Telefon, android navigáció!

2014.01.01. 13:16

30-án megérkezett az Alcatel S'Pop készülékem. Ez is kínai már, mint minden. Korrekt kis telefon, de nyilván nincs olyan jó, mint a Nokia Lumia 520-am volt, amit 27-ezerért vettem, ezt meg 20-ért. Ár-érték arányban mindkettő kiváló készülék. Azt mondanám, hogy a Nokiát sajnálom, mert tényleg nagyon bejön a készülék maga, csak a Windows Phone rendszer nem. Ami nekem mint laikusnak feltűnik - és nem csak a leírt műszaki paraméterek alapján, hanem érzékszerveimmel tapasztalva; kijelzőben, kamerában sokkal-sokkal jobb volt a Nokia.
De mivel számomra nem csak a hardver a fő szempont, s kevesebbet nyomnak a latba, ezért szemet tudok hunyni efelett. Kívánom azért, hogy a Windwos és az Android között ne legyen ekkora különbség, mert nem tartom jónak. Persze minden csak megítélés kérdése, van, aki meg imádja a Windowst, nem tudom, hogy lehet, de örülök neki, hogy nem vagyunk egyformák és nem csak Androidos készülékek vannak.

Nálam a Wines készüléknél három dolog szólt igazán ellene. Nincs még benne olyan lehetőség, hogy letiltsam az automata képernyő elforgatást. Hát milyen dolog már ez egy alsó-középkategóriás készülékben, mikor ez alapelvárás? Ágyban fekvős böngészés így kilőve, max ha felfelé tartom a telefont, de azt meg ki bírja sokáig..? Másik a névjegyzék szinkronizálás, egy .vcf fájlban minden, a telefon nem tudott mit kezdeni vele. Harmadik meg a nagyon zárt op. rendszer, nem látható fájlrendszer és ebből kiinduló problémáim, had ne részletezzem.

Ez az Alcatel bár egyszerűbb készülék, de az Android kárpótol. Névjegyeimet azonnal szinkronizáltam, a kezelőfelület nekem jobban tetszik, bár a Winben sem volt rossz, csak más. A számomra felesleges gyárilag telepített programokat amit lehetett töröltem, amit nem, azt letiltottam. Felraktam pár hasznos programot, beállítottam ami kellett és kialakítottam szépen a menüt.

És jön a kulcskérdés, a navigáció. Az Xperia X8-amon egy szuper IGO MyWay nevezetű navigáció futott, sajna a mostani telefonomon lévő Android verzióra nincs IGO.

Google mapsból letöltöttem egy 100x100 km-es térképet, az Origón olvastam offline gyári android navigációs cikket, hát nekem offline akkor sem működött, internetkapcsolat nélkül nem tervez, hiába van letöltve a térkép.

Viszont korrekt navi, és felkínálja a nagyatádi utat betervezve a számomra ideális Csurgón át vezető útvonalat is. Ami érdekes, hogy Böhönye felé nem ajánl. Mintha múltkor ajánlott volna arra is, de most nem. Érdekes az egész navigáció szitu, mert a Nokia Here pédául Böhönye fele ajánl, meg ugye Kaszón át, de azt az utat nagyon nem szeretem, és azt próbálnám elkerülni. További érdekesség - lehet, hogy már írtam korábban - hogy a Nokia Here a telefonon nem tervez Csurgón át Nagyatádra utat, viszont ha itt számítógépen felkeresem a weboldalukat, és online terveztetek vele, akkor van ilyen lehetőség. Sopronba tervezve is érdekes a Nokia. Telefonon Kámnál Rum és Megyekovácsi felé navigál el, ami hosszabb, mint a számomra ideálisnak tartott Bejcgyertyános felé vezető út. De fogadjuk el ezt azért, mert ez alacsonyabb rendű út. De viszont számítógépről tervezve felkínálja ezt a lehetőséget is amit szeretnék, viszont amit telefonról felkínált, az a webes 3 lehetőség között nem szerepel! Ismét egy kurva nagy érdekesség!! Sok kérdőjel van számomra a navigációk terén.

Az biztos, hogy a Nokia Here az online webes felületen úgy tervez, ahogy elvárnám, de a készüléken mégsem kínálta fel nekem a számomra ildomos lehetőséget, csak kettőt a három helyett, pont azt nem, amelyiket én szerettem volna. Lehet, hogy ezt a blogbejegyzést elküldöm a készítőknek, mert kíváncsian várnám a magyarázatot. Ugyanis a Windows minden nyűgje ellenére ha a készüléken lett volna egy számomra tökéletes navigáció, akkor nem váltam volna meg a tőle. Nálam ez nagyon fontos a jó navi, nem tudom miért, valahogy vágyom rá, pedig nem sűrűn járok idegen helyen, de valamiért mégis ez az én perverzióm, hogyha menni kell, akkor nyugodt legyek.

Ingyenes navigációkat próbáltam még ki Androidra. Lehet célszerű lenne egy fizetős, de valójában mivel nincs akkora szükségem rá, ezért nem szeretnék a perverziómra költeni. Tehát maradtak az ingyenes offline navigációk androidra.

Rövid összegzés, amiket már kipróbáltam, vagy kapcsolatba kerültem vele:

Be on road: áttekinthető, egyszerű, de csak 1 fele vezet el Nagyatádra (Kaszó :( ) . Az összes ingyenes közül mégis ezt hagytam fent a telefonomon, valamiért szimpatikus maradt számomra. Jól néz ki a városi navigációnál, hogy vannak épületek (lásd e két képen), de a valóságot nem fedi sem a forma, sem a létezésük. :)

Mapfactor Navigator: Angol nyelvű, engem nem zavart. A 3 beállítási lehetőség alapján mégsem terelt egyiknél sem a számomra kedves útvonalra. Érdekesség, hogy a Samsunggal viszont azt jegyeztem fel, hogy annál volt olyan beállítás vele, amivel számomra kedvező úton vitt. Nem értem. Továbbá egy blogon láttam róla olyan képet, amibe balra is, meg jobbra is mutat egy nyíl, most döntsd el, merre kell menni? Nem lényeg. Leszedtem a telómról, de ha még valami navit rajta kéne hagyni, akkor ezt hagynám.

Sygic: nem próbáltam ki, Trial, vagy fizetős verzió van. Trialt nem akarom, nehogy rászokjak, fizetni nem szeretnék, nincs nekem akkora szükségem erre - de ha lenne, nyilván kifizetném.

Osmand: 5 percig szórakoztam vele, nem tudtam úticélt beállítani rajta. Vagy én vagyok béna, vagy valamit elszúrtak, és az én készülékemen nem jó. Mindenesetre töröltem, ennyi elég volt belőle. De már a térkép letöltésnél sem volt szimpatikus, 10 letölthető fájllal úgy tűnt, mintha fogyna a "kredit", mégsem töltött le filet.

Waze: korrekt, nagyon szimpatikus, csak én offline navigációt keresek.

Wisepilot: nem próbáltam, mert ahogy néztem ebből is fizetős van, vagy trial.

Maverick: ez valami túrázóknak való bigyó, nem tűnt fel elsőre, így kipróbálás után töröltem csak.

Mapquest: nem próbáltam még ki, nem tudom miért, csak felírtam.

Navfree: na most vagy a telefonom szar, vagy a program, de nekem a kezdetektől akadozott, lassú, kifagyott a telefon is úgy, hogy akksit ki kellett vennem, hogy újra működésre bírjam. Egy esélyt adtam még neki, de akkor is lassú volt, így gyorsan kiléptem, s töröltem mielőtt újra kifagy.

CoPilot GPS: ezen döbbentem le a legjobban, képernyőmentést is muszáj volt készítenem. Felkínál Nagyatádra 3 útvonallehetőséget, de milyet..?

Az első, "aktuális"-nak nevezett útvonalon elvezet Böhönyén keresztül Nagybajomig, majd ott a körforgalomban visszafordít, és Böhönyének menet immáron másik irányból lekanyarodik Segesd felé. Érthetetlen számomra, hogy egyszerűen Böhönyén miért nem navigál le egyből, mi a sz@r ez, hogy elküld NAGYBAJOMBA?? Teljességgel érthetetlen, de nálam ez kibaszta a biztosítékot, hogy fordulhat ilyen elő. Aztán alternatív2 elnevezésű tervezésnél ugyanezen az útvonalon visz, csak úgy, ahogy kell, tehát egyből lekanyarodik Böhönyénél. Már eleve a két tervezés ellentmond egymásnak, mert akkor először miért navigál el a francba sokkal tovább? Pff..
Aztán a harmadik lehetőség megint egy fatális baromság. Felvisz Balatonkeresztúr térségébe, majd onnan lefelé. 103 km!!! Ez ahhoz képest, mekkora kerülőnek látszik még nem is érződik soknak. Szomorkás, hogy az ideálisnak nevezhető 55km-es Csurgón keresztüli utat nem ajánlja fel, ahogy a szar, de legrövidebb Kaszón át vezetőt sem! Talán nem kell tovább ecsetelnem, miért választottam ezt a programok között: TÖRLÉS!!!

Hát így állunk. A Nokia Here-t sajnálom, és nem értem, telefonban miért nem tervezett olyat, amit online képes volt megtervezni. A többi ingyenes igazából nem is érdekel. Úgy érzem a google használható lesz, csak internet legyen, illetve, hogy maradjon offline navi is ezért hagyom a Be on road-ot. Aztán persze jó lenne olyan ideálisat találni, ami offline is működik és jó, mint amilyen volt az IGO!

Megjegyzés: A fentiek egy laikus tapasztalatát tükrözik. A képek neve elárulja, melyik naviból készült a screenshot. A google play-en is lehet véleményeket olvasni, én oda nem írtam, ellenben itt összefoglaltam a tapasztalataimat. A többség tapasztalata fontos. Így hát kéretik ez utóbbira alapozni, és a saját tapasztalatokat is megosztani. Erre lehetőség van még itt is, komment formájában, vagy a Google Play-en.

Aztán pár hónap múlva megszűnik a myopera. Bízok benne, hogy nem, de majd február-március környékén már kiposztolom a blogom esetleges új elérhetőségét, mivel mikor megszűnik, arra gondolom már semmi nem lesz látható itt, tehát előtte kell. Reméljük erre nem kerül sor. Hogy mentem-e az eddigi adatokat nem tudom, majd meglátom mennyi erőfeszítéssel jár.. Így kívánok boldog új évet mindenkinek...!

süti beállítások módosítása