A kőröshegyi völgyhidat nem vállaltuk most be, mivel 15 órakor sikerült elindulni, az meg nem jó ha rögtön indulunk is haza mihelyst odaérünk valahova. Helyette a környéken leróttunk 240 km-t, keszthelyen pizzáztunk, átmentünk sok falun, városon, Pacsán trafiba is futottunk, de nincs jelentősége mert annyira gyorsan talán nem is mentünk akkor, nameg rendszám nélkül nem tudnak mit kezdeni. Érdekes volt; rendőrautót messziről kiszúrtam egy ház kapubejárójánál, nem foglalkoztam vele, mivel úgy tűnt valakinél bentvannak, erre fel közelebb feltűnt hogy oldalirányba méricskélnek. Szóval ilyennel nem árt vigyázni. Meg zöldből is hallottam, onnan meg 3 lábon mérnek elbújva.
Láttam egy érdekességet, keszthelyen Audi A8, Foos, korom okádó TDI, teljes sötétséget hagyva maga után az úton. Szokás szerint bepöccentem, de nem lehet mit tenni. Ismét lefutott bennem, hogy ezeknek megbugázzák a zöldkártyát, a gépre sose kerül. Ellenben mások, akiknek normális autója van, ott gyilkolják a mérésen (és meg is felel persze, csak rossz érzés ezt látni a tulajnak, amit csinálnak vele - az előbb említett fajta viszont a mérőállomás közelébe nem jár, mégis megkapja) Tehát a zöldkártya másról se szól, csak pénzről. Undorító dolog, hogy ez így van. Fontosnak tartanám azt is, hogy a rendőrök az ilyeneket feltétlenül lekapcsolják az utakról, mérjék be az emisszióját, aztán végleg vonják ki őket a forgalomból, kegyetlenül meg kéne tenni.

Visszatérve sok helyen voltunk. Kaszón is, ami valahol a semmi közepén van :D
A Kis-Balaton egy nagyon jó hely, ott is voltunk, képeket ott nem készítettem, mivel múltkor megtettem, 3-at fel is töltöttem a wunderground-ra. pgab felhasználó név alatt megtalálható.

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborjozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr445863961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása