Túl van misztifikálva az álláskeresés is. Bár egy egész ipar tömörült az álláskeresésre való felkészítésre, segítésre, de én azt mondom, add magad, aztán ahova kellesz oda úgyis felvesznek, ha nem, akkor nem, vagy van belső ismerős - sok esetben ez játszik. 

Tehát tök mindegy, mekkora dumát tanítanak meg, vagy hogyan formálják a személyiségedet. Ha meg van valami jó ötleted, pénzed, akkor ne legyél korlátolt gondolkodású, indíts saját vállalkozást, még ha kockázatos is. Előtte persze mérd fel a lehetőségeket, s csak akkor induljon, ha a kilátások pozitívak az adott vállalkozás számára, van rá fizetőképes kereslet, és a konkurenciaharc is vállalható..stb.

Általában ha bekerülsz egy munkahelyre többet látsz a dolgokból. Így abból is, hogy a nagy munkanélküliség ellenére, akit látsz "dolgozó" ember, de éppen alig van dolga, ráér szinte egész munkaidőbe dumálgatni, semmit se csinálni. Ha "jó" munkahelyen dolgozol, akár ötleteket, titkokat is felhasználhatsz a későbbi vállalkozásodhoz. Na de ehhez már nagyon profinak és szerencsésnek is kell lenni.

Ez a bejegyzés inkább azért született meg a fejemben, mert ugye rendszeresen böngészem az elmúlt majdnem 3 évben az álláshirdetéseket. Vannak, amik azóta futnak újra és újra felkerül ugyanaz a hirdetés, esetleg nagyon apró módosításokkal. De általában inkább ugyanaz.
Ilyenkor felmerül bennem; ennyire rossz a munka, nagy a fluktuáció, esetleg folyton bővítenek? Vagy csak önéletrajzokat gyűjtenek? Ezek közül a középső lehetőség a legvalószínűtlenebb. A többi kettő pedig nem jelent jót, hiszen szar helyen nem akar senki dolgozni, ha meg csak önéletrajz gyűjtés van, az ki tudja mikor hoz álláslehetőséget... Nem tudhatjuk, mi bújik meg a háttérben.

És a leg-leg fontosabb, tényleg ez ihletett meg a blogomban, hogy írjak kicsit az álláskeresésről:

"AMENNYIBEN FELKELTETTEM ÉRDEKLŐDÉSÉT, KÉREM, KÜLDJE EL FÉNYKÉPES SZAKMAI ÖNÉLETRAJZÁT A ......@GMAIL.COM CÍMRE, HOGY MEGTEGYE AZ ELSŐ LÉPÉST MAGYARORSZÁG 2012-BEN LEGJOBBAN FIZETETT SZEKTORA FELÉ!"

Mi az ilyenekben a vicc? Az, hogy nagyot - de inkább semmit - mondó dumákkal, komolynak ígérkező lehetőségre hivatkozva bedobnak egy ingyenes e-mail címet. Felháborító!

Ilyen mögött aztán komoly ember, cég állhat, ugye? És a munkaügyi központ oldalára is felkerülnek ilyenek.Az újsághirdetések azok meg még durvábbak, mivel ott bárki hirdethet.
Olyanra gondolok, mikor külföldre, felsővezetőnek keresnek valami tényleg semmtimondó, megfoghatatlan kiírásokkal - tehát ránézésre is amatőr módon ingyenes e-mail címekkel, semmi konkrét meghatározás, se hogy mi ki ez, mi ez, hogyan lehet elérni, utánanézni, csak egy ingyenes e-mail cím...

Hát tényleg vicc az egész!

Csak biztos van, aki bedől, sajnálom őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborjozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr515864124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.