Fürdőzés a hideg vízben

2013.10.24. 20:20

Korábban is szemeztem már a gondolattal, hogy az újévi jeges csobbanáson részt vegyek. Igaz, ott sokan nem mennek bele nyakig, csak térdig. Én nyakig szeretnék. Idén eddig 14 fok illetve az alatti hőmérsékletű vizekbe 3 alkalommal fürödtem. Sima ügy volt eddig mindig. Ez alapján azt merem mondani, hogy 8 Celsiusfokos vízbe még meg fogok tudni fürdeni nyakig, azt érzem, ennyi biztos van bennem. De hogy hidegebbe, azt nem tudom. Mindenesetre azért edzem magam hozzá és a zuhanyzóvizem is mindig csak langyos, akkor jó, ha nem párásodnak be utánam az ablakok. :) 

Mire jó ez az egész? Lehet hülyeségnek tartani, de szerintem edzi is a szervezetemet. Ellenállóbbá tesz a betegségekkel szemben. Eleve nagyon jó érzés a tiszta vízben fürdeni, mikor már rég senki nem áztatta fel magát benne. :) Vannak pillanatok, mikor nem tudnék benne megfürödni (pl reggel ébredés után), de van, amikor meg úgy kívánkozom bele. Kis lemosakodás és simán benne vagyok. Eddig 5-10 perc volt a fürdés ilyen hőmérsékletű tóban. (simán bírnék többet is, csak az már nem lenne túl egészséges szerintem - sőt, fagypont körüli vízben 2-3, max 5 perc elgé lesz) Elején mintha égetne, aztán megszokja a szervezetem, kissé lehül, kipirul a bőr, ahogy kell. Ingyenes barnulás! :D Lásd a képen, ma készült :) És a végén, mikor kijövök az a legjobb érzés. Utána még később olyan érzés is elkap, mintha az egész testemet bekentem volna valami hősítő mentholos valamivel. Kellemes, komolyan! És érdekes, mert nem érzem hidegnek a vizet, persze először kicsit kellemetlen tud lenni, de nem mindig, és nem sokáig, és nem is hideg amit érzek. Libabőr rajtam sosem lett eddig az ilyen hideg fürdéseim alatt. Leginkább csak akkor szoktam libabőrös lenni, ha van egy iszonyatosan jó zene, amitől kiráz a hideg, vagy ha valaki úgy ér hozzám, esetleg ha beteg vagyok...ami ritka. Fázás miatt nem jellemző nálam.. :)

A lényeg most az, hogy hetente passzióból megfürdök a hidegben, mert jó érzés, és tovább gyúrhatok vele a még hidegebb mártózásra. :) És ellenállóbbá teszem a szervezetem, plusz az energiával is spórolok! :)

Még valami: megfázás. Természetesen nem fázok meg az ilyen fürdőzéseim alkalmával. A megfázás nálam - és szerintem legtöbb embernél - úgy alakulhat ki, ha dolgozik a test, izzad, befülled mert fel vagyok öltözve, majd levetkőzök és/vagy hideg helyre megyek. Ilyenkor nagyon jól esik a hűs levegő, de ekkor lehet megfázni. Tehát mi a teendő? Vagy izzadni tovább, de nem levetkőzni, vagy amikor még csak csírájában érzem, hogy kezd melegem lenni - ha még akkor ledobok magamról pár ruhát, és úgy folytatom, akkor nem fázok meg - persze csak ha így is tud "fűteni" a test.

süti beállítások módosítása