meghirdetett 7ezer ft-os áron. :D Most már csak ez az 1 biciklim van, ami a képen látható és szuper számomra! :)

Szokták mondani, hogy a Suzukisok a ranglétra legalján helyezkednek el. De ez nem igaz. Ezt csak az tudja, aki közlekedett már biciklivel is. Talán már írtam korábban egy ilyet, aki kerékpáron közlekedik, és higgadtan képes kezelni a szituációkat, az egy nyugodt ember, és ha vezetni is tud, suzukisként is megállja a helyét a közlekedésben. 

Ugyanis kerékpárral mi a helyzet? Csak a saját környékbeli tapasztalataimat tudom elmondani: hiába van csengőm, már messziről csengetek ha nem hallja a közelébe érve is, de csak úgy sem hallották meg már több alkalommal idősek: a kerékpárúton vannak, akik nem hallanak semmit, és nem is néznek. A családi házaktól az autókijáratok nagyon veszélyesek, de a lakók többsége már remélhetőleg tudja, hogy lassan kell kijárni, mert elfogadom, hogy sok helyen ki sem látnak, így nem tudják megadni az elsőbbséget, de ha lassan tolja ki magát, akkor van idő észrevennie a kerékpárosnak, és akkor lemondva az elsőbbségéről, megáll a kerékpáros...
....viszont ahol üzlet, vállalkozás van, és oda betérő ügyfelek pl. diesel szerviz, kisgépszerelő, magnetic ott már kevesen vannak képben! Már volt, hogy úgy száguldott ki valaki a nagy terepjárójával, pedig nem is takarásból jött, mégis én fékeztem egy óriásit... Ja ez pont akkor volt, mikor először jöttem haza az új kerékpárommal... hát ha nem figyelek, hiába van nekem elsőbbségem, most nem lenne ez a biciklim..
Nagyon meglátszik, hogy az ilyen olcsó boltba, mint a magnetic oda sorozatosan mennek hülye emberek. Pedig ezeknek kint van egy IGAZI STOP TÁBLA, az alján kerékpárosokra kiegészítéssel, tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy kerékpárosok is járnak, és már nekik is elsőbbséget kell adni. Ennek ellenére már ott is nem egyszer el akartak ütni! Hát ez a kultúra Magyarországon!
Akkor ma, hogy feltúrták a vasúti átjárónál a kerékpárutat, az úton kellett mennem, de az út egyik fele is el volt torlaszolva. Nem az én oldalamon volt, de az autók az előttem lévő autót megvárták, de nem vártak volna még 5 másodpercet rám, úgy jöttek velem szembe, mintha nem lett volna semmi, én meg lehúzódhattam az útról a sárba, ez volt a választásom, minthogy felmásszak valamelyik szélvédőjére... Ilyen kis genyák..
Akkor arról már nem is beszélek, hogy a házaktól kiszaladó kutyák, vagy valaki, aki sétáltatja annak a kutyája támad a kerákpárosra, mert azt el kell ismerni, hogy a kerékpár sok kutyát ingerel...

Ez csak néhány dolog, de elég általánosak, nyilván még millió más szituáció létezik...

Azt mondom aki ezeket jól, idegesség nélkül tudja kezelni az boldog ember. A kerékpározás segít gyakorolni a hülyék elfogadását. Tényleg.

A jövőben nem csak emiatt, hanem azért is fogok többet biciklizni, mert olyan az utak állapota, hogy én nem fogom a drága benzinnel, magas jövedéki adóval támogatni az államot, ha nem muszáj megoldom más módon! Inkább biciklizem, és az üzemanyag árából egy jót kajálok! Ez egészséges is! Persze csak ha nem olyan helyen kerékpározom, ahol az orrom alá dörgölik a füstöt. Erre figyelek, ill tapasztalom is a kevesebb autót. Úgy érzem egyre kevesebbeknek van kedvük ilyen körülmények között autóba ülni, aminek örülök.

Minap pont beszélgettünk a fórumon, durva fejszámolásokat végezve az lett az eredmény, hogy 2012-ben az üzemanyagok adójából államnak volt biztos 650 milliárd bevétele. Ebből 120 milliárd kellene egyszerű átlag európai (nem német) szintű utak fenntartásához. Ezzel szemben egy illetékes elmondása szerint ennek kb. a fele áll rendelkezésre. Tehát egy amúgy sem rózsás állapot fenntartásához elegendő anyagi javaknak csak a felét ítélik oda. Pedig a fórumon is írta egyik kolléga: alapelv kéne legyen, hogy a bevételt "ott kell elkölteni, ahol keletkezik". És akkor még nem beszéltünk a gépjárművek adójáról, a műszaki vizsgáztatásról, miegymás. Rengeteg pénz folyik be innen, és megy el valahova, csak nem az utakra, meg nem arra, hogy akik igazából ezt "kitermelték" azoknak jobb legyen. Így viszont nem tartható fenn hosszú ideig ez a rendszer...

Én ezért is megyek gyalog, kerékpárral, kis fogyasztású autóval, robogóval.

Jelenleg azon a szinten vagyok, hogy a jövőben ha autót vennék egyáltalán nem érdekelne a teljesítménye. Sima szívó benzines ezres motorral is eljárkálnék, csak hogy 4-5 liter körül fogyasszak. Igaz erre némi többlet benzinnel képes lehet 1,2-1,4-es motor is, aminek a teljesítmény-fogyasztás aránya jobb, de annyira nem érdekel. Így spórolok magamnak is, meg a környezetemnek is, kevesebb károsanyag-kibocsátás, és az erőforrásokat is gazdaságosan használom fel.Hiszen gondoljunk csak bele. Mi volt 30 éve? Trabant, Wartburg, Lada, Skoda stb. Ezek sem voltak képesek többre teljesítményben, mint mondjuk egy Suzuki Splash 1,0! Ez utóbbi meg jobban is megy, kevesebbet fogyaszt. :) Tehát ideális. Az utak állapota is rengeteget romlott azóta, ergo nem éri meg gyorsabban menni, mint a megengedett. Csak hát az emberek többet akarnak, néha elszalad velük a ló, és kevesen látják be, hogy a kevesebb néha több! És itt most a kis benzines motor előnyére gondolok. Turbóval, vagy anélkül... részlet kérdés, én egyelőre jobban bízok a szívómotorokban, mert az egyszerűbb és nem tartalmaz egy olyan kényes és drága szerkezetet, mint a turbófeltöltő. Ami egyékbént eleve strapabíróbb motort kíván meg, mint egy ugyanakkora hengerürtartalmú szívómotor. Tehát az is kérdés, erre mennyire gondoltak/gondolnak a gyártók. Mert ha nem nagyon, akkor az a motor élettartamának rovására is megy. És mint tudjuk a válságnak eleve nem tesznek jót a jelenleg forgalomba lévő, nagy futású autók. Az lenne a cél, hogy hamar elromoljon és pörögjön a termelés. Szerencsére másik oldalt ott a környezetvédelem ami nem engedi meg a pár év alatt eldobandó autókat. Nem tudom mi lesz itt, de érdekes!

Havazás és fogyasztás!

2013.02.13. 13:39

Amiről írtam korábban is, bekövetkezett, túlfordult a kilométeróra a 700-on, és tegnap tankltam is. Akkor így állt a mutató, a kúton fényképeztem.Úgy látszik nincs miért aggódni esetleges kiürüléstől még ilyenkor se, hiszen nem egészen 36 litert tankoltam. Azt tekintve, hogy kicsi még lehet belefért volna, de nem akartam, hogy a száján folyjon, ill. nem biztos, hogy teljesen jól kinyerhető belőle az összes benzin, én azt mondom, hogy 3 liternyi benzin kb. még lehetett benne, az országúton még kb. 50 km. :)

Nagyon örülök, mert 4,99 lett ez a fogyasztásom, ami így télen, és új gumival, ill. annak próbálgatásával történt, nagyon jó érték. Persze ehhez az kell, hogy 4-5 km-es távok nem sok volt benne, inkább 30-40-50 km ment bele úgy, hogy ezalatt nem hült ki a motor - ez a legfontosabb hiszen bemelegedési fázis alatt nagyon sok nyálat kap. És természetesen már nem csak a fékezés elkerülését tekintve mentem spórolósan, hanem utazáskor is, 100-110 helyett éjszaka haza pl. 70-80 között, ez így amellett, hogy gazdaságos biztonságosabb is. Kicsit unalmas, de van időm, még ideális utazó tempó.
Fékezést meg persze nagy ívbe kerülöm, de óvatosnak kell vele lennem, mert múltkor körforgalom előtt kicsit hirtelenebb találtam rálépni, normál esetbe nem lett volna gond, de ugye nem volt bejáratódva a fékem és hirtelen "bekapott", blokkolást fékeztem valamelyik kerekeimet - szerintem csak a két hátsót, a dobfék képes erre, kicsit csúsztam a körforgalom felé a nedves aszfalton. Az tudom a jobb hátsó szeret befogni néha még ha finoman érek a pedálhoz akkor is észreveszem; kavicson, füvön v. egyéb csúszós úton az áll be leghamarabb. Jellemzően az első fékezések alkalmával csak, azután, hogy az autó kint éjszakázott. Ilyenkor a párás, sós latyakos idő erre a fékezéses dologra nyilván jobban rátesz, mert kicsit berohad, azért csinálhatja.

Mivel esett a hó már tegnap is újra, ezért teszteltem a 4évszakos gumijaimat hegyi szerpentineken, szűz hóban :))) , továbbra is nagyon elégedett vagyok velük, nincs gond, ahol nem nagyobb a hó, mint az autó hasmagassága, ott elmegy. :) Téli közlekedéshez még csak annyit, bár sokan inkább túl óvatosan mennek, ami nem feltétlen baj, ha nem akadályozza a normál haladást, de van egy szűk réteg, aki igen bízik a gumikban, meg az autójában és nyugodtan megy gyorsan, csak azt nem kalkulálják be, hogy a fékút havas/jeges/latyakos úton sokkal hosszabb, tehát nem csak menni kell tudni, hanem megállni is.

süti beállítások módosítása