Akkumulátor

2018.03.16. 08:51

Sok értelme nincs írnom, de mivel sűrűn nem posztolok, ezért gondoltam mesélek egyet. Minap takarítottam az autót és hogy ne csipogjon, gyújtáson hallgattam nem kifejezetten halkan a zenét, kb. 40-60 percet. És utána meg se nyekkent az autó, nem indult. Előzőleg írtam már, hogy töltöttem az akksiba ioncserélt vizet, mert bár zárt, de kellett bele. Éreztem, hogy nincs épp a toppon, azért használható még. És tényleg annyira nem lehet azért rossz, ha kb. 2 hete -19-ben is indított. Feltöltöttem az Optimate töltőmmel, használom még.

De biztos, ami biztos vettem új akksit. Mostani 6 éves. Ha "csak" ennyit bírt is volna teljesen elfogadható, átlagosnak mondható. zapsilver.jpg

Már ősszel is nézegettem az akksikat. Feltérképeztem az árakat, és hogy mit akarok, gondoltam megnézem a helyi akkumulátor szakboltban ami elég nagy forgalmat bonyolít le szerintem, kíváncsi vagyok, mi van, mennyiért.

Meglepődtem, mert azt hittem a netes áraknál nincs olcsóbb. De rendre 1000 Ft-al olcsóbbak voltak az akksik, amiket kinéztem. Ráadásul nem 1, hanem 2 év gari. Erről az a véleményem, ha egy akksi 1 éven belül nem megy tönkre gyártási hiba miatt, akkor 2 éven belül is csak a nem rendeltetésszerű használattól pusztulhat, az meg úgysem garanciális eset. Tehát ezt inkább egy marketingfogásnak tartom, persze ettől még jó dolog. Akkor eldöntöttem, hogy Exide Premium 53Ah 540A-s akksit veszek majd.

Ősszel volt ez, és e héten újra bementem a boltba, kifejezetten az Exideot keresve. De hát nem volt már ilyen! Azt mondta, hogy rendelnie kell, ami 1 hónapba is telhet, meg emelni is fogják az árakat stb... Ez nem az az ember, aki kisebbet ajánl, ajánlotta helyette az Exide 61Ah-sát, de mondta, hogy az nem magas, tehát ugyanúgy ki kell ékelni mint a mostanit...ezért inkább a polcon lévő Electric Power baszott nagy csúf, gagyi hatású 60Ah-s 500A-s akksit ajánlotta nagyon, 20ezerért, merthogy ez magas, kiékelni se kell.

Akkor nem volt fejemben semmilyen ár, hiszen konkrétan egy akksit akartam megvenni, ami nem volt. Nagy zavarban voltam. De a lényeg, hogy ez sem tetszett, noname akksi ilyen drágán, és különben is minek nekem 60Ah-s, főleg ilyen batár, épp csak befér a helyére, ha befér?!

Ehelyett - bár szóba se hozta, hogy van - de láttam ZAP Silver 53Ah akksit 16.500-ért, pontosan ugyanolyan, amilyen eddig is volt a kocsiban. Ennek sem tudtam a netes árát (utólag már tudom, hogy árba vettem), de még elfogadhatónak tűnt. Így ezt vettem meg, ezt már ismerem. Ha nem adom el az autót, akkor tudom, hogy garancia lejártakor felnyitom és igény szerint töltök bele ioncserélt vizet, s így az én használati módommal lehet 8-10 évet is kihúz majd. Mert véleményem szerint a mostani akkumulátorom is jobb állapotban lenne, ha időben lett volna töltve bele folyadék. Az akksi szakboltos persze azt mondta, hogy ezekbe nem kell tölteni, mert nem fogy belőlük, de ez az én akksimra semmiképp nem volt igaz, saját szememmel láttam, hogy voltak cellák amiket nem lepett el a sav már.

Na a lényeg csupán annyi, hogy itthon utánanéztem és olyan akksira akartak rádumálni a boltba, amit máshol nem 20, hanem 14,5 ezerért tehát több mint 5 ezerrel olcsóbban megvehettem volna. Nagyon jól tettem, hogy nem hagytam magam átverni, noha nagyon ezt akarta rám beszélni, most már értem miért. De nekem nem tetszett se az ára, se az, hogy épp csak beférhet a helyére, se a külseje, gagyi volt.

Meg tudok egy korrekt céget, az Akkugarancia Kft-t, akiktől már MOL olajat többször vettem, ők is leírják a weboldalukon tanácsaikban, hogy a konkurenciával ellentétben nem javasolják nagyobb kapacitású akkumulátor beszerelését. Indoklással megtalálható az oldalukon.

Ennyi történt. Itt Kanizsán a helyi akkumulátor szakbolt, amiről azt gondoltam, jók az árai, volt köztük kakukktojás. De nem meglepő, olyan hely nincs, ahol minden megéri. Valahol ez olcsó, máshol meg az. Egyfelől örülök, hogy nem sikerült rábeszélni a drága sz@rra, másfelől meg csalódott, hogy nem sikerült Exide-ot venni. Az hogy ismét ZAP lett az meg teljesen közömbös számomra. De nézzük ennek a jó oldalát, 6 évet akkor ez is biztos ki fog bírni, meg már ismerem, úgyhogy ioncserélt víz utántöltésével lehet 10 éve is van...majd kiderül minden, ha egyáltalán nem adom el addig és veszek egy új autót. Kíváncsian várom a jövőt.

 

Update: új akksi véglegesen beletéve mivel meghalt a régi Július 21-én éjjel. 

Év vége közeledvén...

2017.12.12. 14:59

Ez az évem is meglehetősen kevés blog-posztolással telt. Továbbra is az az ok, hogy a járműveim ilyen megbízhatóak, eseménymentesen szolgálnak.

kymco-muszerfal.jpg

A mai nap belefordult a Kymcomba 15.000 km is. Nagyon jó választás volt ez a kismotor, igaz, ez már a második Vitalitym, aki követett az tudja, volt korábban is. Pár szót azért írok most róla. A megbízhatósága példás. Valószínűleg sosem fogom eladni, annyira szeretem a kellemes lágy, halk hangját, olyan szépen jár kétütemű létére, hogy az valami hihetetlen. Egy kétütemű Trabant viszont összevissza pöfög, össze sem lehet hasonlítani vele. Hibái nem nagyon voltak, az üzemanyag-szintjelzője nem jó, de meg tudnám csinálni, mert egyszer már javítottam, csak nincs kedvem nekiállni, nem biztos, hogy jó marad, cserélni kéne. Ezenkívül olyan baja volt csak, amiről nem tehet: Anno nagypapás használattól keletkezett lerakódás nagyobb gázhúzásra a gyertya elektródák közé ékelődve le akarta fullasztani a motort. Ilyen nemrégiben is előfordult velem, noha azóta nem használtam olyan papásan, meg volt hajtva, de mégis. Előfordulnak véletlenek. A lényeg hogy szépen megy. Pöcc-röff hidegen ha nem áll régebb óta mint 1 hét akkor első rúgásra beindul, vagy pöccre az önindítóval. Ha 0 Celsius van vagy hidegebb, akkor viszont már kicsit nehezebben, s még hidegen fulladozgat is míg nem melegedett be, de ilyen hidegben jobb nem használni. Ez nem a motor hibája, hiszen karburátoros és nem lett külön a téli időjáráshoz állítva, de nem is fogom. Minden kismotoromnál azt vettem egyébként észre, ha többet áll mint kb. 1 hét, akkor utánna már nem indulnak pöccre. Noha vannak akik nem javasolják a Spuri Adalékot kétüteműbe, pazarlásnak tartják de én jótékony hatását vettem észre: javítja az égést, a száraz, olajat nem köpködő kipufogó meg környezetbarátabb üzemet is jelent. Emellett kicsit úgy érzem jobban "összetartja" a benzint, hosszabb távon konzerválja. Kíváncsi is leszek majd, ha pár hétig nem használom a mocim, mennyire fog könnyen elindulni. És még egy apróság: imádom a 2T olajom, motorom által elégetésekor keletkezett illatát, de szerintem az emberek is örömmel szippantanak bele az üzemmeleg motornál láthatatlan, de annál jobb illatú kipufogógázba. :) 

Felüdülés ez az okádék büdös diesel autók után a városban. Amit egyébként továbbra sem értek miért használnak annyian, drágább szerkezet, több hibalehetőség és sokan nem is autóznak annyit, ami "egészséges" lenne egy dízel autónak. Főleg így télen nagyon káros, mikor nem tud bemelegedni, nem tud tisztulni, inkább koszolódik a motor égéstere, olaja, kipufogója. Az akkumulátorból is nagyobb áramra van szüksége az indítómotornak egy diesel motor indításához, mint egy benzineséhez amit a rövid városi üzem alatt nem biztos, hogy vissza tud tölteni a generátor. Ilyen hidegben, mikor lassabbak a kémiai folyamatok, ami nem kedvező, mert hidegindításkor kevesebb áramot tudunk "kivenni" az akksinkból, és ugyanígy a visszatöltéskor is kevésbé veszi fel a töltést, mint melegebb időkben. Ezért télen jönnek elő az akksiproblémák, noha az akkumulátor alapvetően jobban szereti a hűvöset, mint a meleget! 

akksim-zap.jpg

Itt jutok el arra a pontra amikor ismételten nem értem a világot. De ha arra gondolok mennyire gyakori az emberi irigység, vagy a gazdasági haszon elsődlegessége, akkor azért kapisgálom a dolgokat. A manapság kapható akkumulátorok szinte kivétel nélkül gondozásmentesek, de szerintem valójában nem azok. Az enyém kb. 5 éves most és érzem, hogy hidegen már nem olyan mint régen. Fel is bontottam a zárt rendszer ellenére először csak egyik cellát és látva, hogy kevés volt benne a folyadékszint, szépen az összes többit is. A 6 cellából gyakorlatilag 1-nek volt jó a szintje, s azt is tekintettem mérvadónak a többit is arra a szintre töltöttem fel. Úgyhogy szerintem jót tettem. Nem merem állítani, hogy az összes akksi kiszárad idővel, de én megbizonyosodtam arról hogy ami nekem volt azt igenis szükséges ioncserélt vízzel pótolni, mert fogy belőle. Lehet, hogy ez nem olyan gyors, mint a régebbi akksiknál, de erre se esküszöm meg. A suzukimba még kupakos akksi volt és abba ellenőriztem rendszeresen, nem nagyon kellett bele töltögetni... 

De annyit most már tudok, hogy a Kymcom akksiját, ami szintén zárt rendszerű gondozásmentes kivitel, és én savaztam fel, s tudom, hogy zárt rendszerének roncsolása nélkül felbontható, azért 3-4 év használat után felbontok, s ellenőrzöm a szintet mert így egy-két évet szerintem lehet vele nyerni...ha nem többet... Mondjuk ugyanezt egy jól lezárt prémium kategóriás Exide akksinál nem biztos, hogy meg tudnám tenni roncsolás nélkül, s az sem biztos, hogy szükséges lenne annál, mert a technológia fejlettsége miatt lehet, hogy annál szinte 0 párolgás van. De az én akksimnál egész biztosan volt.

Meglepően hosszú bejegyzés született. Szerintem már nem írok idén, úgyhogy Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek.

Talán írtam már valamelyik bejegyzésemben, hogy a bal oldali küszöb rozsdámra rá egy évre előjött a jobb oldalon is. Idén 12 éves lesz az autó, a Toyota normális gyártó, és megjavították nekem garanciába. 

Tavaly több kellemetlen meglepetés ért az Autocolor Kft. által végzett garis javítással kapcsolatban, amit le is írtam itt:

Tavalyi bejegyzésem

Most jöhet a folytatás. Egyébként a márkaszervizbe itt Kanizsán nagyon rendesek, idén is kaptam egy csereautót, míg az enyémet javították, egy új Yarist, 26 km-el. Szóval le a kalappal.

De amit Kaposváron a hivatalos Toyota garanciális karosszéria javító műhelyben megengednek maguknak, azt továbbra is elfogadhatatlannak tartom és csodállom, hogy működhet egy ilyen vállalkozás a világelső márka "szolgálatában".

Sejthető egyébként, hogy a Toyota-nak ez a javításom sokszázezer ft-ba került, amit nyilván jóval olcsóbban ki tudtak hozni a karosszériás műhelyben, így az én garanciális javításomon jó pénzt tudtak keresni, ami nem lenne baj, csak illene a részletekre odafigyelni, nem állandóan hibákat elkövetni!

szonyeg1.jpg

Idén "csak" a jobb hátsó nem is olyan rég vásárolt újszerű plüss szőnyegemet sikerült kiégetniük, egy nagyobb, és több, fényképen nem is látható apró pöttyök formájában. 

szonyeg2.jpg

Itthon lemostam az autót ma, bár nem volt koszos, csak kicsit poros, és így jobban át tudtam nézni, van-e valami szokatlan. Találtam még egy dolgot: a keréktárcsa belseje mind ugyanolyan az összes keréknél, krómozott, még ha enyhén kopott is, míg a jobb hátsónál, ahol javítottak full matt, kopott, sárga. Hogy mit csináltak vele, vagy elcserélték-e nem tudom, de nekik ezt elvileg ki sem kellett volna vegyék a helyéről, ha nem centírozzák.

ilyen1.jpg

ilyen2.jpg

Nagyjából ennyi. Az autónak persze kissé most is fényezőműhely szaga lett, ami elfogadható, bár a belseje full poros lehetett megint, mert vannak arra utaló jelek, noha most szerintem átadás előtt leadták egy kisebb takarításra, ami nyilván nem hozza az én alaposságom színvonalát.

Ennyi röviden, a Toyotát, mint márkát szeretem, de soha többet Autocolor, kibaszottul haragszom rájuk!

Ritkán születik itt bejegyzés mostanában főleg, hiszen annyira gondtalan az élet a Toyotával. Év vége felé vagy jövőre talán a 200 ezredik kilométer is belefordul, s nagyon jó állapotnak örvend - a küszöbön lévő kezdődő rozsdásodást leszámítva.

Több, autókkal foglalkozó helyen dolgoztam, így ennek köszönhetően is elég sok autót vezettem már. Ezért van összehasonlítási alapom. Hihetetlen, hogy ebben a corollában milyen tökéletes, finom, pontos a sebességváltó, a motor milyen szépen halkan jár és magasabb fordulatszámra is milyen gyönyörűen pördül fel. Hogy az olajat nem fogyasztja, s indítózáskor is kellemes lágy hangja van. Volt, mikor kissé "karcos" hangja volt indítózáskor, de csak egy kis karbantartást igényelt az indítómotor: kitisztítás és a mechanika zsírzása után szép lágyan "karcmentesen" indul! :)

Az erő nem veti szét, de egymagam kellemesen lehet vele haladni, sietni is tud. A használható fordulatszám tartomány meg jóval nagyobb mint a dízelmotoros autóknál, hiszen tovább lehet húzatni, de az alacsony fordulatszámot is tolerálja: nem köhög, sík úton sebességtartásra 1200 fordulat/perc is nyugodtan használható, tökéletes. Több dízel ezt nem szereti.

A fogyasztás is átlagos, lehet sok is, kevés is. Aki követ, azt nyilván tudja, hogy a használat módja - gondolok itt a sok rövid táv - erősen befolyásolja ezt. 

De összességében a magasabb fogyasztás ellenére még mindig azt mondom, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a korszerű, kényes, eleve drágább, feláras dízel technikával olcsóbb eljárni, sőt... Benne vannak a drága kopó alkatrészek, amik bizony nem tartanak olyan sokáig, mialatt egy benzines társa gondmentes. Ha meg eljön az idő, akkor a dízelre hullanak a százezrek. Arról nem beszélve, hogy egy szétbontott dolog újra összerakva mig be nem járatódik mindig hordozhat magában bizonytalanságot, hogy valami nem lett jó, vagy jól összerakva. 

És ekkor jutunk oda, hogy a többletfogyasztás ellenére, ha kiszámoljuk, lehet nem is jártunk rosszabbul, ha már a dízelautót javítani kellett, de ha más nem, akkor a gondmentességet nyertük. Meg azt, hogy télen hamarabb bemelegszik a benzines autó motorja és nem nyomja azt az irritálóan nagyonbüdös dízelszagot, amit dízel autók után érzek, fujj. 

 

Kicsit átkapcsolva másfelé; A közlekedési kultúra olyan amilyen. Vannak dízelfüstre rejszolók a neten, például a Facebookon a Smoke & Charm TDI club. De ez most mellékes, csak a dízelről jutott eszembe.

Közlekedéseim során sok dolgot tapasztalok, nyilván mindent nem írhatok le de egy apróságot most igen.

Galambok falut elhagyom, kifordulok a 7-es főútra, tartok Nagykanizsa irányába. Itt kifordulás után ha olyan kedvem van oda szoktam neki "lépni". Ami nem azt jelenti, hogy eszeveszett tempóval száguldozok, csak egy erőteljesebb gyorsítást csinálok, míg el nem érem az utazótempót. Már kisérgetett egy Seat Toledos, de megelőzni nyilván nem mert hiszen 65 körül poroszkáltam lakott területen is. A kigyorsításomkor tapadt nagyon, láttam bepróbálkozna az előzéssel, be is húzódott, de aztán mégsem. Ez kellemetlen volt számára, az tuti. Aztán kisérgetett mignem  Nagyrécse autópályafelüljáró alatti kanyar utáni egyenesben megelőzött, akkor láttam, hogy TDI. :D Pedig mentem 105 km/h körül. :) Az ő lendülete nem tartott sokáig, Kanizsán utolértem de lefordult előlem jobbra a Vámház útra, Raktárház úton jöhetett tovább, mert az Inkey-kápolnánál ért ki, és lám, pont elsőbbséget kellett adnia számomra, így ismét mögém került. 

Tehát akkor sok értelme volt sietni, kerülőúton menni és így is utánam érkezni? Bele sem gondolok hány ilyen van, aki ész nélkül megy, és nem tudatosan, mint én. Érdekes módon Palinban már elmaradt, akkor nem jött úgy, mint előtte - pedig én nem változtattam a vezetési stílusomon ugyanúgy mentem: lakott terület max 65, országút 105 utazó.

Én sosem versenyzek senkivel, mert a közút nem versenypálya, de ez az autós szememben verseny nélkül is vesztett. (hiszen ő ha úgy vesszük versenyzett)  Ciki. Körülbelül erre el lehet mondani, többet ésszel, mint erővel. 

Továbbra is elég eseménytelenül telnek a járművekkel napjaim. Szerencsére, hiszen én az egyszerűséget és a nyugalmat szerető ember vagyok, ha nem muszáj, nem szeretek szerelni és idegeskedni. Ezért is írok ritkán, mert nincs miről.

Röviden azért tájékoztatást adok.

Életem 4. Kymcoját a jó időben tavasszal meghirdettem, és eladtam, egész könnyen gazdára talált, úgyhogy azzal jól jártam, de a gazdi is egy normális, felkészített motort kapott, nem zsákbamacskát.

lengcsill_porvedocsere3.jpg

Toyotára meg vettem új gumikat, amikkel már tavaly nagyon szemeztem, Kumho Ecowinget, és 185/65-ös méretben, szóval kicsit keskenyebbet mint a gyári, de váltóméret. Ennek két oka volt: alacsonyabb fogyasztást remélek tőle és ez a méret jóval olcsóbb, mint a /60-asok. A gumik jó áron voltak, a tesztek szerint is egy kiváló gumi. Azért ezt választottam mert jó a tapadás, jó a fogyasztás, és alacsony kopás jellemzi. 

lengcsill_porvedocsere4.jpg

A corollával 10 éves korára eljutottunk oda, hogy az idő vasfoga azért bele-belekezd. Írtam korábban a rozsdát, továbbá idén a szezonális kerékcsere alkalmával lettem figyelmes, hogy az első lengéscsillapítók porvédői csereérettek. Így hát vettem KYB porvédőket és kicseréltem egy sör mellett. Sajnos a toronycsapágy alatt lévő szivacsgyűrű - porvédő tömítés - is már darabokban volt, de azt nem volt módom kicserélni, és utánanéztem, gyáriba kapható csak 1800 ft körüli áron, ami elég drága, utángyártottban meg csak toronycsapággyal van. Úgyhogy hagytam... 

lengcsill_porvedocsere8.jpg

Úgy gondolom hogyha csak ennyi problémája volt egy 11. évében, lassan 180ezer km-t súroló autónak, akkor az egy jó gépkocsi, persze ehhez kellett az odafigyelő gazda is. 

Régen írtam. Az autóval, robogókkal elég eseménytelenül teltek a napok, másról meg ritkán írok itt.

Pontosabban februárban 10 éves korára, 170ezer megtett kilométer után a Corollán feltűnt egy kisebb hólyagcsoport, jelezve hogy rozsdásodik. Sikerült garanciába elfogadtatni a javítást.01_holyag.jpg

Előrebocsátom az itt leírtak a saját szigorú tapasztalatom, nem mondom, hogy az összes szerviz, "szakműhely" ilyen, de én eléggé megjártam.

Tudni kell azt is persze, hogy én nem egy átlagos felhasználó vagyok, hanem egy igényes, odafigyelő gazda. Valamint azt is, hogy nem itt helyben csinálták a javítást, mert itt nincsen Toyota garanciális karosszéria javításra feljogosított szakműhely, az Kaposváron van az Autocolor Kft-nél. Itt Kanizsán csak autószerelő műhely van ami egyébként évek óta jól működik, jó hírű, velük nincs is probléma, ismerem őket. Ők küldték Kaposvárra az autót, esetleg annyi, hogy jobban átnézhették volna mielőtt visszaadják - de ez már inkább a kaposváriak feladata lett volna úgy gondolom, ha már ott javították.

A kanizsaiak szokás szerint rendesek voltak, még csereautót is kaptam, hiszen autó nélkül dolgozni sem tudok menni.

Na, a lényeg, hogy elkészült a corolla, nagyvonalakban átnéztem, mikor visszakaptam.

Első dolog, hogy az első ajtón egy mély, fémig történő belevágás történt, ami Isten tudja, hogy került rá, de normál hétköznapi körülmények között elég esélytelen.

A másik, hogy a bal hátsó ajtón a kilincs lötyög, de rettenetesen, szinte a kezembe maradt. Állítólag csináltak az ajtón színátfújást, és azért kellett a kilincset levenni.

A harmadik a tankajtó, aminek az alsó fele a karosszériától befelé, felső része kifelé, tehát elállt tőle. De ez lehet, hogy korábban is ilyen volt, csak nem tűnt fel, állítólag nem nyúltak hozzá.

Ezen kívül voltak még apróságok:

- kívül belül kitakarítva vittem oda az autót, de a belsejét ...hm..kissé összemocskolták.

- hátsó biztonsági övre rácsukták az üléstámlát.

- akksi pozitív polaritásának borítását nem tették vissza.

- némelyik kerékcsavar túl erősen, de volt ami szerintem gyengén volt meghúzva.

- dísztárcsákat autóban hagyták én pattintottam vissza a helyére őket. Komolyan így kell visszaadni? Az ügyfél rakja össze az autót?

- motortérben tűzfalon lévő borítás le volt csúszva, és szakadozva. Lehet megrágta a nyest ott, de ez sem ilyen volt.

- mindezen túl később vettem észre, hogy a jobb küszöbön is lett egy az ajtón történt vágáshoz hasonló vágás...

- elég erősen karosszériás/fényező műhely szagú lett az autóm, de ez is tényleg kisebb probléma a poszt megírására már elmúlt.

 vagas.jpg

A kaposvári karosszéria műhely vezetőnek írtam egy terjedelmes e-mailt a tapasztalatokkal amire jött egy sablon válasz, hogy majd kanizsai szervizvezető kollégája felveszi velem a kapcsolatot stb. Akinek egyébként még a nevét sem sikerült helyesen leírnia, pedig nincs egy bonyolult neve.. 

De olyanról szó nem volt benne, hogy elnézését kérjük a negatív tapasztalatokért, és az illetékes kollégákkal elbeszélgetnek a munkájuk minőségéről, egyedi esetről van szó (úgysem hinném el, de így kellene...) stb.

Pedig valamiféle ilyen válasz lett volna elvárható, na mindegy...

Ezek után, mire ismét tudtak nekem csereautót biztosítani itthon, (3 héttel a történtek után) újból történt egy javítás - amit elcsesztek azokat kellett volna helyre hozni, bár itt már azt helyben kéz alatt oldották meg.

Kapott új fóliát az autó, amit persze nem sikerült tökéletesen felragasztani, ó ugyan, miért vártam volna el ilyent...

folia.jpg

A kilincset kijavították (vagy cserélték egy bontottra...passz), a tankfedelet megegyengették, és ennyi, de azt mondták, hogy nem is bántották, mivel alatta vágták el a karosszériaelemet. Halkan jegyezem meg, ugye az egész karosszériaelemet kellett volna cserélni, mivel a Toyota úgy írja elő, bár amilyen hanyag munkát végeztek, jobb megoldásnak tartom én is ezt, mert még több kárt okoznak akkor nekem ha az autó nagyobb részét érintik. Persze ez jó üzlet a javítóműhelynek, mert gyorsan megvan, a pénzt meg a többórás elem cserére számolják el a központban. Én magam is leellenőriztem, valóban valahol a rozsdához közel vághatták el a karosszériaelemet, mivel már a sárvédőív felső részén befényképeztem, és látszott belülről is kisebb hólyagok, tehát már ott is dolgozik a rozsda, ami kívülről még nem látszik. Ha új elem lenne ott, nem lenne hólyagos. Na, mindegy.

Tehát a második kör után a létrehozott fő problémák ki leettek javítva a küszöbben történt vágást kiféve. Feltűnt, hogy a gumikra fújtak gumiápolót, és takarították az autó belsejét - ami egyébként tiszta volt, mikor átadtam. Nem kell komoly takarításra gondolni. Nyilván nagy szükség volt rá, ugyanis árulkodó jelek rendesen akadtak, hogy a kocsi belseje elég komoly mértékben össze lett valahogy (?) porozva, átlagos esetben ez több hónap alatt alakul ki.

Az árulkodó jelek:

Műszerfal alatti réseknél:

muszerfalpor.jpg

A-oszlop tövében is kis por, sőt, a mosós emberük a nagy portörlésben bemocskolódott rongyával szépen összekente a kárpitot is az A-oszlopon, igen, ilyen mocskosan kaptam, nem volt korábban ilyen, de ezekért már nem is szóltam, remélem elfelejtjük egymást.

Ah, az a fránya gumiszőnyeg is be lett gumiápolózva, minek? és eléggé szelektíven, pont ott, ahol a lábam van, hogy csúszkáljon, már-már úgy tűnik, mintha szándékosan a bosszantásomra történt volna, nem pedig az igényesség megnyilvánulására!

aoszlop.jpg

Egyébként a bal hátsó ajtó díszlécének felragasztása sem tetszik, nem tudom meddig fogja bírni, de a jobb oldali ami 10 éve van valahogy máshogy néz ki, nincs ekkora hézag és tapintásra jobban "ott van" a helyén... :

diszlec-ragasztott.jpg

És az eredeti ragasztás így néz ki a másik oldalon:

diszlec-eredeti.jpg

Na, ennyit erről!

Rendesen lefáradtam, de jobb kiírni, talán így pár ember osztoz a fájdalmamban. Esetleg eljut illetékesekhez, bár nekem nem célom lejáratni senkit, de akik ilyen munkát végeznek, nem dolgozhatnának a szakmában. Elvégre nem egy keleti elmaradott márkáról van szó, hanem egy nívós Toyota szakműhelyről. De inkább idézőjelben helytállóbb lenne a szakműhely szó... Beletörődtem már, hogy a díszléc szarul van fent, a fóliát sem sikerült tökéletesen felragasztani az ajtóra, és hogy a másik küszöbbe is hagytak nekem egy mély vágást... De ennek nem szabadott volna így történnie! 

Most már ezt is tudom, mivel szükséges volt a fűtés miatt járatnom a motort a munkámból adódóan. Nagyon jól fűt, lejjebb is kellett közben tekernem, de leállítottam 2 óra 15 perc járás után, mire felkelt a nap. Álló motornál már vagy a hideg levegőt fúvatja be az ember, vagy bepárásítja magát, ha semmit nem fújat.

Teljesen nem 100 %-osak az adatok, mivel a megtett kilométer a google térképe szerint számított, a kocsiba nem néztem, még utólag lemérhetem azzal is. De inkább felfelé kerekítettem mindenben, nehogy "szebb" adatokat mutassak, mint a valóság, hanem olyat, amivel reálisan lehet számolni.

alapjarati-fogyasztas.jpg

Nos, a tapasztalatok:

Hőmérséklet átlag 0 celsius. 6 km-t tettem meg a célomig, így az átlagfogyasztást erre írta a computer, tehát ebbe az "alapjáratba" számolt fogyasztásba benne van 6 km mozgás is. Érdekesség, hogy ezalatt a 6 km alatt sem kúszott fel az üzemmeleget jelző szintig a vízhőfok mutatója (csak a közelébe, majdnem elérte), ami nem termosztáthibának tudható be, jó vezetési stílussal, kis tempóval, nagy sebességben (50-60 km/h 5.fokozatban), 0 fok környékén ez a kis benzines se melegszik olyan gyorsan, jó hatásfokkal dolgozik. Álló helyzetben természetesen elérte az üzemi hőfokát, venti 1-es fokozaton, de ha erősen nyomatnám az utastérbe a meleget, akkor természetesen képes "lehúzni" a vízhőmérsékletet. De nekem így is bőven melegem volt.

 

75 perc után az átlag 15,7 liter = 0,942 liter elégetve ( 0,7536 liter / óra )*

 

90 perc után az átlag 18 liter = 1,08 liter elégetve ( 0,72 liter / óra)*

 

120 perc után az átlag 22,2 = 1,332 liter elégetve ( 0,66 liter / óra)*

 

Hazaérkezés után a kész statisztika:

~150 percet járt a motor, ezalatt 12 km-t tett meg összesen, computer szerint 15,5 liter átlagfogyasztással.

= 1,86 liter elégetve összesen ( 0,74 liter / óra)**

 

* 6 km megtétele mellett számolt alapjárati fogyasztás

** 12 km megtétele mellett számolt alapjárati fogyasztás

 

A statisztika nem teljesen mutatja meg az alapjárati fogyasztást, de az 0,5-0,7 liter közé saccolható, ha már üzemmeleg a motor. Hidegen ennek többszöröse lehet, akár 1,5-2 liter is.

Az elején a megtett 6 kilométer miatt magasabb, hiszen abba benne van a mozgáshoz szükséges energia, az utolsó számításnál szintén azért magasabb a liter / óra arány, mivel még 6 kilométerrel nőtt a megtett táv.

 Jól látszik az első statisztika után, hogy folyamatosan csökken az alapjárati fogyasztás (07 alá), egészen a hazaindulás utáni statisztikáig, hiszen nem történt addig haladás. És az ugye evidens, hogyha halad az autó, akkor a fogyasztás / óra is magasabb lesz, mintha alapjáraton ketyegne. 

Most esett le, hogy múlt héten pörgött bele a Corollába nálunk a 100.ezredik kilométer. 47-ezerrel vettük 2-3 éves kora között. Tehát már 147-ezren túl van. Nagyjából az átlag magyar futást alapul véve ez is évi 15.000 km-t fut nálunk, leginkább vegyes körülmények között: város és országút, valamint autópálya volt benne egyaránt szépen keverve.

corolla-2015-02-04.jpg Korábban pesti autó volt, nálunk a városba (oda 4-5 km) járásra volt használva azt napi szinten és alkalmankénti vidéki kiruccanások kirándulások, utazások. Tehát teljesen átlagos körülmények, amire használni kell egy ilyen autót.

Vannak sokan, akiknek tök feleslegesen van autójuk, annyira keveset használják, hogyha kiszámolnák a taxi költséget még úgyis jobban járnának, mint egy autót fenntartani.

Az autónak nem jók a párszáz méteres etapok, még a robogómnak sem kivánom ezt, pedig azért az a stop&go szituációra van készítve. Én amondó vagyok, ha valaki legtöbbször csak annyit használja az autóját, hogy télen nem tud bemelegedni a motorja nagyjából üzemmeleg hőmérsékletre, annak felesleges autó, csak pénzkidobás és a helyet foglalja. Sajnálom is szegény akksi gyártókat, mert ilyen használatra nem lehet jó akksit gyártani, viszont a buta (már bocsánat) tulaj nem biztos, hogy érti, miért merült le az akkumulátora. Nincs tisztába vele, hogy az akkumulátornak van egy önkisülése, naponta akár 1 %-ot is veszthet kapacitásából, és ha nem használja mondjuk csak hetente, kéthetente, valamint túl rövidet megy vele, hiába jó az autó töltési rendszere, nem fog tudni annyit visszatáplálni, mint amennyit az indítás és a járulékos fogyasztók igénybe vettek. Különösen érintettek itt a dízelmotorok (de ezek ellensúlyozva vannak erősebb akksival is), hiszen nagyobb indítóáram, lassabb bemelgedés, és korom-kokszosodási lerakódási hajlam jellemzi őket. Tehát aki évente nem megy 15.000 km-t, azt végképp nem értem, minek vesz meg mondjuk egy 2-ezres dízel Aurist évi 5 ezerre, mivel találkoztam ilyennel is. No lényegtelen, eltértem a tárgytól.

Aki már régebb óta olvas az tudja azon meggyőződésem, hogy véleményem szerint a 1990-2000-es évek között gyártották a legjobb kocsikat, ami nem feltétlenül bezárólagos, mert ezt a 2005-ös Corollát is nyugodtan hozzávehetjük a jó kocsikhoz az "örök élet plusz egy nap" - hoz, annyira jól sikerült ez a valóban még japánban gyártott autó. Sőt, vehetjük jobbnak, mert a 90-es évek japánjai még elég gyorsan korrodáltak, szerencsére ebben sokat javultak, tehát jó eséllyel lesz hosszú életű legendás autó ez is.

Mit is írhatnék? 147 ezer km benne van már a kocsiban, nálunk 100-ezret elment már úgy, hogy semmiféle váratlan kiadás nem ért, csak a gyártó által javasolt dolgok voltak cserélve, ill. amit szükségesnek láttam normál kopóalkatrészek.

A 10 év és azalatt belekerült 147 ezer km alatt a következők voltak;

 motor, váltó olajok fékfolyadék, hútőfolyadék, szűrők cserélve, előírt periódus szerint, vagy már előbb is, ha úgy itéltem meg, vagy jött ki jól a dolog. Hosszbordás szíj. Hátsó féktárcsa felszabályozás és új gyári fékbetét. Elsőhöz nem kellett nyúlnom, gyanítom, hogy az már cserélve volt 47-ezer km-nél, vagy előbb. Még mindig vastagok elől a fékbetétek, viszont a tárcsa kopottasnak tűnik. Mivel én nagyon minimálisan fékezek, ezért nem lepődnék meg, ha újabb 100-at elmenne. Én mindenképp lefuttatnám már ezzel a tárcsával a betéteket, viszont ha mégis cserélnék, akkor erre a tárcsára már nem tennék új betéteket, teljesen újat tennék fel. Gyári betétem egyébként van, mióta megvan az autó, mivel akkor a testvérem a Toyota központban dolgozott, így "kedvezményesen" jutottunk hozzá, de ahogy én használom az autót tényleg nem lesz rá szükség... 2013 év végén új akksit javasoltam édesapámnak bele, mivel ekkor múlott 8 éves és már érezhetően gyengébben indítózott vele, mint ahogy elvártam volna. Természetesen ahogy belekerült az új akksi már vígabban tekert az indítómotor. Sőt, 2014 májusában eladtam a suzukit, és azóta én használom kizárólagosan a Toyotát, engem zavart, hogy olyan hogy mondjam... "nyersen" indult sokszor nem lágyan, hidegben meg még nem volt teljesen szép hangja rögtön indítózás után alkalmanként valami furcsa hang ahogy beindult az autó arra a pillanatra, ami egyértelműen az indítómotor miatt lehetett. Leszedtem az indítómotort, kitisztítottam, a mechanikus részét pedig kis friss zsír-olaj keverékkel bekentem. Na azóta álomszépen indul az autó, ahogy az évenként olajcserét, úgy ezt is meg fogom neki adni szerintem évente, de kétévente biztosan. Ugyanígy a féknyereg csúszócsapszegek állapotának ellenőrzését. Tavaly vettem észre, hogy a jobb első meg volt szorulva a rozsda miatt (szerencsére időben, még nem koptak félre a betétek), azóta inkább minden szezonális kerékcserekor ha kell megcsiszolom a csapokat és újra zsírozom. Így nagyon patent a kis autóm. Most, hogy erre a télre kipróbáltam a 0W-20-as motorolajat ami egyébként nem gyári ajánlás, ezzel meg aztán még jobban érezni, hogy a hideg ellenére gyönyörű szépen forgat az önindító. Nagyon tetszik nekem a dolog, az új akksi és az indítómotor tisztítás/zsírzás óta nem tűnik nyektetésnek az autó indítása, hanem lágyan, vígan indul. Ami még volt az autón a gumik cseréje, a vásárláskor vett Semperit gumikkal 93ezer km-t futott, jövőre már nem teszem fel, profilmélység elmegy 3 mm körül, de a futófelület eléggé szaggatott (kanyarogni szeretek vele tempósan), darabok jöttek már le belőle, de szerintem szép teljesítmény ez a gumitól is. Téli gumikat két éve cseréltünk akkor új Kumho-ra, mert az autót télivel vettük ugyan, de valószínű nepperünk előttünk bizniszelt valamit, mivel az autón gyártásánál régebbi Pirelli gumik voltak, egyébként borzalmasan gáz, nem tapadt semmit, csoda, hogy több télen át elmentünk vele. Valamelyik első izzót kellett még cserélni. Illetve kellene a műszerfalnál hőmérséklet szabályzó sötétben nincs kivilágítva, régi dolog, mindig csak halasztom, mert nem igazán fontos a cseréje. :) Tavaly klímát töltettem szakműhelyben fel, de kár volt, mivel gyakorlatilag semmi klímagáz nem szökött el belőle az egy évtized alatt. Ez is szép telejsítmény! De nem baj, ennyi idő után egy ilyen belefér, az a 10.000 Ft nem vág földhöz, meg valamivel pörgetni kell a gazdaságot :)

Ennyi! :) Igaz, hogy nem sok? Ennyi idős és futású autónál simán lehett volna akár generátor, indítómotor javítás/felújítás, vízpumpa, kipufogódob, lambdaszonda, kerékcsapágy, lengéscsillapító vagy egyéb futóműalkatrész pl stabpálcák cserélve, vagy bármilyen olajszivárgás miatti tömítés csere, de ennél nem kellett még semmi mást, csak amit feljebb vastagon és aláhúzva írtam. Sőt ha kellene, akkor sem feltétlen lenne attól még rossz autó, de vannak dolgok, amikre ilyen korú/futású autónál számítani lehet. Szerencsére ez még hibamentes :)  

Viszont kb. 15ezer km-óta alkalmanként pár percre kigyullad a check engine. Mindig ugyanaz a hibakód rögzül, de van, hogy többezer kilométert elmegy hibajelzés nélkül, máskor meg 100 km-en belül 3x kigyullad. Nem venni észre egyébként semmit a viselkedésén, ugyanúgy megy, és fogyaszt. Van rá tipp, hogy mi okozza, de mivel nem állandósult hibáról van szó és még tünetmentes is az autó, így komplikált a hibakeresés, bolygatni meg nem látom értelmét.

Tehát ha létezik ideális autó, akkor ez az. Csak a tempomatot hiányolom belőle :) Meg egy 6. sebességfokozatot! :)

toyota-motorter.jpgIlyen  a motortere! Látszik rajta, hogy szerelgetni nem kellett, de a karbantartásokat szépen megkapta mindig - a látszólag elhanyagolt motortér ellenére... A motor-mosásnak nem vagyok a híve, inkább legyen ilyen szép poros, azon még az olajpára is egyből feltűnne, ha lenne. De ezen nincs. Csak a motorburkolaton meg környékén mancs nyomok: A nyest is tiszteli ezt az autót, mert bár többször betér, mégsem rág meg rajta semmit! :) 

Egyébként tavaly májusban eladtam ugye a swiftet és azóta használom a corollát. Akkor kellett apunak fiatalabb - vagy új autó után néznie. Együtt mentünk. Corollával voltunk. Egyik kereskedésből ahogy kijöttünk és szálltunk be az autóba rögtön utánunk rohant az értékesítő, hogy ezt a Corollát nem akarjuk esetleg eladni? Mert lenne rá vevője. Természetesen mondtuk hogy nem, mivel családba marad. De ez is egy jó érzés ami azt bizonyítja, hogy a használtautó piacon az autó megítélése összhangban van az általam is tapasztaltakkal. Persze a valóságban nem látszik kívülről objektíven milyen egy használt autó. Én például biztos vagyok benne, hogy nehéz kifogni egy ilyen idős autóból jót, vagy ha igen, annak meg is kérik az árát. Hiába jó autó, ha mondjuk már párszor összecsukták, vagy karbantartásokat elhúzták, kihagyták, vagy hitvány anyagokkal szervizelték. De ha jó kezekben van, akkor tényleg "örök élet plusz egy nap" ! :) 

Könnyűfutású lettem! :)

2014.09.24. 22:16

Mikor még eladtam a Swiftemet, Suzuki márkaképviseletnél segítettek az eladásban, az új tulajdonosnak meg az eredetvizsgában stb. Én akkor lettem figyelmes, hogy gyári Suzuki olajok milyen jó áron vannak. Főleg ez a 0W-20, ami eleve egy drága fajta fullszintetikus olaj. Úgyhogy jóval később, most hétvégén megvettem, tegnap beletettem, bár 5W-30 az elsődleges gyári ajánlás, ez nem szerepel aközött, csak a minősítése megfelelő. Egyébként teljesen Eneos a flakon, és az aljára is Nippon Oil van írva, úgyhogy szerintem a termék teljesen megegyzik az Eneos dobozossal. 9400 Ft volt a 4 liter, ami ajándék ár - erre a vásárlásomkor figyeltek fel, hogy lehet nem ennyinek kéne lennie, de ezt már eladták nekem így :) 2 deci kéne még, hogy fullon legyen az olajszint, de ez már nem lényeg, így is 75%-on van kb a nívón :)kmora.jpgMa gyertyákat cseréltem és a váltóban is hígabb, 75W-90 helyett gyári 75W olajat tettem. Még nem igazán használtam, de a fórumosok tapasztalatai szerint sokkal könnyebb lett a váltás, nálam is éreztem, mintha könnyebb lenne, de 3 km - míg hazajöttem - nem mérvadó, többet még nem mentem vele.

Tehát motor és váltóolaj alapján is könnyűfutású lett az autóm :)

Ez csak egy próba, én mindenkinek azt ajánlanám, hogy a gyári ajánlást kövesse. Motorolajból semmiképp sem ajánlom ezt a 20-ast az én fajta autómba, én is lehet tavasszal már 30-ast teszek bele inkább (egész évre), egész évbe nem biztos, hogy benne merem hagyni a 0W-20-at, mivel ez a viszkozitás kétséges, hogy jó e - hiszen elég híg, és nincs gyári ajánlásban ennél a motornál, ami nekem van. 

A váltóolajat meg majd a használat dönti el nálam, hogy ez marad-e, vagy visszatérek a 75W-90-re. Valószínű nyaranta inkább többfokozatút rakok bele vissza.

Egyelőre ennyi, kíváncsi leszek a tapasztalataimra, később természetesen beszámolok. A 0W-20 egyben teszt is, mert ha nem kajálgatja a motorom, akkor tényleg kiváló állapotnak örvend. Eddig még semmilyen olajnál nem csökkent a nívópálcán a szint, tehát erre jó esély van, hogy a motor kiváló állapotnak örvend így 140ezer km-nél is.

0w20.jpg

...egyrészről kevesebb időm is van, másrészt pedig ezek a járművek olyan szuperek, eseménytelen velük az élet, hogy nincs mit írni. Teszik a dolgukat. 

toyota01.jpg

Lehet sokszor mondtam már, de ezek azok a járművek, amiket talán nem tervezett elavulást számolgatva építettek meg. Ezért nagyon meg is becsülöm őket. Egyre több új autót adnak el, ami jó hír, hiszen élénkül a piac, de jó használt autókat és motorokat mindig nehezebb lesz vásárolni, még a hozzáértőknek is macera.

Két okból, egyrészt van, ahol a konstrukció szar, ilyet nem kellene venni. A másik ok a tulajdonos hanyagsága. Szerencsére ezeket hamar kiszűröm, de semmi esetre sem tervezem a jelenlegi járműveim eladását. Pont azért nem, mert ezek jók, ahogy már az elején is írtam, örök darabok, ha a törődést megkapják. Visszatérve a használt jármű vásárláshoz, még hozzáértőnek sem könnyű, mert előfordulhat, hogy hosszú keresés, sok jármű megnézése után találja meg az igazit, azt, amit érdemes megvenni. A Piaggio NRG-m eladása óta, sőt már az alatt is rengeteg motort néztem meg, mire megtaláltam a mostani szuper járgányom, a Kymco Viatlity-t. De nem bánom, mert ezekből is tanul az ember, és én nem úgy fogom fel, hogy kidobott pénz, hanem még szívesen el is kirándulgattam erre-arra. Illetve ha más oldalról közelítjük meg, még mindig sokkal édesebb így az élet csak idő / üzemanyag ráfordítással, mintha megveszek egy sz@rt, amire utána csak költöm a pénzt, aztán lehet mégsem lesz jó.

Tehát hosszú keresgélés után megtaláltam az igazit, talán ez a két járművem lesz az, amit sosem adok el, ezeket meg kell őrizni és használni, ameddig mennek. Mert ezek bizony sokat mennek. Esetleg vennék mellé valamit (mondjuk egy régi swiftet?), bár szükségem nincs rá, csak kicsit más a hozzáállásom, mint másoké. Sokszor megfeledkezem arról, hogy az autó van értem, és nem én az autóért. Ugyan már nem sajnálom annyira és a rövidebb városi távoktól sem féltem úgy, de mindig van egy dolog, ami nagyon idegesít, és ezért amennyire lehet garázsban tárolom az autómat. Az pedig a nyest. Állandóan összejárkálja éjszaka, bebújik a motortérbe, kárt még nem tett, csak összemocskol, esetleg karcol de az nem vészes, meg néha rászarik az autóra, de nagyon idegesít ez önmagában már, hogy nem lehet tiszta az autó. Másfelől meg félek, hogy mikor rág szét valamit. Korábban is írtam már, ez a legnagyobb problémám.

A használtautó piachoz visszatérve még annyi megjegyzést tennék, hogy ilyen corollát nem nagyon akarnak eladni szerintem olyat, ami jó, hibátlan. Ezzel tisztába van mindenki, hogy jó kocsik, és mint nálunk is a jobbak családban maradnak, vagy megkérik az árukat.

toyota02.jpgAzért apróságok vannak még, a Corollába lehet, hogy vvti szabályzószelepet kell cserélni, mert néha sárgalámpázik, mindig ugyanaz a hibakód kerül bele, de megvárom még az olajcserét, utána milyen lesz. Egyébként az autó viselkedésében, fogyasztásban semmit nem venni észre, ugyanúgy teszi a dolgát. 

Olajcserekor megejtem a nagyszervizt, fagyállót, gyertyákat, váltóolajat, fékfolyadékot is cserélni fogok. Tegnap meg kicseréltem a levegőszűrőt SOS-be, mert "véletlenül" ránéztem, széthúztam a "lamellákat" és nagyon poros szőrös-szöszös volt közte. Utánanéztem, és ledöbbentem, 2008-ban cseréltem, kb 80.000 km-rel ezelőtt. Mintha most lett volna, nagyon elment az idő! Ez feketepont nekem, de gond nincs, hiszen a por nem megy át rajta, max kevesebb levegőt kap, kicsit többet fogyaszt az autó. Tényleg mintha most kevesebbet fogyasztana? :) De lehet csak placebo.

Szóval még 5 ezret megyek, és kap egy fullos szervizt az autó, ahogy 2008-ban is kapta.

Azóta szinte csak olaj, olajszűrő volt cserélve, de mindig időben. Klímatisztítás meg pollenszűrő csere amiket kapott még évente. Tudom, fékfolydékot is ildomos lenne cserélni kétévente, de ennek elcsúszásában nem látok akkora problémát mint mondjuk a motorolajcsere elhúzásában, sajnos vannak autók, amikben még 10 éves korukra sem cserélik le. (elég baj!)

Néznem kell másik nyárigumikat is, mert ez nagyon gatya, 3 mm megvan, de az első gumiknál a szélük mellett kezdenek gumidarabkák kifoszlani a belőle.

A régi swiftem azért hiányzik, olyan szuper kis autó volt, azonnal felpörgött, ha a gázra léptem, fürge volt és keveset fogyasztott. Meg ugye kicsi :) A régi swiftek is olyan autók, amiket jó lenne minél tovább megőrizni, mert ilyen jó autókat ma már nem gyártanak szerintem.

Az autóról ennyi, tehát hibátlan, persze páran most belekötnének nyilván, mert írtam a sárga lámpát ami néha tudatja, ha probléma van a változó szelepvezérléssel, de attól még az autó teszi a dolgát észrevétlenül. Ha veszélyes lenne működésében bármire, akkor nyilván rögtön orvosolnám a problémát, de így inkább kivárok, hátha leszokik róla... :D vagy állandósul/gyakoribbá válik és akkor tényleg érdemes lesz a csere.

A robogó is jó, azzal csak egy sztorim volt, max tempóval hosszabb távon a kipufogóba a katalizátor tud szerintem előre-hátra mozdulni, mert leállítás után kb 2 másodperccel huppanó hang van (akkor esik vissza a "helyére"). Na az történt, hogy mentem amit tudott a motor, és emelkedőn lehörgött, ha visszaengedtem a gázt, úgy nem fulladt. Úgyhogy szépen kis gázzal jöttem haza, mert lefulladt volna (korábbi vitalitymmel is történt dettó ugyanez). Kb 10-15 km megtétele után a probléma megszűnt.

Konzekvencia: eleve ez a kismotor nem szereti a hajtást. 70-75nél nem megy többet, de 65-nél nem szeret többet menni, így max ez az utazótempója, amit gond nélkül tud tartani. De 55-öt a legideálisabb szerintem neki, ha a fogyasztást, és a tartósságot is nézzük.

Ja és Hypermilerkedés nincs továbbra sem, csak ésszerűen, felesleges fékezések kerülése. Néha jólesik kicsit meghajtani a járművet, de hangsúlyozom ésszel, mondjuk egy hosszú egyenesbe 150-nel.

Tehát az élet megy tovább, minden szuper jó. :) 

süti beállítások módosítása