Az autó vásárlásom is küszöbön, de újat veszek, mert nyugalommal akarok lenni és hosszú távra tervezek. Persze attól még vannak használt autók is, amiket nézegetek, mert 100%-osan nem zárom ki.

Viszont kellene egy nagyobb motor is - de leginkább maxirobogó - amire nem akarok olyan sokat költeni, hiszen nem annyira létszükséglet, mint egy autó.

Ezzel kapcsolatban következők a tapasztalataim:

Köszönhetően az új rendszernek, le lehet informálni a járműveket. Sok infót nem tudhatunk meg róluk, mégis rengeteget segíthet az, hogy külföldről behozott-e, és mikor, illetve ha régebb óta van itthon a kilométer futása folyamatos-e, nincs visszatekerve.

Ilyen szempontból nagyon jó helyzetbe kerültem az autómmal, hiszen egy hazai, több mint egy évtizede egy tulajdonban lévő garantált km futású autóról van szó, ami ráadásul mindig, kivétel nélkül karbantartott. Noha 200 ezer futott km felett jóval kevesebb autó van eladó, ami persze nyilván nem valós, csak 200 alá szeretik tekerni az órát, én mégis úgy gondolom, hogy 200e km feletti autómmal is labdába fogok tudni már rúgni - köszönhetően a leinformálós rendszernek -  ha van olyan értelmes ember, aki nem csak a hirdetési paraméterek alapján tekint az autóra, hanem el is jön megnézni az állapotát.

Nos, szóval kell nekem egy nagy motor. Ezeknél azt vettem észre, hogy szinte kivétel nélkül külföldről behozott járművek. Nem is értem miért..? Itthon nem adnak el új motort???

A lényeg, hogy rengeteg hirdetést néztem, infóztam le. Ha valaki nem vállalja a rendszámát, az a szememben már több mint gyanús, főleg nem tudom mit képzel, hogy beleírja a hirdetésébe leinformálható, valós km, közben meg kitakarja a rendszámot! De majdnem ugyanilyen, ha pl egy 10 év feletti autón látok egy új RGA-s rendszámot, ha nem lenne, akkor is ugyanúgy sötét folt lenne az előélete, mégis ki tud leinformálni egy külföldön használt autót..?!?! És ki hiszi el, hogy külföldről behozott 12 éves "prémium" dízel autóban gyenge 200e km van?!?!

Sok hirdetést példának be tudnék ide tenni, melyik miért gáz... Erre nincs energiám, ezért csak egy érdekeset ragadnék ki most, és megindoklom, miért háborított fel. hasznaltmotor.jpg

Ez egy nagyon jónak tűnő hirdetés, szépnek tűnő motor, jó képekkel, egy friss "nagyszervizzel" hozakodik elő, azt sugallva, mintha egy jól karbantartott motor lenne, holott lehet égető szükség volt rá korábbi elhanyagoltsága miatt. Szubjektív dolog, ki mit hív nagyszerviznek, ez az én felfogásomban inkább egy kis szerviz. A hajtásrendszer felújításáról nem tett említést, ha már nagyszerviz volt...nyilván mert hozzá sem nyúltak.

Ne foglalkozzunk most ezzel. De: Ki a f..omat érdekli, hogy 50 éves tulajtól? Ez valami értéknövelő tényező kéne legyen..?!!!! Továbbmegyek, mert leinformáltam a gépet. Ebből kiderült, hogy tavaly májusban hozták be külföldről a motort. Tehát 2006-2018 májusig semmi lekövethetőség, 12 év, nagy idő. Az meg már több, mint gyanús, hogy a csóka 1 évet se használja, csinál rajta egy "nagy" szervizt, és el akarja adni. És ez nagyon jellemző, hogy ezek a külföldről behozott motorok gyorsan cserélnek gazdát. A meglepően alacsony futásteljesítményről ne is beszéljünk, alig látni 60e km felett... Gratulálni tudok azoknak, akik ezeket beveszik, meg az azoknak eladóknak is, akiknek sikerül megszabadulni tőle, hogy milyen hihetően elő tudják adni a dolgokat. 

Fárasztó, s bosszantó dolog a használt motor keresés.

Használtautópiac

2018.11.11. 11:23

Nem szeretem az okoskodó autós embereket, mert 99% az árat nézi, holott az sokadlagos szempont kellene legyen.

Pl. egy évek óta egy tulajdonban lévő autót nem lehet összehasonlítani azokkal aminek tulajdonosai váltogatták egymást, másfajta vezetési stílussal és karbantartási preferenciákkal. Bizonytalanságot jelent a több tulaj, amik lehet hogy az autó kárára mentek akkor meg hiába jó egy autó, azt is tönkre lehet tenni ill. leamortizálni.

Kilométer futás alapján sem érdemes hasonlítani. Inkább az állapotot kell nézni mivel a kilométerórát egyrészt sokan manipulálják, másrészt ha nincs is visszaállítva az óra teljesen más képet mutat egy ugyanolyan autó ami csak 80ezret futott és városban 14 év alatt mint az ami 200ezer felett és jórészt csak hosszabb távokon. Futhatott ez az autó 3x többet is de akkor is jobb állapotban lesz motorikusan, a váltó, a kuplung szintén, ha ment egyfolytában 10-20-50-100 km szemben a városi 1-2-5-10 km-es használatokkal.

Ebből azt akarom mondani, hogy egy városi autó ha tizedét futja csak egy hosszabb távokon használthoz képest, akkor lenne kb. hasonló állapotban, de nyilván rosszabb állapotban van a városi autó amúgy is, hiszen eleve nem csak a kapcsolgatások száma, kuplungolások, fék használat koptatják és veszi igénybe a technikát, hanem a ritkán vagy soha teljesen be nem melegedő motor, ami nem tud tisztulni, letapadhatnak a gyűrűk, elkezdi fogyasztani az olajat, de ha mégsem, akkor is 5 km még kevés, kb 10 km épp elég, hogy bemelegedjen rendesen a katalizátor, a lambdaszonda, és jól dolgozzon, a szennyeződést el tudja dolgozni, ha ez nincs meg, idővel visszafordíthatatlanul szennyeződik, és költséges kiadásokba veri a tulajdonost. Rövid távú használatnál előbb utóbb eléri ez az autót.

Na ezeket csak azért írom, mert sok embernek feleslegesen van autója, illetve a használt autó piacon nem lehet szimplán ár alapján összehasonlítani, mint ezt teszik sokan, az ÚJ AUTÓKNÁL EZ OKÉ, de használtnál több szempontot figyelembe kell venni. Ezért egyáltalán nem biztos, hogy az olcsó a jó vétel, ahogy az sem, hogy a drága az, hiszen vannak, akik túlságosan felül értékelik az autójukat, mert nem ismerik a piacot, vagy csak szimplán szeretnének találni egy balekot, aki esetleg megveszi. Nehéz dolga van annak, aki használtautót vesz, az biztos, de egy szó mint száz, ár és leírt paraméterek alapján használtautót összehasonlítani nem lehet, noha mégis ezt teszik legtöbben. Meg kell nézni, és ha a vevő nem ért hozzá, olyannal vásárolni menni, aki ért hozzá.

1,4-es benzines Corollám fogyasztása könyv szerint:

8,4 város

5,7 országút

6,7 vegyes.

Ezek teljesen reális adatok, normál körülmények között, valóban középértékek. Ettől lehet jóval több és kevesebb is.

Múltkori utamkor csináltam egy tesztet, -1-2 fok körüli hőmérsékletről indulva computer szerinti átlagfogyasztást nézve. Ami egyébként pontos adatokat szokott szolgáltatni: korábban többezer km-en le lett mérve.

teliindulas.jpg

Az autó jégbe fagyva, kis jégkaparás, 3-4 perc járatás után elindulás, országúton nem kínozva, 70-es tempóval 5.ben:

4 kilométer megtétele után az átlagfogyasztás kerek 10 liter / 100 km.

Ebből már látszik, hogy aki városban tesz meg 4 kilométert - ami egy kisvárosban nem is mondható kevésnek, ha forgalom is van és meg kell többször állni, elindulni, kíméletes vezetés mellett is minimum 12-14 literes átlagfogyasztás tapasztalható. Ilyenkor kamillázok, ha tudatlan autóvezetők panaszkodnak: nekik milyen sokat zabál az autó, 10 liter felett van, pedig nem is parkettázzák neki.

Hát ezért, mert hideg van, rövid távon mész, hidegen kis motorjáratás mellett látható ez a 4 kilométeren 10-es átlagfogyasztás se sok. Arról nem is beszélve, hogy ennyi kilométer alatt még pont nem tud rendesen bemelegedni az autó motorja (hiába fúj meleget a venti) az olaj hígulhat az üzemanyaggal, kondenzpára is kicsapódik benne, nincs még elég hőmérséklet ahhoz, hogy elpárologjanak belőle ezek a káros anyagok, amik rontják a kenőolaj minőségét, és ezáltal a motor élettartamát csökkentik. A katalizátor is körülbelül itt érhetné el az ideálishoz közeli hőmérsékletét, a megfelelő hatásfokon való működést - de ha ekkor leállítjuk szintén nem teszünk jót vele, hiszen szennyeztük azt is, valamint a kipufogóban keletkező kondenzvíz is épp csak, hogy távozni tudott, de még ez sem biztos.

Mindebből az következik, hogy 4 kilométer alatt szinte még csak be sem érdemes ülni az autóba: jobb ha gyalogolunk, kerékpározunk, robogózunk, vagy tömegközlekedünk. :)

A fokozottabb kopásról, elhasználódásról - igénybevételről - üléskárpit-ki-beszállás (utálom az üléshuzatot, nincs ami jobban nézzen ki mint ahogy kinéz a gyári ülés), biztonsági öv, kuplung, sebességváltó, fék használat, indítómotor, akkumulátor, generátor - amik mind az ilyen rövid távú városi használttal járnak, ne is beszéljünk.

No, de folytassuk a mérést, már kezd üzemmeleg közeli állapotba kerülni az autó:

7 kilométer megtétele után lement az átlag 8 literre.

10 kilométter után 7,1 liter

16 kilométer után 6,4 liter.

Tovább nem is mértem, mert az autó nyilvánvalóan bemelegedett ezidő alatt és elkezdtem neki nyomni normálisabban, ami 105 km/h körüli tempót jelent. Néha több, néha kevesebb, és ilyenkor az átlagfogyasztásom hosszú távon az útminőségtől, időjárástól függően 6 - 6,5 liter között szokott alakulni, tehát felesleges lett volna nézni, elértük azt az állapotot, ami ilyenkor jellemző.

70 - 90 km/h között tartható 5,5 - 6 között a fogyasztás, a gyárilag megadott országúti
5,7 pont közte van, tehát reálisnak is tekinthető.

fogyasztas.jpg

 

Ebből a posztból szerintem egyértelműen kiderült, miért használják sokan rosszul az autójukat. Csak a kényelmük sok mindent felülír. Egy dízel autónál még károsabb ez a dolog, és még lassabban melegszik be. Persze elkerülhetetlenek az ilyen helyzetek, van, mikor én is 3-6 km-t autózok csak egyszerre, de nem ez a gyakori szerencsére, és van utána hamar alkalom, hogy lehet menni autózásra "érdemlegesebb" távot. Én büszke vagyok az autóra, mert majd' 200 ezer km van benne és még most is olyan érzésem van mikor beleülök, hogy akár új autó is lehetne. Egyedüli aggasztó tényező számomra ennyi kilométernél, és 11 évesen a korrózió munkája.

Ezért utálom a dízelt

2012.09.02. 12:59

Kiegészítés

2011.11.12. 10:13

Imádom a tiszta olajat!

2011.11.09. 09:25