Üzemanyagtöltő állomások

2013.01.04. 08:46

Azért nagy szar kavarók a töltőhelyek legalábbis itt Nagykanizsán biztosan. Teljesen össze-vissza változtatgatják az áraikat, még akár olyankor is, mikor nem szól róla semmi hír, tehát nem várható. 

Több kúton is figyelem, de érdekesség, hogy itt nálunk 3 Mol van, és nem lehet egyértelműen kimondani, hogy melyik a legolcsóbb, mert ez is változó, volt már mindegyik, de általában a kiskanizsai a legolcsóbb, aztán a 7-es út melletti volt a legdrágább, de már ez sem mindig igaz, mert korábban a tőle párszáz m-re lévő Lukoil csütörtökönként (?) akciózott tavaly és aznap ők is letették az áraikat, aztán azóta talán amúgy is jobban a földön járnak.

Azért írtam ezt a posztot, mert már nem az első eset, hogy változott az ár, főleg bejelentés előtt, immáron tegnap 3 ft-al drágább volt ugyanott a benzin, mint dec. 27-én. Tudom, mert március óta minden tankolási blokkom megvan, így könnyen visszanézem azt is mikor mennyiért tankoltam.
Elméletileg a mai naptól volt várható az emelés, most ezek után kíváncsi leszek, hogy a tegnap már 3 ft-al drágább kúton a múlt hetihez képest most mennyivel lesz több, vajon újra ráemeltek, ha igen 2 ft-ot, hogy 5 legyen, vagy még erre tesznek rá 5 ft-ot és így 3+5=8Ft lesz az emelés mint a következő példában:

Érdekes téma, majd megfigyelem, azt tudom, hogy a Lukoil már csinált olyat, hogy hallani lehetett a rádióban, hogy X naptól drágul pl. 5 ft-al a benzin, a Lukoil meg előtte felemelte már 3 ft-al, és X napon meg még 5-tel, tehát igazából 8 ft-ot drágult. Ezért mondom, nagy szar kavarás van. Persze muszáj tankolni, de ezeket elég nehéz követni, hogy hol érdemes. Tegnap tankolhattam volna a suzukiba is, de jól tettem hogy nem. Mivel nem használtam úgysem. Annak meg nincs értelme hogy elautózok 150 Ft-ot, hogy spóroljak max. 120-at, és a nyereségem 30, amiért még a garázs ajtót sem érdemes kinyitni, nemhogy autóért elmenni és hidegindításokkal b@sztatni! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborjozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr885864070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gaborjozsef 2013.01.10. 17:01:09

És úgy is volt múlt héten, ahogy a példában írtam... 5 ft-al volt várható üzemanyag emelés múlt hét pénteken, de előtte napokba már ráemeltek 3-mal és utána még 5-tel, tehát 8 ft, az már nem is olyan kevés...
süti beállítások módosítása