Balaton-átúszás 2007

2007.08.05. 15:16

Idén nyáron ezidáig pár alkalommal voltam kint a Balatonon. Akkor fürdőzés ill. úszás közben fogant meg fejemben az ötlet, milyen jó lenne átúszni. Már önmagában szívesen megtenném, de az nem biztonságos, mellesleg engedély nélkül nem is lehet, a feeling sem ugyanaz, mint mikor többen úsznak. Van nekünk egy Balatonunk, ahol hagyományosan minden évben megrendezik a tó átúszását. Nem is tudom miért nem jutott ezidáig eszembe, hogy menjek. Utánnanéztem mit mikor hogyan, neveztem, elmentem, célbaértem. Igazából már július elején elterveltem de valamiért mégsem jártam utánna, és ha nem halasztják el 1 héttel a szeles időjárásra hivatkozva; akkor el sem megyek, mert annyira nem volt a fejemben.

Jöjjön a beszámolóm röviden.

9:15-kor indultunk szüleimmel. Rádióban hallottam Pest felől bedugult az autópálya, baleset miatt áll a forgalom - nem irigylem őket. Mi viszont - Zala megyeiek - gond nélkül jutottunk el az északi partra, bár kicsit lassabban mint szerettük volna - a nagy forgalom miatt.

Olyan 11 körül érhettünk oda. Előnevezve voltam így nem kellett sok hercehurca a regisztrációval. Meglepődtem milyen sokan vannak. 12 óra előtt nem sokkal vízbe is ugrottam.
Itt a startnál 5 másodpercenként fotó készült amit a fotobolond.hu oldalon bárki visszakereshetett magáról. Sajnos jónéhány kép homályos lett, amit felraktak, leszedtek és most nézem ismét fent vannak a rosszul sikerültek is. Hálisten enyém jó. Érdemes azon az oldalon a Gy.I.K.-menüpontot választani és megnézni a kérdéseket :)

A víz most vagy nagyon hideg volt az északi parton, vagy én éreztem hidegnek. Pedig nem vagyok ilyen vízbemenetelkor fázós típus, hát belementem de eléggé lesúlytóan hatott rám az elején hogy hideg. Meg itt Révfülöpnél bökős hínaras is volt a víz. Nap igencsak bújlált ekkor, az arcom be volt kenve napvédőkrémmel, mégis megpirult.

Komolyan mondom, az első két kilométerig még kicsit el is bizonytalanodtam, hogy meg fogom-e tudni csinálni. De aztán onnantól kezdve nem éreztem hidegnek a vizet, kisütött a nap, megjött a kedvem és a harmadik kilométer után már örömúszás volt az egész, mert éreztem hogy simán meglesz. Ja, az 1. km-es bójánál egy kislány kérdezte apukáját hol vagyunk, és hogy már a felénél járhatunk kb :) aztán apuka ábrándította ki hogy még igencsak az elején tartunk...

Hagytak le engem is, és természetesen én is másokat.
Voltak, akik mérgesek és fáradtak voltak az első kilométer után (fiatalok) hogy hú, hát ez nem is egyszerű, meg hogy ide mindenki úgy jön hogy van valami úszó múltja. El voltak kenődve. Megértem őket. Ránézésre könnyűnek tűnhet, mi az nekem átúszni a túloldalra, csak mikor észreveszik hogy nem megy olyan gyorsan akkor jönnek rá ez nem piskóta.

Valahol a vége előtt a 4. km-nél egyik hajóról kértem szőlőcukrot de a fellépőjére lépve a lábujjaim mintha be akartak volna görcsölni, a tulaj meg felhívott így felmentem. Olyan 10percet. Kellemeset beszélgettünk, aztán elköszöntem továbbmentem.
Közben még volt mikor boldogan kifeküdtem a víz tetejére, akkor már kellemesen melegnek éreztem a vizet.

Aztán végül egyre közeledtem a parthoz ahol voltak fürdőzők is, mígnem célbaértem, leolvasták a karszalagom és az időmet rögzítették fényképemmel együtt. A célban át lehetett venni a megúsztam-os pólót. Ami reklámpóló lévén ne várjuk hogy minőségi anyagra van nyomva. Ahogy hallottam többen hiányolták róla az évszámot, na mindegy, ezt kaptuk. A szponzorok kínálatából lehetett fogyasztani: fornettis sütemény százméteres sorokban, egyszer sorbaálltam kb. 15 perc után kaptam 2 darab pogácsát úgy, hogy nem is a sor végére álltam hanem kb. a közepére. Innen láttam már hogy nincs értelme mégegyszer menni 2 pogiért :) Volt még tea, kávé, üdítőital aminek osztásánál nem volt fennakadás. Plusz ahogy láttam masszőrök, de oda megint nem volt érdemes sorbaállni. Orvos is volt, akinek netán arra lett volna szüksége. Igazság szerint én úszás után egyből kényes vagyok az evésre, étvágyam sincs, tehát nem nagyon ettem-ittam volna, de esélyem sem lett volna hogy degeszre tömjem magam :)

Az átúszásról. Első alkalommal úszva célom természetesen a célbaérkezés volt, talán annyival, hogy 3 órán belül történjen ez meg, ami sikerült is.

Fontos hozzátenni hogy hobbi szinten járok uszodába, hetente 1x, továbbá az átúszás előtt 1 héttel kétnaponta jártam úszni és többet úsztam mint szoktam, leúsztam ott is egy huzamban az 5,2 km-t, hogy aztán élesben ne érezzem túl soknak; ne érjen meglepetés.
Nem lepődök meg azon, hogyha valaki úszó múlt vagy felkészülés nélkül gondol egyet csak azért mert tud úszni és nem látja olyan messzinek a túlpartot, hogy átússza a Balatont és nem v. nagyon nehezen sikerül neki. Minden bizonnyal ilyenek voltak az 1. km után panaszkodó srácok, akik szintén első alkalommal úszhatták, de valószínűleg utoljára is. Viszont becsülöm őket, mert megpróbálták, esetleg meg is csinálták. Ellenben azt nem csípem, mikor valaki nem értékeli a teljesítményt, legyint hogy ah, mi az, fulladtál volna bele, de ő maga meg sem próbálja, mert valószínűleg nem menne neki, csak a szájával tudná.

Nem fáradtam el, végig nagyon kényelmesen tartalékolva az erőmmel úsztam. Megállnom sem kellett volna, csak első úszásomként ki kellett próbálnom milyen az mikor szőlőcukrot kapok :D meg beszélgetni egyet.
Biztosan érzem, most tudtam volna hozni simán a 2:30-as időt, ha nem állok meg beszélgetni, hátamra kifeküdni stb. De lévén hogy nekem a célbaérkezés volt a tervem 3 órán belül és időben voltam (hajón kérdeztem időt), ezt nyugodtan megtehettem :) Uszodában ezt a távot olyan 2:35 alatt úsztam le gond nélkül de úgy, hogy ott jött közbe ismerős és a vízben kb 5 percet beszélgettünk tehát az is ment volna hamarabb.

Itt meg valamivel több is volt biztosan mint 5,2 km; mert senki nem tud tök egyenesen menni, kerülgetik egymást az emberek, hol közelebb úsznak a hajókhoz hol nem, cik-cakban mennek.

Természetesen jövőre is szeretnék indulni, akkor a célom a 2óra körüli időeredmény lesz, szeretném jórészt gyorsban leúszni, de addig még sokat kell gyakorolnom, tanulnom, csiszolnom a technikámon.

Zárásként:
Örömmel tölt el, hogy hazánkban van ilyen jeles esemény. Mostantól amikor tehetem mindig indulni fogok. Az kicsit sajnálatos, hogy az öbölátúszás idejével egybeesett, mert többen szerették volna megúszni mindkettőt. Talán még annyit, hogy üzenőfalon olvasva másokkal együtt kicsit sokallom a 3500ft-os nevezési díjat.

Nagy gratula minden résztvevőnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborjozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr245863951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymous 2008.08.04. 19:08:10

Kolazs writes:

Élveztem az írásod,jó volt.A nevezési díj nem 3800?Csá

gaborjozsef 2008.08.13. 19:08:23

Köszi. Idén volt annyi, a cikk korábbi átúszásról íródott.
süti beállítások módosítása