Nem tudom miért, az utóbbi időben Fonyód a kedvenc helyemmé vált.

Miközben leírtam ezt a mondatot, lehet mégis rájöttem az okára.

Noha gyerekkoromban mindig Fenyvesen strandoltunk, voltunk azokban az időkben - lévén apu a Tungsramban dolgozott - a fonyódi Tungsram üdülőben, kétszer biztosan, de lehet háromszor is. Jó volt, kellemes, és mégis utólag tett rám most ennyi idős fejjel mélyebb benyomást. Hiányoznak azok az idők, hiszen gyerek voltam, és nem volt még ilyen kocka a világ, nem a virtuális világban éltünk, mint ma nagyon sokan. Most igazán jólétben élünk úgy érzem, de mégsem vagyunk olyan boldogok, mert kicsit olyan, mintha semmire nem jutna elég idő...

fonyodhegyen-polskiimg_20210702_155430.jpg

Az üdülő már nem működött, csak a Tungi Étterem egy darabig, majd bezárt, sajnos elbontották az egészet. Nem tudom a történetét, de szépen befellegzett mindennek, s az újgazdagoknak építettek nyaralót. Erről láthatsz egy drónfelvételt a poszt alján, ami idén novemberben készült. Sajnálom nagyon, mert a helynek annyira retrós varázsa volt, de ha azon az utcán végigmegyünk még most is az van; több tucat régi, csodálatos épülettel, aminek egy része sajnos pusztulóban van. Mégis valamiért érdekes, vonzó ez a hely, szeretek ide járni. Maga a hegy is egy csoda, a városi strand nekem szintén tetszik a nyugalmával, misztikus, fürdés a hegy mellett, aminek a tetején a kis kápolna - és amiért megszerethettem az az, hogy nincs olyan nyomor, tömeg, mint a többi strandon. Itt nincs az autórengeteg, mivel parkolóhely is alig :) én magam is robogóval járok ide, ha strandolni jövök. A strand sziklás, szóval amiatt sem biztos, hogy kedvelik, én ebben is a jót látom: nem felkavart homokos, hanem szép tiszta. Az utóbbi időben a nyugalomra vágyom, és ez itt elérhető. Más világ. Fent a hegyen is szeretek kicsit elgondolkodni, magamba fordulni. A kispolszkival is meglátogattam a helyet, és akkor készült is róla kép nyáron :)

2011november-tungietterem_helyen.jpg

Egy szó mint száz, nekem varázslatos a hely, Fonyód a kedvenc: a nyugalom, a nosztalgia, nem szeretem az autós tömeghelyeket, csak azt sajnálom, hogy ilyen modern, szerintem nem ide való épületet húztak fel egy igazi történelmi csoda helyére. 

süti beállítások módosítása