Áradások

2014.09.14. 22:23

Lezárták itt Kanizsán a Camping utat meg a 74-es palini elkerülőt. Tegnap még utóbbi járható volt egyébként, akkor készültek a felvételeim, de már akkor is le volt zárva. Mára olyan víz lett, hogy nem mertem rajta keresztülmenni. A Camping úton meg szombaton sem mertem. Autóval egyáltalán, mivel be sem tudok menni meg félteném is. A robogómat meg simán féltem, hogy a hideg-meleg találkozásakor repedés keletkezhet, ezért mély vízbe nem hajtok inkább, biztos ami biztos.

A nedves út tele van gilisztával a 74-esen, a sekély vízbe pedig hihetetlen mennyiségű pióca van.

 

Érdekes módon ezt a robogót úgy vettem, hogy olcsóbb mint a korábbiak, és kevésbé kell majd ezt sajnálnom, mégis ennek ellenére jobban féltem. Még gumiápolót is vettem, és a gumialkatrészeket is kenem vele. Talán azért, mert olyan praktikus, kényelmes, és olcsó, valamint egyedi, mivel kevés van belőle hazánkban, főleg kevés az ilyen szép állapotú, az apróbb csúszásnyomokat leszámítva nagyon patika a gép, és ez igazán büszkeséggel tölt el.aradasok-vitality-05.jpgEddigi robogóimhoz képest ez 1000 km alatt bekajálja az 1 liter 2T olajat, ami az üzemanyagfogyasztásából kiszámolva 1:30-as keveréknek felel meg. Korábbi robogóim 1 liter olajjal 1500-2000 km körül is elmentek úgy, hogy azok többet fogyasztottak benzinből, tehát a keverési arányuk kevesebb volt, kb 1:60-as. Azoknál rendszeresen emiatt a tankoláskor is adtam hozzá 2T olajat, mert féltem, hogy gyenge lesz, a Vitalitynél leszoktam erről, ez elég olajat ad. Tudom, hogy általában valamilyen szinten lehet szabályozni az olajszivattyú szállítási mennyiségét is, de ebbe én sosem szoktam beavatkozni.

 Ez a vitality egyébként egy átmenet az erős 2T és a gyenge 4T motor között. Mind fogyasztásban, mind teljesítményben. Jobban megy, mint a 4T robogó, de elhanyagolhatóan többet eszik. Rosszabbul megy mint a sportrobogónak mondott 2T robogóim, de annál a fogyasztása barátibb. Városi használatra talán ez a legideálisabb mind közül.

süti beállítások módosítása