Halihó, talán mostantól beindul itt a normálisabb blogolás részemről. Sorkizártra nem állítom be a régi myoperáról beimportált bejegyzéseket, mert az sok munka lenne, de szépen apránként megcsinálom, hogy "tovább" gomb nélkül egyből olvasható legyen a bejegyzés. A fájlokat nem fogom egyesével áttenni, a linkek a myoperára mutatnak, ameddig ott elérhető, addig lesznek itt képek a régi posztokban, ha megszűnik, akkor csak a szöveg marad... A lényeg, hogy itt most akkor új életet kezdtem! :)

Alcatel S'Pop helyzetjelentésem: Jó kis telefon, összességébe elégedett vagyok vele. Ha nem sokat tapizom, 3 napot kibírt 1 töltéssel, de mostanában feltűnően szar volt, 1 nap alatt lemerült úgy, hogy nem is használtam, gyakorlatilag egy délelőtt alatt úgy lecsúszott 30%-ot a töltés, hogy rá sem néztem közben. Ma délelőtt formáztam, mindent gyárira visszaraktam, és alapjaiban építettem újra a rendszert. (Update2014.04.10.: nem segített az sem. Tanácstalan voltam szinte, de másik sim kártyával kipróbáltam, azzal nem merült le hamar, viszont a másik régi telefonomat is hamar lemerítette az a sim, ami az új telefonomat is lehúzta, szóval a sim kártyával volt valami geller, nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen. Kértem a szolgáltatótól sim kártya cserét, most jól bírja a telefonom..) Szóval ez egy érdekesség.nrg-m.jpg

No és akkor jöjjön, amiről a bejegyzés igazából szólni akart; saját robogómmal nagyon elégedett vagyok, max a fogyasztására volt panaszom, de ellenben jól is megy... Most sikerült úgy tekergetnem, hogy 3,5 körül fogyaszt, ami elfogadható, hosszú távon akár 3, a lényeg, hogy 4fölé tuti nem megy, ehhez a teljesítményhez ez tökéletes. Felmerült bennem az igény, hogy akarok mást, de ezt el kéne adni. De már abban sem vagyok biztos, hogy el fogom, igazából letojom, ha megy megy, ha nem, akkor marad, végülis ez egy megbízható szép, erős, csajozós városi robogó. Azért hirdetem, és ha nagyjából elképzelésem szerinti áron elmegy, akkor megválok tőle. Na és mire van igényem? Kicsit visszasírva a simsonos időket, szeretnék egy olyan robogót, motort, amit terepen is használhatok. Váltós 50-est nem akarok, félek, hogy hamar széthullik, alkatrész körülményesebb hozzá, így tereprobogó kellene, de úgy látom az sem igazán az én világom, így a nagykerekű robogókat céloztam meg, ez most a vágyam az NRG mellé, vagy helyett, ahogy sikerül...

 ciak.jpg

És itt jöjjön egy kis tapasztalat. Ma délután elmentem megnézni a képen látható 100-as Malaguti Ciakot... tudom, hülye voltam, hogy emiatt autóztam ma 160 km-t... Miattam eljöttek persze vele a bolthoz megmutatni az dicséretes, de hulladék a járgány. Csodát nem vártam, de a kép meg a leírás alapján bíztató volt.. De igazából szerintem aki nem ért a motorokhoz, annak is lejönne belőle, hogy ez nem jó vétel, még ha olcsó is;

Eleve azt hittem, hogy a telephelyen lesz a gép, de a faszikám jött vele, tehát nem tudtunk hidegindítást próbálni. Úgy jött oda, hogy júj, tiszta ideges, mert lehúzta a bal oldalát, meg az első sárvédő szép hosszan meg volt repedve, és mindez állítása szerint most történt, hogy sietett el otthonról, a kerítés, ajtó meg mittomén...nem is értettem mit hablatyolt, engem a tények érdekeltek, le volt zúzva, sárvédő meg repedt elég redesen! Hogy történt, nem érdekel. Meg már elkezdte magyarázni, hogy meghegesztik, mert az autóknak amik ott vannak lökhárítót is csinálják, rutinmunka stb.. - még ha így is lenne, a kitörött indexet hogy csinálják meg, ill benne a tükröt, stb.. -- lényegtelen, annyi számít csak, hogy már rosszul kezdődött az egész. Ennek ellenére átnéztem a motort, ránézésre talán még oké, elől fékbetét rendben, hátul vékony (ezzel szemben mégis a hátsó fogott jól menet közbe, elől alig volt fék). A kipufogójárat eléggé koxos, olyan arol 2T szerű kátránytakony látszik a végén kb mint régen trabantok, wartburgok kipufogójánál. Tekintsünk el ezektől... Faszikám azt mondta, 4 liter körül fogyaszt, erre nem szóltam semmit, csak gondoltam magamban ha ez így van, az még rendben lehet egy 100-as kétüteműtől.

Na jöjjön a menetpróba. Újabb gebax, akksi szar, így önindítót meg se tudjuk próbálni - gyanítom, ez sem lenne jó még jó akksival sem. Elkezdi nekem rúgdosni, nem indul, leveszi a gyújtást, úgy sem indul, kicsit próbálkozik vele így-úgy, 1 percen belül azért el tudja indítani, de már eleve nem bíztató, ha eddig nem dőlt volna el számomra, hogy érdektelen, akkor itt biztosan eldöntöttem magamban. Csak a vágy hajtott, hogy kipróbáljak egy ilyen 100-as nagykerekűt. 

Útközben: gyorsításkor valami csörög a blokkban, kifejezetten nincs jó hangja. A menetteljesítménye pedig?! most olvastam csak el újra a hirdetést, "megy, mint a golyó!" - hát ez valami vicc kérem? Az 50-es piaggiom ha éppen hosszú távon mentem vele és eléggé "hamar" elvált, tehát lomha kedvében van, akkor is szarrá veri ezt a gyorsulásban, pedig enyém csak 50-es... Innentől nem is érdekelt tovább, 40 fölé alig akart menni, lehet, hogy lassan kipörögte volna magát 70-80ig, de az engem már nem érdekelt, nagyon harmatos teljesítmény, ehhez a 4 literes fogyasztás - amit a faszikám mondott - még kifejezetten sok is. További infók, első fék alig fog, de ha jól behúzom, kurva nagyot rottyan az eleje: kormánycsapágy nagyon laza, vagy az első telók szarok, igazából nem is érdekelt, nagyon nincs rendben ez sem.

Összegezve tehát esztétikailag szar, műszakilag (motor, futómű, fékek) szar, 50-ezret nem adtam volna érte, nemhogy 100-at. Elmondtam a faszikámnak a hibáit, ne nézzen nagyon naivnak, engem nem etet be, persze magyarázkodott, hogy nemrég van nála, és mindent megcsinálnak rajta, ha komolyan érdekel... hát mit mondtam volna..nem akartam bunkó lenni, udvarias voltam végig, igy abban maradtam vele, hogy még nézek másikakat is, és ha ez érdekelne, akkor keresni fogom. De szerintem ő is sejtette, hogy keresni nem fogom, ennek ellenére még utánamkiabált, hogy a száma ugye megvan, ja persze, különben hogyan hívtam volna fel ma is..

Na, kicsit szomorú és vicces is a történet egyben, mert ilyen a használtpiac jó része, nem kevés embert át lehet vágni, pont ebben a kategóriában, mivel - nem akarok bántani senkit - de az esetek többségében a szegény, buta ember keres olcsón valamit, és mivel buta, ezért pont rá lehet dumálni mindenféle butaságra...

Magyar valóság. Olcsó húsnak híg a leve. 130 alatt szerintem nagy szerencse kell, hogy normális állapotú gépet vegyünk, ez a tapasztalat. Én azért most keresek, mert ez nekem kicsit hobby is.

Vicc, milyen szövegekkel próbálnak eladni szart, "megy, mint a golyó" meg első tulajtól, ja.. szerintem ennek a motornak soha nem volt gazdája, azért ilyen...  Ezek után még nyugodtabban vállalom a jelenlegi motorom árát, mert tudom, hogy én nem adok el szart. Lehet, hogy ilyen 200-300ezer ft körüli használt robogókra nincsen igazán kereslet, mert a magyar árérzékeny, és inkább a kínait veszi meg újan ugyanennyiért.. de én azt mondom maradok továbbra is a megbízható minőség mellett. Volt már egyébként olcsón (nálam jelenleg 150e alatt kezdődik az olcsó) vásárolt robogóm, 120-130 körül vettem anno a kymco vitalityt, voltak apróbb inkább csak esztétikai hibái, de egyik sem volt eget rengető, nagyon finom járású, japános minőségű motor volt, tehát lehet kapni ennyiért jót, csak tényleg érteni kell hozzá, meg szerencse kell, hogy megtaláljuk a sok hulladék között.

Kicsit ezért is kedves számomra a régi robogóim közül a vitality, "futkozós" motornak vettem, de mégse sokáig tartottam meg, pedig most is vágyom egy ilyenre.. szinte azonnal eladtam, hogy megcsináltam az apróbb hibáit.. ez maradt meg emlékbe, ez a kis videó.. őt is csak próbaképp hirdettem, és lett rá vevő :) Remélem a Piaggio is így jár, nem szeretnék sosem kényszerből eladni semmit, igaz kissé nehéz megválni tőle, de jó érzés, hogy amit kiadok a kezem közül, az jó. Nekem nem lenne pofám olyan motort eladni, mint az a Ciak volt...