Elvitték...

2014.04.30. 09:43

Az a helyzet, hogy így áprilisba mint írtam friss műszakis lett az autó... Ennek megfelelően bár nem akartam kifejezetten eladni, inkább jövőre ilyenkor, de meghirdettem, mert gondoltam most nincs kényszer, hogy eladjam, jó áron van "pofám" feltenni. Kb. 80-100 ezerrel drágábban, mint amennyiért lehetne venni ilyet. Persze sokat számít az állapot, meg a karbantartások, amik nálam mindig megtörténtek, tehát lehet, hogy amit 80ezerrel olcsóbban vesz az ember, az messze nincs ilyen. Sőt, biztos. A vevőm azt mondta, hogy 100ból 1 ilyen swift ha van, ami sérülésmentes mindenhol, mint az enyém. Úgy látszik, neki ez fontos szempont volt. És erre az autóra tényleg nem kell költeni a jövőben, ami várható maximum az a féltengely porvédők cseréje, és talán egy új akksi. Mindent megkapott. :) Hiányozik azért, mert ilyen olcsó fenntartású autóm nem tudom mikor lesz. Ez amellett, hogy több mint 40ezer km alatt kevesebb, mint 4,8 literes átlagfogyasztással elment, még dinamikus is volt. Az utóbbi időben rendre 4,5 literes átlagfogyasztásokat mértem, azért is sikerült az össz átlagot 4,8 alá vinni, konkrétan 4,78 literre. Szép emlékek, egy jó kis kocsi. Most úgy néz ki Corollába ülök, apu meg vesz helyette egy fiatalabbat... 

swift-belso4.jpg

Szerző: gaborjozsef

4 komment

Címkék: suzuki swift

Friss műszaki

2014.04.14. 17:06

Múlt héten volt műszakizni a verda. Szépen kitakarítottam, lemostam, nagyon fullos külső-belső állapotba vittem oda, mind esztétikailag, mind műszakilag jól. Oda vittem, ahol 2 éve, előzőleg is volt. Két éve is kifújt a kipufogó középen, a sebváltókar alatt az illesztésnél, ezért bátorkodtam azt hinni, hogy nem fogják most sem piszkálni... Hát tévedtem.

 Ez a semmi művelet +3700 ft-ot jelentett nekem pluszba, a műszakival járó költségeken túl. Úgyhogy kis híján 24 ezret hagytam ott. Nem sok pénz az a 3700 ft (bár mihez képest, ugye, mert egy fullos éttermi ebédre 1 főnek bőven elég), de azért zavaró, mert ha tudom, hogy ez gond lesz, akkor megcsinálom én - de direkt nem csináltam, mert én szerettem így, a hangja is sportosabb volt :) 

Most viszont, hogy meg lett csinálva - tettek közé valamit, meg ilyen kenceficét is nyomtak - tény, kicsivel csendesebb, de továbbra is nyers hangja van, szóval gondoltam kifúj, hogy erről meggyőződjek biztosan: alámentem tegnap a garázsban, és továbbra is kifúj a kipufogó, igaz gyengébben, de akkor is kifúj - tehát mégsem sikerült jól megcsinálni 3700 ft-ért sem, ezt a jelentéktelen, 5 perces munkát, amire fél órát kiszámláznak. Ilyenkor örülök, hogy tanultam az autószerelő szakmát, mert ahogy itt is, úgy máshol is simán lehúzzák az embert pénzzel, és többet nem hagyok ilyennek esélyt előfordulni. De most ez miatt nem fogok visszamenni már reklamálni. Csak többet nem viszem oda műszakizni, és ennyi. 

baromszomszed1.jpgJa, meg mit tapasztaltam... új szomszéd van a garázssoron mellettem, alakított, nem tudom ki, de ha találkozom vele lesz hozzá pár kedves szavam..! Ez a baromállat annyira átfúrta a falat, hogy nálam ért ki a tipli+csavar, lehullott a vakolat, meg a téglából is darabok... De ez még mind semmi.. A patika állapotú biciklim állt ott, és leszórta teljesen szeméttel, a váltóra, a láncra, minden kapott belőle!

baromszomszed2.jpgbaromszomszed3.jpg

Talán lejött ebből a postomból hogy nem vagyok teljesen elégedett a Windows Phone 8.0-val.Ezért úgy döntöttem, hogy meghirdetem a telefont, 5ezer ft-al az alatt, amiért én vettem. Hálisten így sikerült eladnom szombaton. Szuper telefon lenne a Lumia 520, ha előtte nem ismertem volna meg egy számomra jobb rendszert. Ha valamiről nem tud az ember, az nem fáj, de én már tudtam, hogy mennyire jó az Android, és fájt, hiányzott. (Érdekes, az elején utáltam azt is a sok macera miatt, mit, hogyan stb, de jobban megismertem, és rájöttem, milyen jó) Sokkal több támogatás jár az Androidhoz, ezért bármire találok megoldást egy ügyes programmal.

Már meg is rendeltem az új telómat, egy Alcatel S'Pop készüléket, december 30-án kapom kézhez elvileg. Valószínűleg ez tetszeni fog, a lumia és a pocket neo között van hardveresen, és a lényeg hogy Androidos. Nincsenek nagy igényeim, nekem ez a teló bőven elég lesz, sőt, így visszagondolva a pocket is elég lett volna, csak most mégegyszer nem akarok azt rendelni, egy kicsit jobb mégsem árt annál.

Közben megjavíttattam a Nokia 6230i-met, mivel hosszú idő után bemondta az unalmast, pin kód beírása után kb. háromszor egymás után újraindult, majd kikapcsolt. Másik kártyával, MMC nélkül, másik akksival, mindenhogy próbáltam, nem lett jó, így most, mire ismét szükségem lett egy normális telefonra, elvittem szervizbe, sw frissítésre, ami megoldotta, 2 ezer ft-ból most van egy jó telefonom. Már elképzelni is nehéz, hogy ezen hogy bírtam régen olyan sokat böngészni éveken keresztül, ma már nem menne. De telefonálni tökéletes, az üzemideje is frankó, ja, a 3. akksim benne, ami még nem sokat volt használva.. Hát igen. A régi jó technikák. Ráraktam a fősulis éveim végén vett újszerű állapotú eredeti nokia elő- és hátlapot, így most a gombsort leszámítva olyan, mintha új készülékem lenne.. Ezt használom, míg meg nem jön az Alcatel. Utána újra pihenőn lesz a drága. Nagyon tetszik nekem ez a klasszikus telefon forma. Ez az egyetlen telefonom, amit nem adtam el, és nem is tervezek, nálam marad. :)


Autókba meg olajcsere volt a múlt héten, sosem gondoltam volna, hogy hypermarketben fogok motorolajat venni, de így volt, véletlenül láttam meg, így kiárusítás alatt vettem Petronas motorolajokat, 4 literes 5W-30 toyotába 6000-ért, 5W-40-es a suzukiba 5000-ért, ajándék áron volt, minőségi API SM szintű motorolajok, ezt nem hagyhattam ki.

Toyotába 4,2 kell, úgyhogy a régi 0W-30ból maradék 4 decit még beletöltöttem + 3,8 liter Petronas, kövezzetek csak meg, amiért kevertem az olajokat kedves fotelfizikusok, persze nem a legszebb megoldás, de nem származik ebből semmiféle hátrány, a 0W-30-ast nem akartam másba beletölteni, felhasználás nélkül megsemmisíteni meg nem lenne szívem. Olajszűrő természetesen gyári, 15% kedvezménnyel vettem, de így is 2500 Ft volt.

Suzukiba 3,3 vagy 3,7 litert írnak, de nem tudom miért, nálam már 3 litertől fullon van mindig a szint..
A vásárolt 4 literes Petronas mellé vettem még 1 litert, legyen miből utántölteni, ne kelljen kevergetni más olajokkal, mert ha nem muszáj, azért én sem keverem. Gyári olajszűrőt vettem, pont feleáron kapható, mint a Toyotáé. Ez jó pont a Suzukinak. Statisztika elkészült; 3,7 liter olajat töltöttem pluszba 15 ezer km alatt a swiftnek, ebből 1,7 liter 5W-40-es, 2 liter 5W-30-as olaj volt. Tehát durván 4000 km-enként fogyott el az autóból 1 liter olaj. Tisztán 5W-40-es olaj használatával 6ezer km-re kalkulálok 1 liter olajjal. Tervem most az, mivel sok hidegindítás, rövid táv van a suzukival, hogy 10ezer km körül lecserélem az olajat, de az lenne az ideális, ha elfogyna a rátöltögetésre szánt olaj, és akkor cserélnék; erre reális esély olyan 12 ezer km megtétele után lesz, úgyhogy lehet kihúzom addig.

Röviden ennyi! :)

Ui.: úgy néz ki, hogy jövő áprilistól megszűnik a myopera! :cry:

Ez tényleg igaz. Szombaton Palinba belefutottam ebbe a mérőkocsiba, ami aznap délután itt is mért, ahol a kép készült: a Balatoni úton. A lényeg én Palinból jöttem a városba, előtte lemostam a szélvédőmet, mert maga az autó tiszta volt, csak a képernyő volt bogárkenődéses, én pedig szeretek tisztán látni. Kicsit siettem is, mivel épp megeredt az eső, le akartam rakni garázsba a kocsit.De óra szerint kb. 65-öt mentem. Úgyhogy nincs okom félni, még ha órám szerint 69-et elértem volna (bár ez már nagyon határ, nem jó "játék"), akkor sem, hiszen nem állítottak le később sem. Igazából az utolsó pillanatba vettem ezt az autót észre, mert előtte azt figyeltem, mennyire sikerült szépen letisztítani a szélvédőt. :) Természetesen nem lassítottam, csak rápislantottam a kilométerórámra, kb. 65nél állt, úgyhogy no para.

És eszembe jutott, hogy kb. 1 éve jártam hasonlóan civil traffival, de akkor féltem azért, mert emelkedő is volt, nem-e nyomtam jobban 69-nél, hogy ne erőlködjön nagyon 5.-ben. Aztán abból nem lett semmi.

A dolog érdekessége, hogy megnéztem a kép készítésének dátumát, és az is október 5-én volt! Tiszta véletlen, hogy ugyanazon a napon jártam hasonlóan, csak 1 éve. De most nem félek, mert biztos vagyok benne, hogy nem mentem gyorsabban, és abból nem lett dolog, ebből sem lehet mivel most egyértelműen közigbírság alatt vagyok, nincs akkora mértékű a szabálysértésem, hogy objektív felelősséget alkalmazhassanak rám.

Egyékbént ha nem tartanak fent, lakott területen mindig így az autó órája szerint minimum 60, maximum a 70 alá egy picivel lövöm be a tempómat, 50-nél nagyon unalmas, és így jobb neki az 5. sebesség. Bár belvárosban nem is rakok 5.-et.
5-ben csak akkor megyek ilyen kis tempóval, ha külvárosi szakaszon vagyok, ahol legalább 1-2 km hosszan lehet előreláthatólag megállás nélkül menni. Meg még akkor jellemző az 5., ha hosszú távon utazok, és lakott területre érek, akkor végigmegyek 5.-ben, csak akkor rakom vissza, ha szükséges.
Tehát a hypermiling technikám egyik apró részletét ezzel el is árultam; próbálok minél kevesebbet váltogatni. (persze nem úgy, hogy fokozatokat kihagyok..:)

Rekord született!

2013.08.18. 22:39

Most szépen elhúztam a tankolást, de ez két okból is jó: Szerencsém volt, mert azóta még olcsóbb lett a benzin. Másfelől rekord született két tekintetben is:
1, eddigi legjobb fogyasztást számoltam
2, legjobb fogyasztás de nem csak száz-párszáz km-re vetítve, hanem gyakorlatilag az egész tankra. (igaz, ilyen körülmények között még egy 100-ast simán el tudtam volna menni az autóval, máskor már fogyasztottam ennél jobban is ki a tankot - de muszáj volt tankolni, mert olyan helyen voltam)
A mostani tankolásnál nem feküdt ennyire a mutató, mint a képen, alsó vonalon volt csak, esetleg nagyon picit alatta. De a képen láthatónál is jobban ki lehet még fektetni.

777 km - 32,07 liter.
Ez 4,13 liter / 100 km átlagfogyasztást jelent.

Tudom sokaknak hihetetlennek tűnik, pedig igaz. Nagyon takarékosan vezettem, és most munkanélküliként jobban meggondolom mikor ülök autóba (gyakorlatilag csilli-villin garázsba áll a kocsim, és szebb napokon veszem elő, mintha veteránoznék..:) ), ha meg ülök, akkor sem városi közlekedés miatt - azt megoldom robogóval vagy kerékpárral. Persze a város és rövid, szűk utcák elkerülhetetlenek, vannak ilyenek is, de mivel "menetlevelet" vezetek a hosszabb távokról, így tudom, hogy az ilyen fogyasztásrontó szakaszok csak 4 %-ban játszottak szerepet ebben a fogyasztási értékemben.

A technika továbbra is:

- fékezések minimálisra szorítása, inkább motorfékkel lassulni vissza

- ablakok 70 felett felhúzva, természetesen ilyenkor nyáron klíma használat, ami ebben a fogyasztásomban is volt rendesen - de csak ECO módban, általában 2-es fokozaton bőven elég. Talán gazdaságosabb, mint a lehúzott ablak okozta légellenállás növekedés. Ha nem is így lenne, kényelmesnek mindenképp kényelmesebb!

- szabályt is szegek: lakott területen kívül sem kapcsolok világítást, mikor ilyen jók a látási viszonyok, vakító nap van. (ezzel olyan 2-4 decit spórolhatok 100 km-en) Lehet beszólogatni, de nem érzem úgy, hogy ez javítana a közlekedésbiztonságon - semmit nem jelent, ha a szabályokat amúgy mindenki szépen betartja - értelmesebb országokban (lásd osztrákoknál) is kötelező volt egy időben, de eltörölték, pont a széndioxid kibocsátás csökkentése érdekében, mert látták, hogy semmi értelme világítani nappal, felesleges környezetterhelés. Erre megoldás a ledes nappali menetfény, de én nem rakatok bele utólag, nem szeretném ha lelopnák, meg egyáltalán költeni erre..

- guminyomás mindig rendben. (lehetne keményebbre fújni mint az előírás, de sz@r útjaink ezt nem támogatják, így kényelmi szempontokból, meg a kerékcsapágyak terhelésének fokozását elkerülendő nem fújom keményebbre)

- könnyűfutású motorolaj (0W-XX, 5W-XX, ahol XX az én autómnál 30 vagy 40)

- alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsok (A tavaly vásárolt Sava Adapto 4évszakos gumimnak sokat köszönhetek, a régivel határozottan mondom, képtelen voltam ilyenekre!!!)


Tudom, hogy a klíma többet ronthat a fogyasztáson, mint amennyit a világításon megspórolok, csak a világításnak semmi értelme jó látási viszonyok mellett, a klímának viszont van, ha kint nagy a hőség. Télen ugyan nincs klímázgatás (max páramentesítésre ill. hetente rövid időre ajánlott bekapcsolni, így ennyi), de akkor meg a bemelegedési fázis alatt rádúsított benzin nagyságrendekkel többet ront a fogyasztáson, mint a nyári klíma használat - ezért télen hiába nincs klíma, még hosszabb távokon is elérhetetlen az ilyen 4 liter körüli átlag..

Most még az olajszinntel variálok. Két okból: Egy, hogy talán ha nem max környékén van, akkor lassabban "eszi le" a többi olajat. Ezt már más ismerőseim mondták, most én is kisérletezek vele, tényleg igaz-e. Persze nem szeretem az ilyet, mert kevesebb olaj hamarabb "elfárad".
És a másik ok: de előbb be is melegszik, és talán ha megfelelő még az olajmennyiség, de mégsem max, talán könnyebben forog a motor, kisebb az ellenállása mint max szinten - ezt nem tudom biztosan, ez csak felvetés!! Ezért most kísérletezek vele, máskor ilyenkor tölteni szoktam rá, most megyek még vele egy tankolásnyit! Ha ezzel lehet is fogyasztáson spórolni valamit, nekem sajnos nem túl nyerő az olajfogyasztásom miatt, mert nekem jobb max környékén tartani, akkor van az autóba sok "tartalék", és ritkábban kell nyitogatni a motorháztetőt.

Tényleg csak ez a szelepszárszimmeringes olajkajás téma zavar, de egyelőre nagyon szépen együtt tudok élni vele, mert az autó az üzemanyagfogyasztás mértékével kárpótol rendesen.

És egy utolsó gondolat összegzésként:

Mikor sokat mentem ugyanazon a hosszú távon régebben 100 körüli utazóval, rendre 4,55 lett az átlagfogyastzásom. Tehát normál tempóba sem evett sokat az autóm: a takarékos és a normál tempóm között max fél liter különbség van, ami elhanyagolható. De hangsúlyozom, ez csak a sebességre vonatkozik, hiszen nagy tempónál is megvannak az előrelátások, a rágurulások, motorfékezések.
Tehát ennyi, fél liter különbség a takarékos és szabályos közeli(enyhe gyorshajtós) tempó között.
A többi már csak azon múlik: mennyit mentem egy huzamba, vagy rövidebb távokon.

Alvázvédelem 2.0

2013.05.03. 20:44

Ma lemostam az autó kerékjárati íveit, meg amennyire lehetett az alját, hagytam megszáradni majd 2 év elteltével ma délután egy ismételt alvázvédelmet kapott, de csak a küszöbök, meg a hátsó kerékjáratok. Mivel hallom rendszeresen szórja neki a kavicsokat és benézve látok is ütődéseket sajna. 2 rétegben, köztük fél órát várva csináltam. Most pihen. Majd aknás garázsból is fújok még neki a küszöbök környékére, meg ott, ahol ezen a képen emelve volt. Szintén csak két rétegben, mert lusta voltam annyit pepecselni 2011-ben csináltam úgyis teljes alvázvédelmet. Első kerekeknél nem látom most értelmét, ott úgyis műanyag dobbetét van bent. Így is elég vastagon fújtam ami nem jó, mert lecsöpögött. Jobban jártam volna, ha 3 rétegben csinálom vékonyabban, mint így, de ez van, türelmetlen vagyok. Ennek ellenére úgy érzem kevés ilyen jó gazdája lehet egy autónak. :)

Nos, a piaggioval sikerült 4,2 körüli fogyasztást elérnem városi használat mellett, ez bő fél literrel több, mint amit elképzelek ilyen használat mellett.

De ez van, már dolgozok az ügyön, a kipufogóval is gondok voltak, a katalizátora kihullott a helyéről, az fojtotta, néha jobban, máskor kevésbé, meg a kipufot megrázva rendesen zörgött, így ki kellett venni, pedig nem szeretek ilyet tenni, de ez volt az ára annak, hogy jó legyen a dinamika, és talán a fogyasztásom is megjavuljon. Még pontos hegesztés vár rá, mert ívhegesztővel csak kilyukasztani/taknyolni lehet azt az anyagot így ideiglenes megoldás lett, aztán lefújom hőálló feketére, és tuti lesz remélem. A suzuki viszont ismét meglepetést okozott. :) Már 4 tankolás óta 5 liter alatt van az átlagfogyasztásom. Hihetetlen, komolyan mondom, főleg ezzel a puha keverékű gumival. Lehet hamar el fog kopni, de jól tapad és mégis meglepő, mert nagy fogyasztást várok tőle, de nem eszik vele sokat. Ez a puha rugalmasság meg az úthibák miatt is szerencsésebb mint egy nagyon rideg felületű gumi. A toyotán érezni is, most hogy felkerült a nyári, iszonyat kemény, mintha köveken futna az autó, pedig elég ballonos.

Tehát utolsó 663 km-en is 4,62 literes fogyasztást sikerült produlálni.

De most adatokat is írtam, mikor nem városba mentem, hanem kicsit többet kezdő és végállás felírásából a megtett km-ek, a 663 km-ből:
Let.haza 25
Zg 90
Zg és körny 100
Z.ap. és körny 100
Kt. forr. 70

összesen 663/385 km hosszabb táv jórészt városon kívül.

663/278 km rövidebb ill. városi-külvárosi autózások.

Szerintem ez kurva jó fogyasztás, 4,62 liter / 100 km úgy, hogy 40 %-ban városban volt használva, persze, 2-3 km-ekre ritkán volt beindítva, de voltak néha ilyenek is. Meg a jó idő sokat számít, hamarabb bemelegszik, lassabban hül ki. Kurva jó, na! :) Most már tudom pontosan, hogy elég vegyes körülmények között, de gyakori rövid távokat most is kerülve igen jól fogyaszt az autóm, még városban is. Illetve: igen jól vezetek. :) Ja és a klíma is ment, igaz eco módba használom, de legalább 100 km-t klímázva volt!

Elmúlt 2414 km-en 113,4 liter benzint égettem el a suzukiban, ami felfelé kerekítve
4,7 liter / 100 km
átlagfogyasztásnak felel meg! :)

Nem sietek, de a forgalmat sem tartom fenn. Takarékosan 70-80-al megyek, de ha olyan úton megyek, ahol nagyobb a forgalom, ill. kamiont észreveszek messziről a tükörbe akkor hypermiling OFF van, ne érjen utól, mert tudom, hogy ők nem, vagy nagyon nehezen/veszélyesen tudnának megelőzni, senki terhére nem szeretnék lenni sem veszélyeztetni másokat... Tehát a kulcsszó: tudatosan megyek.

Üregvédelem..

2013.04.13. 21:01

Tegnap röpke 1 óra alatt csináltam egy amatőr üregvédelmet a swiftemen. :) Most nyugodtabb leszek, hogy nem korhad el, amit lehetett, megtettem. :)

Hypermilerség

2013.04.05. 18:55

Bekeményített a Hypermilerségem. Már három tankoláson keresztül 5 liter alatt az átlagfogyasztásom. Jól csinálom :) Szóval a puha 4évszakos gumikeverék annyira mégsem fogja vissza az autót, és az 5W-40-es olaj sem, úgy látszik.. :) Ez így tél körül elég jó (régóta tartó 0 fok nálam tél, hiába van naptár szerint tavasz), igaz, városi rövid távok nem nagyon vannak benne. És a tempó alapból nem gyors, sajnos főleg alsóbbrendű utakon olyan katasztrofális a helyzet, hogy 60-nál többel nem célszerű menni, még a kátyúk miatt van mikor ez is gyors :( illetve a rossz útburkolat sem kedvez a fogyasztásnak (max a lassú tempó miatt, de gördülési ellenállás nagyobb a rossz úton), úgyhogy ez egy igazán szép érték.

Persze jobban örülnék, ha jó minőségű burkolaton mehetnék konstans 100-zal, minthogy ilyen gyenge 60-akkal poroszkáljak úthibákat kerülgetve, nem ritkán némelyiken elkerülhetetlenül áthaladva. Alsóbbrendű utak után a normális számos főutakra menni is megváltás, pedig ezek sem hibátlanok. Ja és ma megint kaptam egy kavicsot... Szerencsére csak felületi rottyanás, nem mélyebb, nem fog továbbhaladni. Attól még szarul esett. Pont ott van ahol nézek ki. Igaz, nem feltűnő, alig látszik.

A navigáció tartóm...

2013.04.05. 10:21

Az első bevetésen elvérzett a navi tartóm... És egyértelműen nem én tettem tönkre, nem volt feszegetve, vagyis csak egy alkalommal, az pedig a rendeltetésszerű felfogatáskor. Ez volt gyanús nekem, mivel elég nehéz volt lenyomni a pöcköt.  A képen látható állásban van rögzítve. Nekem azt a kis pöcköt nagyon nehéz volt így lenyomni, és az a vezérműtengely bütyökre hasonlító kis műanyag bütyök ill. a csapon lévő műanyagtól tartottam is, hogy eltörik a műveletben. Volt kis repedésszerű hang felrakáskor, de nem a képen látható bütykös műanyag, hanem az a kis tányér szerű műanyag repedt ki a tapadókorongban, amit behúz, hogy feltapadjon - de erről csak kb. fél órával később szereztem tudomást...

Ergo gyári hibás lehetett, mert igen nagy erő kellett hozzá. De mindegy, felraktam így és örültem, hogy a hang ellenére láthatóan nem repedt semmi, mert azt hittem ez a bütykös rész fog eltörni... Csak fél órával később, mikor ki akartam venni a telefont, akkor esett le az egész, csak a tapadókorong maradt az ablakon. Ekkor már egyértelműen tudtam, hogy felrögzítéskor a tapadókorongba lévő műanyag tányérral való kapcsolat repedezett meg, és ez miatt az erős feszítés miatt ment szét az egész. - Tehát abszolút nem hibáztathatom magamat, rendeltetésszerűen használtam.

Vissza is vittem a boltba, elmondtam mi az ábra, kipróbáltunk egy másikat, azt érezhetően könnyebb volt rögzíteni. Rendes volt az eladó, kicserélte, bár mondta előtte, hogy nem volt még ilyen panasz. A Metroman -nál vettem, szóval ez egy jó pont nekik. Azért, mert így letörötten sajnos már nem tudom bebizonyítani sehogy sem, hogy nagyon szoros volt gyárilag, de elfogadták az állításom, és nem néztek hülyének. Köszönöm!

Persze ilyenkor kicsit bennem van a félelem, mi van, ha ennek is ez lesz a gyenge pontja, ha már a másikkal ez történt, de reméljük nem lesz gond hiszen mint mondtam ennek nem olyan orbitálisan erős feszítés kell a rögzítéséhez, hogy eltörhessen. A másiknál valami gyártási hiba lehetett és rossz távolságok voltak, itt 1 mm rengeteget számít. Na szóval azért írtam ezt a bejegyzést, mert most kicsit megnyugodtam, hogy nem dobtam ki pénzt az ablakon, illetve 1 jó pont a boltnak. Nem volt drága, és ha olcsó húsnak híg is a leve, azért ne menjen tönkre az első alkalommal :)

Szerző: gaborjozsef

2 komment

Címkék: swift