Életem Kymcoja V4.0

2015.10.12. 21:55

Írtam már egy-két ilyen című bejegyzést, néhol az aktuális verzióval jelölve. 

Aki olvas az tudja, hogy kicsit régimódi vagyok, és szeretem a tiszta, átlátható és megbízható dolgokat. Valamelyest úgy érzem, hogy az olaszok már nem olyanok, mint régen, és van egy új márka, ami tiszteletet érdemel, nálam kivívta ezt a KYMCO.

A hirdetéseket amik kedvesek számomra, autóból, motorból egyaránt szoktam figyelni, mert kíváncsi vagyok, milyen a piac, és kicsit hobbim is ez.

agilityrs.jpg

Így találtam rá erre a gyöngyszemre, amit hirtelen felindulásból, és mivel 29%kal korábbi árához képest "leértékelve" árultak, máris vonzóvá vált számomra és saját városomban is volt, hát megnéztem, és két nappal később elhoztam.

Ez egy elég fiatal, 3 éves Agility, amit Ausztriából hoztak be, de ez az RS változat, ami külsőben kicsit vagányabb, mint a "sima". És ami különlegesség - hiszen Agilitykből eddig négyüteműekkel találkoztunk, nekem is olyanom volt - ez viszont egy kétütemű csoda, Magyarországon gyakorlatilag nincsen, jelenleg is 1 db-ot hirdetnek.

De félni valóm nincs, mivel ugyanaz, vagy majdnem ugyanaz a blokk, mint a Vitalitymnek, így minden a kopóalkatrész abszolút elérhető.

Sokat nem szeretnék róla írni, így rögtön rendbe tettem mindent, amire szükség lehetett, vagy lehetne a későbbiekben.

Mivel olcsón vettem, és valamilyen szinten mondhatom, hogy hozzáértő vagyok, láttam már vásárláskor is milyen hibái vannak. Szerencsére egyik sem súlyos, eget rengető dolog, legnagyobb hibái kb. 2-3 megszakított menet, vagy hiányzó csavar itt-ott, meg elpattintott műanyag fülek - amiket ha szétszedi az ember a motort, úgyis könnyű lenne letörni.

Gondoltam, hogy az akksija szar, 12 V körül volt, mikor elhoztam, feltöltöttem ioncserélt vízzel, 2 napig hagytam az Optimate2-es töltőn, ami max 0,8 Amperral tölti, tehát nem vágja szét, mégis utána már csak 11 V körül mértem rajta, meghalt végleg, pedig bíztam benne, hogy esetleg fel tudja támasztani.

De ez nem lepett meg, gondoltam amúgy is ha vásárláskor nem forgatja meg az indítómotor, akkor utána se fogja. Egyébként Vitalitym akksijáról szépen beindul.

Kb. 3 nap munkám van benne, de ez leginkább azért, mert sokszor elpepecseltem a dolgokkal pl. klingerit tömítést hogy vágjam ki.

Leírom röviden a történeket: Pénteken elhoztam a mocit, du. lemostam. Szombat délelőtt garázs soron lévő ismerős Gyuri bácsival eltüntettem a kipufogó vakcsövét (fojtását), mivel neki van fogyóelektródás, védőgázas ívhegesztője (CO hegesztő a köznyelvben). Még délelőtt vettem gyűrű tömítést a henger-kipufogó csatlakozáshoz (kifújhatott, csupa takony volt mellette, a hangja is szerintem azért nem volt valami kellemes) és kipufogó felfogató csavarokat (felemás, nem jók voltak rajta). Délután leszedtem az ülést, és hihetetlen por tárult elém. Ezt valami paraszt tehenészlány használhatta Ausztriába. Úgyhogy sokat dolgoztam azon, hogy letisztítsam, és ahol olajpára volt, brigéciollal lemossam a rittyót. Vasárnap reggel felkeltem, és belémsütött, hogy előző napi alapos mosáskor, nem-e juttattam a hengerbe vizet - hiszen a kipufogó nem volt rajta, de szerencsére nem. Azért biztos ami biztos, gyertyalikon 2T olajat adtam neki és megjárattam így a dugattyút. Ja, a gyertya hibátlan volt benne! Gyártottam kipufhoz még klingerit tömítést is, mert láttam hogy az is tropa volt. Légszűrőt kitisztítottam, így délbe már beindíthattam a mocim, Frankó minden! Délután a hajtást tisztítottam ki, és ellenőriztem, de szomorúan láttam csereérettek a görgők és a szíj, tiszta szerencse, hogy a Vitalitymhez rendeltem pár hete, hogy legyen tartalékban, így most ezeket beépítettem, abba úgyis csak jövőre, vagy utána kéne. Ilyen inspekció alkalmával természetesen nem csak tisztítok, hanem amit kell, kopó-forgó-mozgó alkatrészeket megkenek. Aztán ma hétfő, délelőtt porlasztó atomjaira szedése (arra is kíváncsi voltam fúvóka fojtott-e, de már nem), kifúvatása, összerakása, tank leszedés, tisztítás, fék ellenőrzése, mivel elől elég gyenge a fékhatás, és fékfolyadék csere. Próba. Még csak az utcába mentem vele, sisakom nincs itthon, biztosítást holnap kötök. Így végsebességét nem tudom, de a motor járása letisztult, szép lett, ég és föld a különbség, ahhoz képest, mint mikor megvettem, most már magaménak érzem! Gyakorlatilag majdnem kész.

Bár utálok szerelés közbe fotózni - hiszen legtöbbször koszos a kezem -, néhányat azért elsütöttem a kis közönségem kedvéért, ha egyáltalán van. :D Legjobb talán az előtte-utána kép (dzsuva)

Itt megtekinthetitek őket!

Mikor megvettem, apu mondta, hogy "ennek nincs olyan jó hangja, mint a másik motorodnak". Valójában ez azt jelentette, hogy szar hangja van fiam - csak nem akarta így megmondani. Ezzel én is tisztában voltam. De ma mikor befejeztem a munkát, szóltam neki, hallgassa meg most! És ámult, tetszett neki, kérdezte is, hogy csináltam.

Videón egy kicsit zörgős hangja érződik, de valójába szép hanjga van, teljesen normális 2T hang, a többi jó állapotú járgányé is ilyen:)

Kulcsot kell még másoltatnom, pénteken nem tudták lemásolni. Hajtómű olajat cserélek. Tavasszal veszek bele akksit. Szutykos időbe inkább ezt használom, a Vitalitymet jobban kímélem így :) Kíváncsi leszek a végsebességére most, hogy 100%-os. 

Örülök, hogy két, valamennyire egyedi motorom van, mégse kell félnem, hogy elromlik, vagy alkatrész nincs hozzá.

A Vitality nekem nagyon tetszik, és gyakorlatilag nincs is a használtautón ilyen hirdetés jelenleg. 2 ütemű Agilityt sem láttam még. Meg hát ez nem is sima Agility, hanem RS, az is ritka nálunk :)

Úgyhogy ha valaki, akkor én igazán Kymco-barát vagyok. :)

Persze jó lenne, egy Agility City, négyütemben, az egy célom, talán jövőre ezt lecserélem arra, de a Vitality az tuti, hogy nálam marad örökre. :) 

Érdekesség

2011.02.08. 18:21

Újra robogó téma...

2011.01.08. 09:29

Agility50 unrestricted CDI !

2010.12.12. 11:19

Q8 Excel 5W-40!

2010.11.13. 20:00

Minden ok.

2010.10.23. 18:35

Kymco Olajcsere

2010.10.21. 22:59

süti beállítások módosítása