Járműves tapasztalataim...

2014.06.04. 11:05

Igen, sajnos még mindig elég kevés időm van írkálni, de ez a bejegyzés alapvetően 3 fő vonalra épül.

Toyota, VW, Aprilia.

Vegyük sorban.

Swiftet eladtam, Corollát megkaptam. Ez egy csodálatos autó, amit még az örök életre terveztek szorgos kezű, értelmes gondolkodású japán mérnökök, akik nem voltak abban érdekeltek, hogy X idő után tönkremenjenek az autónak bizonyos részegységei. Ennek megfelelően a Toyotával abszolút eseménytelen az élet, teszi a dolgát, a kilométerek mennek bele, a karbantartásokat megkapja, és nem kér semmit. Legnagyobb visszatérő esemény, hogy éjszaka megmásszák a macskák, meg a nyest is, a motorteret is szereti a rohadék, de befújtam ragacsos spray-vel így talán elkerüli majd, de a macskanyomok - vagy inkább többségébe nyest nyomok kivétel nélkül felkerülnek minden éjszaka az autóra, ez a legbosszantóbb dolog, amire talán egy garázs lesz a megoldás - mivel ezt az autócsodát muszáj megőrizni az utókornak, hiszen ilyen fantasztikus autókat nem tudom még mennyire gyártanak.toyo.jpg9 éves idén az autó, tegnap elvittem klímatöltésre, (semmi baja a klímának, hűtött rendesen), de gondoltam ennyi idő alatt már veszt elég mennyiséget, ildomos a töltés, és a friss anyag a rendszerbe, egyébként 3-4 évente ajánlott. Cooltech AC500Pro típusú géppel dolgoztak. Na meglepett a dolog, mivel 450 g a feltöltési mennyiség, -+30 g, tehát 420 is megfelelő még bőven. Ebbe 390 volt, ami 30 g veszteség 9 év alatt, vannak típusok, ahol 1 év alatt többet veszít. Tehát klímás kipipálva, újabb meggyőződés, hogy ez egy ISTENI autó. vw.aprilia-garazs.jpgApu meg VW Polot vett... Kimondatlanul is láttam rajta, hogy ő bele van most szerelmesedbe a VW-be, vagy a konszern járműveibe. Gondolom, mivel német autója nem volt még, ez is játszott, hogy szeretne.. Szerencsére a TSI-ről sikerült ledumálni, így 1,4-es szívómotorral vett egy 2,5 éves használtat. Jó áron vette, dögös autó, 63ezer km-rel, ami szomorú, hogy ezekbe 30 ezres csereperiódus van előírva longlife olajjal. Relatíve sokat ment az autó előtte (évi~25ezer km), tehát hosszú távon ment, de akkor sem hiszek én a hosszú periódusban. Úgyhogy 65-ezernél lecseréltem magam az olajat tegnap (jó sötét volt az 5ezres futás ellenére..), és olajszűrőt is vettem gyárit. Húh, jó drága, 3800 ft. Az autó egyékbént kényelmes, aranyos, nekem csak az elektromos gáz nem tetszik, hogy sokkal lasabban reagál, akkor nincs fogyasztásmérő, vízhőfokmutató, és a világítás mindig rajt van. Hibája nincs az autónak, de szkeptikus vagyok a VW-vel mint márkával kapcsolatban, nem tudok benne úgy bízni mint egy Toyota-ban, de majd az idő úgyis választ ad rá, mennyire lesz problémamentes autó. Itt jegyezném meg, hogy a staff is szimpatikusabb a japánautós márkakereskedésben. Na mindegy, majd idővel minden kiderül, használni kell és kész. Apu meg legalább nem lett befolyásolva, mert én Suzukit szerettem volna neki, de ő erősebb volt. Az biztos, hogy én nem vennék VW-t. Egyébként a kocsi jól néz ki.

carb01.jpg

A motor meg mégsem jött be annyira, mint gondoltam. Nem úsztam meg a porlasztó szétszedése nélkül, autós fogyasztása volt, és amellett meg teljesítménybe is gyenge, bár 50-estől csodát nem kell várni... Már több mint 1 munkanapom benne van a szerelgetésbe. Az azért durva, hogy 6 éves motor szívótcsonkja mennyire repedezett volt, azt kicseréltem gyárira, 3500 ft. Széthullott valahol a duda kapcsoló, az is majdnem 3000 ft lesz. Szóval apróságok, de sok munka volt vele. Most talán jó. De eladom, távol-keleti motort szeretnék, újra Kymco-ra vágyom. Néztem is már, csak hulladék a használtpiac, és szinte nincs olyan motor, amivel ne pereceltek volna. Ami még nem is baj, csak elég sokkal komolyat estek, és ingatag a kormány, vagy egyenesen elhúz valamelyik irányba. Hát ilyenekkel találkoztam. Úgyhogy egyelőre kivárok, ezen meg továbbadok, amint tudok, most már látom, hogy bukás nélkül nem tudom eladni (ugye..a munkám megfizethetetlen :))), de ez van, tanulópénz.. Másnak már jó lesz, az is öröm nekem ami másnak öröm. :D 

carb02.jpg

Robogó vásárlás...

2014.05.20. 11:29

Már majdnem 1 éve, hogy hirdettem a Piaggio NRG motoromat. Néha persze eltűnt a hirdetés, mert lejárt, néha nem is jó számot adtam meg, mert hirdetésbe nem szokásim a mindennapi telefonszámom megadni, így elérhetetlen is voltam. Sőt, relatíve drágán is árultam a robogóm, de ez csak érzésre az, mivel ismerem a piacot, és tudom, hogy azonos árba mekkora különbségek lehetnek motor és motor között. 

No a lényeg, hogy sikerült eladnom olyan áron a motorom, amit még elfogadhatónak tartok, de olcsóbban nem adtam volna, bár még próbáltak alkudni, de a Piaggio NRG MC4-esem elment 220-ezerért. ~ 22 ezer valós kilométerrel, nagyon jó menetteljesítményekkel és műszaki állapotban, törésmentesen, költségmentesen, tuningmentesen. Csak egy első gumi dukál majd neki a jövőben, mert az kopottas.

scity02.jpgNem részletezném itt, mennyi időmet, pénzemet, és energiámat fektettem bele az eddigi motor keresésbe, inkább arról számolok be, mi lett most. Hirtelen elhatározásból Letenyéről vettem egy Aprilia Sportcity One 50-es kétütemű robogót, első tulajtól Jó áron vettem, nem panaszkodom. 3500 km volt benne, ami valós, bár gyanús volt, mert a számok nem igazán voltak egy sorban, de az állapota abszolút azt tükrözte: valóban csak párezret ment. Ettől függetlenül ezalatt a kilométer alatt szépen sikerült összekarcolni, meg csúsztak is vele stb, de törve nem volt. Szépen egyenesen megy, menetteljesítménye is a tőle elvárható. Tehát jól jártam. Szombaton vettem, vasárnap már mindent elvégeztem rajta, amit szoktam vásárlások után. És a motorjának belsején is látszik, hogy tényleg ilyen hihetetlenül keveset futott az 5 év alatt, mióta megvették. Ezért jártam jól vele, mert esztétikailag kicsit ramaty - de tényleg nem vészes - volt rajta pár javítani való és most van egy olyan motorom ami tetszik. Persze lehet, hogy meghirdetem, most úgyis legalább 2 robogót szeretnék itthonra, aztán cserélgetném őket, és nem gond, ha nincs egyik, lesz másik. Nagykerekűt akartam, mert terepre is elfogadható az. Ezt tényleg használták terepen, csupa por volt a burkolatok alatt. De nem számít. Egyébként nem igazán nagykerekű ez sem, a Scarabeoé még nagyobb. 

scity01.jpg

Vasárnap én is megterepeztettem. Az utcánk végét a lakótelep másik utcájával kb. 800 m-es kissé kanyargós földesút szakasz köti össze. Elmentem az utcánk vége felől, hogy majd motorozok erre-arra, de visszafordultam mert olyan sár volt, hogy féltem elcsúszok vagy elakadok. Ugye ez az Ywette névre keresztelt mediterrán ciklon pusztítása/esőzése után volt. Na, a lakótelepre is elmentem, és onnan is felhajtottam a földesútra, de ott is olyan sáros volt később, hogy visszafordultam. És mikor visszaértem a lakótelepi betonútra, rendőrségi autó jött velem szembe. Hát rá se hajtottam a betonra, rögtön fordultam vissza, mivel féltem, hogy igazoltatnak, adásvételi nem volt nálam, biztosítást meg még nem kötöttem (most már van persze), és ha közúti forgalomban elkapnak, akkor biztos jól megbüntetnek. Hát ezért is tartottam jogosnak, hogy visszaforduljak, erőt vettem magamon, és mégis nekipróbálkoztam a sártengernek, ahol előtte már visszafordultam, nem akartam bevállalni - a kényszer rávitt, hogy elmenjek, és hazamenjek terepen. Ugyanis ezek a majmok elkezdtek követni, naná. Láttam a tükörben, jöttek utánam. De onnantól, hogy nagyon saras lett az út már nem figyeltem tükröt, mert olyan szinten figyelnem kellett az utat. Gondoltam, hogy ott ha elmegyek, ők nem fognak utánam jönni. Nem is jöttek. Ha ott megálltam volna nem tudtam volna elindulni. Lendületből elmentem, hálisten el nem estem. Csak jó ennek a robogónak a terepes képessége :) Ha terepes gumi lenne rajta, az sirály lenne.

scity3.jpg

Miután hazaértem, első dolgom volt, hogy biciklire pattantam, vittem a fényképezőt, lakótelep felől megközelítve a földesutas részt, hátha meglátom a H Astrát elakadva :) Sajnos nem így volt, nem tudom hova lettek, eltűntek. De vicces lett volna lefotózni őket sarat dagasztva :) Ha Pathfinderrel lettek volna akkor mondjuk nem lett volna esélyem. De igy én voltam a király. Úgyhogy büszke voltam magamra. Ugyanis korábban már megbüntettek mert bukó nélkül átmentem ide a szomszédba iskolához szavazni, és pont akkor jött a rendőrautó. Jó nagy hülye voltam akkor, hogy nem húztam el akkor is a csíkot terepen, ott volt mellette a földesút. Most már több eszem volt.

Na ennyi a sztori elnézést, hogy ritkán irogatok. Tervem még egy másik nagykerekű,/terepes robogó vásárlása, de nagyon szeretnék egy négyütemű gépet is, lehet, hogy Vitality lesz (ilyenem már volt, csak kétüteműben). Ritkaság lenne, ezért büszke is lennék rá, ha sikerülne. Remélem jövő héten arról számolhatok be, hogy összejött :) Csak időm legyen! Most nagyon kevés van, de azért írtam! :)