Lassan 3 éve buszos vagyok. Sokat dolgozom, állandó túlóra van sokat kell menni. Írtam erről néhány mondatot, de inkább töröltem, mert rájöttem mégsem itt kéne feszegetni a munkahelyi dolgokat. Volt már erről szó, több cikk is született, lehet róla olvasni más tollából. Maradjunk inkább a közlekedésnél. Eddig sem volt problémám a vezetéssel, most sincs, viszont szerintem jobban átlátom a szituációkat, egy-egy megnyilvánulásból nagyon jól lejön, ki milyen vezető, így sajnos a rossz szándékúak, a magukat vérprofiknak gondolók és a közlekedéshez érzékkel abszolút nem rendelkező, vagy a lassú reakcióidővel, de kapkodva vezető embereket is egyből észreveszem.

Összességében úgy látom, hogy nagyon kevés ember van, aki jól vezet, mégis boldog-boldogtalan bevállalja, egymaga autóba ül, és kényelmesen autózgat, nem ritkán akadályozva a forgalmat. És ez bosszantó, és nagyon leterheli idegileg is az embert. Sokszor elgondolkozom, ki dolgozik, mert már reggel kb. 7-től csúcson van a forgalom és egész nap eltart, kb. 18 óráig.

De amit sosem tudok felfogni, hogyha tudják, hogy az adott úton mindig araszolás van, nem lehet haladni, mégis miért mennek arra. Nincs az embereknek lelkiismeretfurdalása, hogy egymaga viszi magával az 1 tonnát feleslegesen, mikor legtöbbjük máshogy is meg tudná oldani, kizárt dolog, hogy ennyi embernek autóznia KELL. A zebrán átkelő gyalogosok meg ész nélkül jönnek egymás után, megbénítva az amúgy is béna forgalmat. Kibaszottul idegesítő, mikor a körforgalom minden kijáratában gyalogátkelőhely van és bénítják a forgalmat. Példa.: odaérek a körforgalomhoz, megállok, mert lelép elém egy gyalogos, a körforgalomból jönnének ki arra az autók, de nem tudnak, hiszen jön ez a gyalogos. Utána érkeznek gyalogosok még, jönnek tovább egyesével, és én se tudok bemenni miattuk a körforgalomba, de aki benn van sem tud kijönni onnan, áll az egész. És minden reggel ez van az Eötvös téri körforgalomban. Nagyon jó lenne, ha valaki kitalálna erre valamit, mondjuk egy közlekedési lámpát és nem futkosnának át a gyalogosok korlátlanul az átkelőhelyeken.

Ezért is, én úgymond utálom a közlekedést. Mindjárt 20 éve, hogy "motorozok", igaz, csak moped kategóriával, de aktívan. A robogómat elég jól ki lehet motorozni városban, csak külvárosban válik kevéssé, mivel 50 km/h felett nem gyorsul valami jól, ha valaki már 50-el megy előttem akkor megcsömörlöttem. Ezért nagyon jó érzéssel tölt el, hogy elkezdtem, s mindjárt meglesz az A korlátlan jogsim is, veszek valami nagyobb gépet a kis robogóm mellé, és az ilyen helyzetekben csak pöccintek egy kis gázt, már meg lesz előzve az illető. Nagy előnynek tartom így két keréken, hogy nincs vele araszolás a dugóban, és előre tudok sorolni az álló járművek mellett vagy között. Akkora előny ez, hogy én speciel ezt preferálom hideg időben is, inkább felöltözöm, a többieket meg egye a penész a dugóban, s számoljanak el a lelkiismeretükkel, hogy jó-e mekkora környezetterhelést jelentenek, hogy egymaguk autóznak, araszolnak, plusz az autójukat is ilyen értelmetlen városi döcögéssel amortizálják le! Két tényező csak, amikor a hideg ellenére sem kívánom a motorozást: havas-jeges csúszós utak, és a csapadékos időjárás. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborjozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr4514273983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.