A Balatonátúszásról

2008.08.09. 12:11

Nagyon vegyes érzelmekkel gondolok rá. Ez egy jó program, csak azt sajnálom, hogy ilyen el-anyagiasodott világban élünk. Ugyanis van egy nevezési díj, 3800 forint, amit szerintem mindenki sokall, de elfogadjuk, és az előre beharangozott információk alapján, aki még nem volt ilyen átúszáson, azt várná, hogy ezért nagyon jó szolgáltatásokat is kap. Ez persze csak részben igaz. Szomorú, hogy pl. egy 4fős családnak több, mint 15 ezer forintba kerül.
És akkor jöjjön az indoklás:
Tavaly még kaptunk úszás előtt krémet, idén már erre nem jutott.
- A finishben 4 db mobil wc volt elhelyezve, mely olyan szinten kevés volt, hogy állhattam sorban, rögtön az átúszást követően, jó dolog, mi?
-A pólóért is legalább 15 perces sorbanállás a tűző napon, ráadásul méretben nem volt, csak XL-es, erre többen panaszkodtak, ahogy én is, hiszen messze nem a végén vettük át a pólonkat...
A pólóról még annyit, hogy tavalyihoz képest szinte nem változott semmit, a betűtípuson kívül, meg az, hogy tavaly még Balaton-átúszásnak írták, most meg egybe...kissé összecsapottnak érzem ezt a dolgot.
-Fornettiért idén sorba sem álltam, mert annyira nem szorulok rá 2 darab pogácsára, hogy fél órát várjak érte, hatalmas sorok voltak.
-Számomra felfoghatatlan, hogy egy olyan eseményen, ahol a főszponzor (coca-cola) által biztosított fél literes cola 15 órakor (vagy már előtte) elfogyott. Helyette ásványvíz, de ezért legalább nem kellett beállni sorba. Korlátlanul nem fogyaszhatott senki, fél liter jár fejenként. Egyedül a forró teából lehetett korlátlanul, szerencsére ott nem kellett várakozni. Masszázs is volt, ahova idén sem kerültem be.

Én magam csak a wc-ért, a pólóért álltam sorba, a többi szolgáltatást nem vettem igénybe, de ittam egy teát, meg fél liter ásványvizet. Az átlag emberek sem fogyaszthattak többet. Ugye milyen sokba kerülhettünk?

Gondolom érezhető, hogy egy ilyen neves eseményen, ahol ennyi résztvevő van és rengeteg szponzor, valamint borsos nevezési díj, abból valakiknek nagyon jó bevétele van. Ez bosszant, mert az ilyen nevezés díjért már várna valamit az ember.
A Sárkány Informatikai Zrt. honlapján az üzenőfalon láttam egy véleményt is ezzel kapcsolatban, ahol a fórumozó nagyon szépen kifejtette mi mennyi, alátámasztva információkkal, melyből egyértelműen látható, hogy a nevezési díj irreálisan magas, stb stb... ( ezen a néven írta és dátumon talán még visszakereshető: szeka 2008.08.03. 22:22:04 )

Magamról annyit, hogy tavalyihoz képest még könnyebben megúsztam, a 2 órás időt céloztam meg, mely nem sikerült, már úszás közben éreztem a "vesztem". Többen panaszkodtak a hullámokra is, szembeszélre. Ha kicsit ügyesebb vagyok, és sikerülne mindig egyenesen úszni, 2:10 alatt sikerült volna idén, így kicsit több lett, de már látom, hogy most a 2:00-ra nem lettem volna képes. Jövőre viszont biztosan meglesz a 2:00, a tavalyi időmön így is több mint fél órát javítottam :) Hali!

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborjozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr375863953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása