Szégyenfal!

2012.11.04. 06:19

Tegnap beért palin fele egy tipikus suhancnak tűnő motoros. Autópálya alatt, szalagkorlát, záróvonal, ~90-et mentem (70 a megengedett!!) jött mögöttem, rendesen a seggemben. Már-már megfordult a fejemben, hogy használom az ablakmosót, de úgy gondoltam, nem tett nekem semmi rosszat, így nem ártok neki - ezt bánom, hogy nem tettem meg, mert utána villogó előtt előzni tilosnál megelőzött, majd lazára vette a figurát, és egyre lassabban ment, és előttem szlalomozott. Egy ideig türelmesen követtem így s mivel már 50-el se ment, gondoltam, hogy megelőzöm, bár számítottam erre, hogy provokáció volt, csak nem tudom mire fel?! Ugyanis amint melléje értem, elkezdett gyorsítani, így én abba is hagytam a gyorsítást, esélyem nem lett volna, meg száguldozni se terveztem, csak a dudát nyomtam, amire ő kesztyűjén keresztül egy "kapd be" jelet mutatott. Aztán nem sokkal haza is értem. A rendszáma bár égnek állt, de sikerült leolvasnom, mikor megelőzött - mikor ilyen szélhámos-gyanúsnak tűnő közlekedők mennek el mellettem, akkor mindig ezt teszem, hátha még szükség lesz rá.
Eleve nem érzem etikusnak, hogy gyorsítson valaki, mikor előzik, főleg úgy, hogy elvileg ő akart gyorsan menni, hiszen már megelőzött! Én mindig előzékeny vagyok a motorosokkal, ha lehet félre is húzódok, elengedem őket!
Sajnálom, hogy ilyen tahó ember motorosnak érzi magát, mivel utána jött szembe egy másik motoros, és annak az én provokálásom után tudott integetni.

Mivel hazánkban dívik az ilyen fajta közlekedés, ezért éreztem szükségesnek létehozni ezt a szégyenfalat, hátha tök véletlenül észreveszi magát a tulajdonos, és elgondolkozik a faszságán. Mert a mocskos cselekedetén túlmenően még volt pofája nekem bemutatni, az mindenen túltesz! Tehát kell egy ilyen is! Aki 2012 november 3-án, 15:40 körül közlekedett Nagykanizsa-Palin környékén nem tudom milyen típusú, de elég ronda kinézetű nagymotorral, UHN-164 rendszámmal, az szégyellje el magát, és inkább örüljön annak, hogy lyuk van a fenekén!!! Aki ezt olvassa, és tök véletlenül ismeri, vagy motort venne tőle, inkább mutasson be neki!

süti beállítások módosítása