Újjászületésem!

2013.03.04. 15:02

Ma déli órákban Palin felől tartottam a garázssorra robogóval. Az Inkey-kápolna vonalától pár méterre délre történt majdnem az ütközés. A város felől jött egy piros 105ös Skoda, legalább 80 éves papával, meg mamával. Olyan hirtelen történt minden, nem tudom azt sem; jelezte-e kanyarodási szándékát vagy sem, de lényegtelen. Egyszercsak szembe jött velem kanyarodva az említett piros skoda, én meg viszonylag nagy tempóval tartok felé (csak a kismotor teljesítményéhez képest nagy)

Tehát elém kanyarodtak, nem adták meg nekem az elsőbbséget :( Enyhe lejtőn mentem, valóságba olyan 60-65 km/h körül (moci órája kb. 70-nél lehetett), tehát nem mentem annyira lassan, de egyáltalán nem gyorsan, hiszen 50-es gyári robogóval eleve nem lehet menni még városba se nagyon úgy, hogy meglepetésként érjen bárkit is, ez ráadásul egy külvárosi rész már, ahol nem veszélyes ez a max. 65 km/h sem.

A lényeg, hogy az őrangyalom velem volt, nagyon megijedtem, fék ahogy csak lehet, csak ne csússzon meg, persze ilyenkor nehéz jól megválasztani a fékerőt, a hátsó kerekem leblokkolt valamennyire, amolyan beszitálva-csúszva kerültem ki az autót, majdnem letérve az útról. Nem tudom, hogy ő meg tudott-e állni és azért nem ütköztünk össze, vagy mert annyira le tudott lassítani, hogy épp "elfértem" előtte. Mindenesetre gumicsikorgást nem hallottam, de én hátsó gumim tutira megcsúszott.

Nem tudom elmondani, milyen érzés ez, mikor ilyen "nagy" tempónál befékezve, beszitálás, de egyúttal jobbra próbálkozni kitérés következtébe várja az ember a becsapódást, teljesen bizonyosan felkészül rá a másodperc töredéke alatt, és valahogy mégis elmaradt. Pár centin, vagy millimétereken múlhatott... Szinte teljesen más tudatállapotba kerültem, nagyon örültem neki, hogy elmaradt az ütközés, csodának tűnt... Már lefutott előttem, hogy a motor eleje összetörik, én előrerepülök és a szép kis motoromnak annyi, ennek, amit a legjobban szerettem. Furcsa, de magamra nem is nagyon gondoltam, pedig egyszer már volt robogóval balesetem kellemetlen következményekkel és ez most súlyosabb lett volna az biztos.

Mivel a papa oda ment ahova kanyarodott, ezért rögtön az útról letérve leállt az éppen csatornázás miatt feltört bicikliút előtt. Természetesen visszamentem, és megkérdeztem mi volt ez, amire válaszolni nem tudott, nekem úgy tűnt, ő is más tudatállapotba került, nem csak én. A kérdés tőlem nyilván költői volt, gondoltam, hogy nem tudja megmondani, gondolom mert emberek vagyunk, hibázunk főleg ilyen idős korban.
Kérdeztem tőle tényleg nem-e értünk össze, mert olyan hihetetlen volt, de mondta, hogy nem. Bocsánatot kért, ill. mondta: emberi tulajdonság; mindenki hibázik amivel én is egyetértek, hibáztam én is már az életben, így nem feszegettük a témát, elköszönt: vigyázzak magamra és ennyi. El is váltunk, igazából nincs mit ezen izélni, elfogadtam a bocsánatkérést, nekem is voltak már olyan szituációim, amiből baleset is lehetett volna, igaz, nem ilyen egyértelmű és ilyen súlyos figyelmetlenség miatt, hanem inkább váratlan dolgok és a kezdeti rutintalanságom miatt. Mindig tanul az ember, és oké nem én lennék a hibás, de az ilyen események még óvatosabb közlekedésre ösztönöznek engem is, meg nyilván az elkövetőt is, akinél a hibázás, figyelmetlenség szerintem már a korából fakadt.

Hiszen messziről láthatott, nem egyik pillanatról a másikra tűntem fel, a nap is az én szemembe sütött, nem az övébe, és nekem nappal mindig távolsági fényszóró világít, tehát eléggé feltűnő vagyok. Ide úgy látszik ez is kevés volt, lehet az öreg elmélázott a feltört kerékpárúton, közbe meg elfelejtette, hogy elsőbbséget kéne adni a szembe jövőknek...

Nem sokkal az incidens után. Jó egyben látni... Annyira vagány, pofás kis gép, kár lett volna érte..

Egy ilyen esemény is épp megerősít abban a hitemben, hogy jobb nem nagyteljesítményű motorra ülni. Ilyeneket kellene sokaknak átélni, és másképp állnának a közlekedéshez. Ez jól végződött, hiszen baleset nem történt. Ettől függetlenül megrázott, még most is a hatása alatt állok és nem szeretnék többet ilyet sem átélni.. Minden embernek rendelkeznie kell azzal a szerénységgel, hogy sose bízza el magát, nem lehet 100% biztos abban sem, ha ő jól vezet, hogy más hibáját elkerülje. Én eleinte az említett régebbi robogós balesetemig úgy gondoltam, hogy velem már jó eséllyel nem történhet semmi. Aztán persze baleset után máshogy láttam a világot. A mai incidens meg ismét megerősített abban, hogy veszély sajnos mindig leselkedik ránk!
Csak egy nagyon egyszerű szerencsétlen példa: valaki valamit matat, keres az autójában - ez elég gyakori, és nem figyeli rendesen az utat, könnyen letérhet az útról, és ott a baj, ha meg szemből jövővel frontálisan ütközik emiatt, akkor még nagyobb probléma van. És sajnos ezek olyan szituációk, amiket egy szemből jövő autós nem tud kivédeni, ha rossz pillanatban történik. Tehát mindenki legyen figyelemmel. Mert ezek olyan dolgok, amiket az ember általában el sem hiszi, hogy megeshetnek vele egészen addig, ameddig meg nem történik! Az őrangyalomnak meg köszönöm a segítséget, jó munkát végzett!

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborjozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr55864080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.