Statisztikák

2013.03.20. 08:09

Robogómmal az elmúlt ~650 km fogyasztási átlaga 3,9 liter. Mit mondjak... Kymco agilityvel biztos 1 literrel kevesebb lenne... Azt tudni kell hozzá, hogy ez elég pontos km számlálóval rendelkezik, nem úgy mint több korábbi motorom (mondjuk az agility is csalt, de az már nagyon keveset, tehát pontosnak mondható vele a 2-3 literes fogyasztás).
Kijelenthetem 4 liter simán megetethető a piaggioval. Én városba mentem de vegyesen 3-4 és 20-30 km-es távokat. Viszont fékezéseket kerülve. Ergo sok ez a fogyasztás és lehetne másnál több, de azt veszem alapul, hogy még swifttel is kb. a duplája lett volna akkor jó. Az meg felbecsülhetetlen ezen a motoron, hogy rendszám nem lévén nem kell félni, ha esetleg az embert levideózzák valami szabálytalanság közben, ill. parkolóhellyel nincsenek gondok, és eleve gyorsabb lehetőség városban, mint autóval.

A "magas" fogyasztás ellenére nem vagyok elégedetlen, mert a vezetési élmény arányban van a fogyasztással, ha azt vesszük, hogy az agilityn nem történt semmi. Érezni hogy egy sokkal stabilabban viselkedő motor van alattam ami kis gázzal is igen szépen megy, míg a 4ütemű 50esnél szinte mindig nyélgázon kellett közlekedni.. Bár eléggé fogyasztás orientált ember vagyok, de ez az a motor, amire azt mondom megéri még ha 4 literrel is járok el. Nyári időbe már szerintem vissza fog térni a 3,5 körüli reálisabb fogyasztásom. Ne feledjük a négyüteműnél hidegindításkor még sokáig fulladozott is kevés dúsítás miatt, míg nem nagyobb fúvókával jobb volt, de tökéletes akkor sem lett, és úgy már 3 litert simán elfogyasztott. Ez az NRG meg nem fullad, inkább nagyon is rádúsít hidegen, mert az elején inkább kicsit dadog, elég buta hangja van, de elindulva fél perc alatt eldolgozza a dús keveréket. Kíváncsi lennék 50-100 km-es távon hozná-e a 3 literes átlagot, szerintem úgy sem. Keszthelyen már voltam vele és nem látszott meg a fogyasztáson. Ezért nem is fogok vele ilyen távokra elindulni, mikor van egy fasza swiftem, ami alig eszik többet ilyen hosszú utakon:

Suzuki. Tudni kell ugye új, elég puha keverékű 4évszakos gumi, nem vártam vele jó fogyasztást, mint ahogy a 5W-40-es olajtól se, abból is kicsit sűrűbbet választottam, idősebb motorokhoz, Valvoline MAxlife-ot. Tegnapi tankolásom eredménye 4,52 átlagfogyasztás, szuper!
De mióta elkezdtem óvatosabb lenni (főleg az éjszakai közlekedések és vadveszély miatt, országúti 70 km/h körül járok sötétben) 1404 km-en 68,17 liter fogyott. 4,86 literes átlagot jelent ez. Lenyűgöző na, mert ez azt jelenti ha pl. elmennék pestre vele és nem sztrádán mennék, garantáltan 5 liter alatt lenne az átlagom. De azt is el tudom képzelni, hogy 4-hez lenne közelebb, mint 5-höz. Mivel sok lakott területen kell átmenni. Büszke vagyok magamra, és a kocsimra is mert szerintem jól teljesítettünk :)
És akkor még itt a kerékpárom is, amiről nem vezetek statisztikát, hiszen kilométerórám sincs, de jó érzés ezzel is tekerni, ha nem dörgölnek az orrom alá füstöt. Jobb kedvű leszek egy ilyen kerekezéstől, és azt mondják oldja a stresszt. (ha éppen nem bosszanatanak fel, ahogy korábban írtam..) Fontosnak tartom ezt a fajta közlekedést is, mivel sokan el vannak kényelmesedve, és nem olcsó a közlekedés, de lehet a jövőben még drágább lesz, így nem érzem létszükségletnek, hogy motoros járműre üljek olyan távokon, amiket ezzel is meg tudok tenni - igaz időjárás függően - de olyan szép időben, ami most van, kifejezetten jó érzés, és több idő is marad a körülöttünk lévő dolgokat jobban megfigyelni. Nagyon frankó választás volt ez a bicikli, nagy kerék, könnyen gördül, 3 sebességes agyváltó pedig fantasztikus, bőven elég! ((Sosem fogom megérteni az emberek többsége miért vesz láncdobálós biciklit, mikor ők is csak 2-3 sebességet használnak a 21-ből vagy többől...(talán a szervizeknek jobb, mert a láncváltós olcsóbb ugyan, de kevesebbet bír). Boltokba alig látni agyváltós biciklit, sok helyen egyáltalán nincs, de ez nem azt jelenti, hogy nem léteznek..))
A kontrás fék is szuper. A teleszkóp nem hiányzik, így jóval olcsóbb volt, és kizártunk hibalehetőségeket! A rugós ülés úgyis kényelmes! :)

Update: 2013.március 24-én, névnapomon sikerült eladni a régi bringámat a meghirdetett 7ezer ft-os áron. :D Most már csak ez az 1 biciklim van, ami a képen látható és szuper számomra! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborjozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr625864083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymous 2013.03.26. 12:03:40

alvaro writes:

Nem vagyok elbűvölve az 50-es fogyasztásától, nagyon úgy érzem, hogy simán tudnám hozni 650-essel is, és ezt aztán főleg nem kell nyelezni. Most sokkal jobb átlagom van télen-nyáron (tény, hogy hóban nem járok vele), persze 23km-re járok dolgozni, ritkán indítom be rövid útra (arra való a bicikli) és túrázok is vele.

Bicikliből magam ragaszkodtam a láncváltóhoz - illetve ragaszkodott a fene, csak ebből volt sok sebességes. Itt a Bakony szélén kell az. Viszont kilométeróra van rajta, azt nem adom, mániam logolni a távokat meg a fogyasztást. Így jött ki, hogy mivel eddig ~1500km-t mentem vele, a kilométerköltsége pillanatnyilag nagyjából megegyezik a 650-es BMW-ével :D

gaborjozsef 2013.03.26. 16:03:11

De azt tegyük hozzá, amilyen körülmények között ez az 50-es 4 litert megeszik, ott a te 650-esed is eléget 8 litert biztosan...
Amúgy én se vagyok elbűvölbe ettől a fogyasztástól, de hát ez a város és rövid táv eredménye.

Viszont városon kívül már nem éri meg az 50es robogó, mert akkor általában hosszabb távok vannak, annak 3 liter alá nem nagyon megy a fogyasztása, az is lassú, 60-70 km/h-s haladásnál, hiszen többre alig képes.

Egy korszerűbb nagymotor 90-100-zal már sokkal tempósabb, és képes lehet 4 literrel elhajtani hosszú távon ilyen tempóval. Ilyen esetben előnyösebb a nagyobb gép, mert nagyobb utazótempóval de hasonló fogyasztással elmegy, és ha szükség van erőre, akkor rendelkezésre áll.

anonymous 2013.03.26. 17:03:39

alvaro writes:

Szerintem ember nincs a Földön, aki egy injektoros F650-nel valaha 8 litert etetett volna :) Egyhetes jogsival, nulla tapasztalattal, több órás dugóban szívással sikerült egyetlen egyszer feltornázni 6.4-re, de azóta már be merek menni a sorok közé :D

Nagy kedvem lenne egyszer hasonló körülmények közt összemérni őket. Ma már nem nagyon látszik meg a fogyasztáson, ha bemegyek városba, sokat tanultam a kezdetek óta. Persze nem nagyon rövid utakon, azokat tiltja a vallásom :D

gaborjozsef 2013.03.26. 18:03:06

Én is bojkottálom a rövid utakat, de a robogó még inkább erre való, azért mondom, hogy ilyen téli körülmények között, lassan is melegszik be, ha 3 km-ekre vennéd elő te is, akkor 8 litert szerintem benyakalná, mivel az első 2-3 km-en rendesen rádúsítja a benzint míg bemelegszik, ezért a magas fogyasztás.

anonymous 2013.03.27. 09:03:38

alvaro writes:

Azért 4.5 év kerek 3 literes átlaga után elég ocsmányul nézne ki egy 8-as adat :D

gaborjozsef 2013.03.27. 19:03:35

Az tuti. Bár hihetetlen az a 3 literes átlag, 650essel el lehet ilyet érni? Hogy csinálod?

anonymous 2013.03.28. 10:03:22

alvaro writes:

Hát, az első lépés a típusválasztás volt: BMW F650CS, egy henger, 650-esek között kifejezetten szerény étvágyú. Többek egybehangzó véleménye, hogy 3.5 körül lehet vele nyugisan túrázgatni.

Utána próbáltam minél jobban ötödik alján közlekedni, így még nehéz volt 3 liter alá menni. Igazából az dobta meg (lefele) az átlagom, amikor egy kis kutatás után rábukkantam megfelelő oldalakon a kigurulásra és a pulse&glide-ra. Persze télen most is 3 fölött vagyok, de ezzel nem sok mindent tudok már tenni. Fázom olyankor a trükközéshez, és az akku is nyivászta ahhoz, hogy kesztyűfűtés mellett leállítgassam a motort (piros lámpák, ismert, megfelelő szögű hosszú lejtők), és még erőteljesen indítózzon ezek után...

Ja, az ötödik alja ilyen 70-80-as tempót jelent ebben az esetben. Értelemszerűen országúton. Negyedik alatt meg szinte nem is haladok soha egyenletes sebességgel, csak gyorsítok vagy pulse&glide-olok. Járó motorral persze, mert a motor kis súlya és pocsék légellenállása miatt rövidek a ciklusok.

anonymous 2013.03.28. 19:03:19

Névtelen writes:

Belenezegettem a blogba, erdekes dolgokat talaltam.
Egy valamit hianyolok a "hypermiler" szemleletben; a teljes kepet.
A dolog joreszt a sporolasrol szol (persze nem csak arrol), viszont az uzemanyagfogyasztas csak egy szelet a tortabol. A teljes kephez az osszes koltseget szamba kell venni, es itt nem csak a fixen fizetendo es szervizdijak vannak, hanem az auto ertekcsokkenese (vetel es eladas kozotti kulonbseg), ill. -amit sokan elfelejtenek-, a benne fekvo toke erteke. Utobbi egy felmillios autonal, a mostani ~7% koruli lekotott beteti kamatokkal szamolva eves szinten 35000 Ft.
Ez lenne a TCO-szemlelet, ennyivel kevesebb penz lesz a zsebedben az evek multaval.

Hasonlo a helyzet a Gorenje-vel is, nekunk is volt, vegul azert adtuk el tizenpar evesen, mert annyival tobbet fogyasztott eves szinten, mint egy modern "A" kat. fagyaszto, hogy a villanyszamla 3 ev alatt visszahozta az arat. Mindig a teljes kepet kell nezni! :)

anonymous 2013.03.29. 07:03:28

alvaro writes:

Magam részéről megvan a teljes TCO elemzés, kivéve azt a kamatos izét a végén:

"Egy bécsi kocsmáros beperelte, hogy megevett nála hat tojást, s nem fizette meg. A hat tojásból lett volna hat csirke. A hat csirkéből lett volna hat tyúk. A hat tyúk isten tudja, mennyi tojást tojt volna. Az elmaradt hasznot Mátyás fizesse meg!"

gaborjozsef 2013.03.29. 08:03:43

Elég fuel economy autóm van! :) De a TCO elemzés alapján is olcsó a fenntartása és kevés az értékcsökkenése! A hűtő nem az én kompetenciám volt, nem számolgattam utána, így ezt hanyagolnám.

Mi ez a pulse&glide? Leghamarabb felgyorsítasz a kívánt sebességre, ill. szükség esetén leállítod vagy üresben gurulsz?

Én nem vagyok azért annyira extrém hypermiling alkalmazó hogy leállítgassam az autót, max akkor ha tudom hogy legalább 2 percig nem kellene újra indítani. Ugyanis rosszabbnak tartom az indítgatásokkal járó állandó kulcs/önindító/akkumulátor használatot plusz még a generátort is jobban terheli. A gyárilag start/stop rendszerű autók persze más technikát képviselnek.

Sőt az üresben gurulásnak sem látom értelmét, mert biztosnak tartom hogy nem tudnék annyit üresben összegurulni, hogy kimutatható fogyasztás csökkenésem legyen. Sík úton egyszerűen nem gurul annyit, hogy érdemes legyen kivennem, lejtőn meg kell is a motorfék, mert ha nagyon begurulok az veszélyes is lehet baleseti szempontból, de a túlzott gyorshajtás a pénzárcámra is hatalmas terheket róhat.

anonymous 2013.03.29. 09:03:32

alvaro writes:

Tudok még olyan helyet, ahol feltétlenül érdemes kigurulni: jön a falu tábla.

Egyébként nem muszáj egyáltalán kivenni üresbe, kinyomott kuplung is megfelel. Motoron úgyse szerencsés túl gyakran kivenni, mert azt nem olyan egyszerű utána visszatenni sebességbe, mint egy autót - tipikusan kicsit nagyobb sebességnél (pl. akár 50-nél) erőszakolni kell a váltót, hogy ugorjon át kettesbe. Szóval ott inkább kuplungolok.

Magam azért védem annyira a szabadon futást, mert nekem nagyon sokat számít a használata (főleg hegyvidéken). Előtte a 3 liter is szép teljesítmény volt, mióta használom, nyáron gyakran látok 2.6-2.8-as tankokat (tehát ez nálam kb. 10%-ot javított!).

Egyébként igen, elhasználja a kinyomócsapágyat. Teresa 111 ezer kilométeres korában cserélni kellett a 870 forintos alkatrészt, amiről fogalmam sincs, más körülmények között mennyit bírt volna. De legtöbben soha nem tesznek ennyit egy motorba.

Valamint semmi okát nem látom, hogy a kinyomott kuplung ne legyen épp olyan biztonságos, mint a nem kinyomott. Semmi idő visszaengedni, de autóban üresből kivenni se nagy móka, sokkal többet ront a reakcióidőmön, ha éjszakás voltam.

gaborjozsef 2013.03.29. 09:03:46

Olyat én is szoktam, hogy emelkedő után ha tudom lejtő van, akkor fölfele hagyok lassulni, főleg hogy ha tempósan mennék, lefelé már túl gyors lenne, ezért is fontos, meg az üzemanyag szempontjából.

Én továbbra sem látom értelmét az üresben gurulásnak, így is elégedett vagyok a fogyasztásommal és ha számítana biztosan nagyon keveset. Sokkal többet számít az hogy hol mész vele, milyen minőségű úton, hegyekben, vagy sokat araszolsz városban, sok hidegindítással stb. Én próbálom a váltásokat, és kuplungolásokat minimálisra csökkenteni. Ha mindenhova csak úgy begurulnék lehet, hogy valamit spórolnék, de a kinyomó mechanika és az egész váltó szempontjából jobban igénybe veszi a szerkezetet, és már megint ott tartanék, mint amit mondtam leállításnál, hogy valószínűleg a megspórolt benzin ára nem fedezné a hamarabbi elhasználódás költségét. Mivel nagyon keveset lehet így megspórolni, és sok kicsi sokra megy - nem csak pénzben, de elhasználódásban is. Tehát ennyire nem vagyok elvetemült. :) És akkor arról nem is beszéltünk, hogy sebességben haladva biztonságosabb is, mint üresben.

Olyankor gurulok nagy ritkán üresben, ha pl messziről látom hogy piros a lámpa, és tudom, hogy motorfékkel nem gurulnék el az autósor végéig, csak gázadással, viszont üresbe elgurul odáig, akkor természetesen kiveszem üresbe, de csak azért, mert amúgy is ki kéne vennem mögöttük megálláskor ill. mert így nem kell gázt adni és egyértelműen spóroltam ezzel a lépéssel - nyilván nem sokat, de tekintve hogy megítélhetően amúgy is hozzá kellett volna nyúlnom a sebességváltóhoz, ezért semmilyen plusz cselekedetet nem igényelt.

anonymous 2013.03.29. 09:03:56

Anonymous writes:

Pulse&Glide: gyorsítás és kigurulás váltakozva. Hardcore arcok leállítják közben a motort, de mivel Teresa sík úton kb. 10-15 másodperc alatt lelassul 100-ról 70-re, így tök értelmetlen, csak az akkut szívnám le vele.

Üresben gurulás: legjobb. Csodálkozom, hogy pont tőled olvasok ilyeneket. Nekem nagyon sokat segített, és szerintem teljesen logikus, ha tudod jóelőre, mennyit akarsz lassulni milyen távon. Így maximálisan kihasználhatod a lendületed, és emiatt sokszor (legtöbbször) jobban jöhetsz ki üresben gurulással, mint motorfékkel (simán ellensúlyozza az alapjárati fogyasztást, sőt).

A lejtőn gurulástól meg nem kell félni. Van az angolban egy nagyon jó kifejezés: terminal velocity. Sajnos magyar megfelelőjét nem találtam, de ez az a sebesség, ahol az ellenállások kiegyenlítik a gravitáció gyorsító hatását. Nos, sok lejtőn ez a terminal velocity lassabb, mint a megengedett (vagy akár az ott biztonságos) sebesség. Ilyenkor az ennél nagyobb sebességnél üresbe tett jármű nem hogy gyorsulna, de lassulni fog. Ilyenkor vagy mész lassabban, türelmesen, vagy elő lehet venni a Pulse&Glide-ot :)

Motorfék csak akkor kell, ha tényleg "túl gyors" a lejtő. Van ilyen is néhány a környéken, de ez erősen függ attól is, hogy milyen járművel mész rajta! Egy átlag motornak viszonylag kicsi a tömege, de a légellenállás nagy, így itt környéken (Bakony széle) kifejezetten keresni kell a túl gyors lejtőket.

Autóval már érdekesebb (egy régi Yaris 840 kiló + utasok ésatöbbi a példajármű), pl. Gúttamási felől jőve, vagy Csurgóra befele is szükség van motorfékre. Ezen valamit lehet segíteni DWL technikával (driving with load): fölfele az ember nem tartja a sebességet, hanem hagyja lassulni az autót. Így a túloldali gravitációs parittya hatására később éri el azt a sebességet, ahol már (motor)fékezéssel kell pazarolni a túl bőséges lendületből :)

anonymous 2013.03.29. 09:03:58

alvaro writes:

(Bocs, ez is én voltam)

gaborjozsef 2013.03.29. 10:03:45

Oké, hogy az alkatrész 870 ft, de a munkadíj az sokszorosa az alkatrész árának..

Ja hát igen ilyen az egyhengeres motor, főleg a négyütemű, ennél már nagy szerepe van a kiegyensúlyozásnak.

Engem nem fogsz tudni meggyőzni a szabadon futásról, persze jó lehetne, de plusz feladatot eredményez. A lejtőn lefele motorfékkel én meg úgyis 0 fogyasztással gurulok az autóval kb. 1200-as fordulatig biztosan, alatta talán már beleszól az alapjárati keverékképzés, de mire annyira lemegy, már előtte úgyis adnék gázt.

anonymous 2013.03.29. 10:03:49

alvaro writes:

Kimaradt egy "nem": nem is lesz automatikusan nulla a fogyasztás.

anonymous 2013.03.29. 10:03:55

alvaro writes:

Azt el is felejtettem írni, hogy esetemben a motorfék használata a váltó kiosztása és a használható fordulatszám-tartomány miatt a legtöbb helyzetben kényelmetlen és haszontalan. Megyek pl. 2600 fordulattal, és 2000-nél már nulla gázzal is rángat meg kalapál az egyhengeres blokk.

Ráadásul motorfékezés közben is lesz automatikusan nulla a fogyasztás: ha el is veszi a befecskendezést a vezérlő, hideg motornál vagy alacsony fordulaton vissza fogja adni. És nekem nagyon úgy tűnik, hogy bármit csinálok, az a vezérlő szerint alacsony a fordulat :D Talán így már látszik, hogy hogyan is nőtt ilyen nagyra a különbség a motorfék és a szabadonfutás között.

gaborjozsef 2013.03.29. 11:03:28

Na mindegy, én nem akartalak meggyőzni, én nem tartom jónak az üresben gurulást, egy barátnőm csinálta azt mindig idegesítően, mikor 1x bulizni mentünk, és ő vezetett hazafele, kezdő jogsival, nagyon idegesítő volt, hogy minden kereszteződés előtt már jóval kivette sebességből a kocsit. Ilyen nagyon amatőr dolognak érzem emiatt, mert ő jut róla eszembe, kezdő jogsival. Holott tudomásom szerint egyik oktató sem tanít ilyet, hogy üresben guruljunk. Sőt, kifejezetten ellenzik.

anonymous 2013.03.29. 11:03:31

alvaro writes:

Igen a munkadíj tényleg sokszorosa, de muszáj volt, mert jól hangzik :D Egyébként ha már a dolog anyagi oldalát nézzük: kiszámoltam, hogy 3 deci megtakarítás 111 ezer kilométeren nagyjából 140 ezer forintot jelent, a szerviz pedig ha üti is a 20 ezret, a 140-et semmiképp :) De nem is azért csinálom.

Nem akarlak én meggyőzni, arról már rég letettem, hogy bárkit meggyőzzek bármiről :D Inkább azt akarom, hogy engem ne akarjon senki meggyőzni a nemlétező veszélyességéről. Annak idején a kétütemű korszakban sok járművön nem is volt motorfék egyáltalán, mégis élünk. Mivel szerintem annyira te se akartál meggyőzni, hogy hagyjam abba, így technikák mögötti elmélet megvitatása folyik :)

Ellenben olyan helyzetben, ahol a motorfék miatt aztán gázt kell adni, szinte biztosan jobb (fogyasztás szempontjából) a szabadon futás. Ismét csak jobb, mint (lejtőn) nagyon kis gázzal sebességet tartani, mert az nagyon alacsony terhelésű állapotot eredményez, ami bármelyik BSFC diagrammról leolvasható, hogy roppant rossz hatékonyságú.

Biztonság: tudtad, hogy a Pulse & Glide tud biztonságosabb lenni az egyenletes haladásnál? Például amikor ez tart ébren reggel hazafele :D

gaborjozsef 2013.03.29. 14:03:13

Kurva egyszerű pedig. Azért is biztonságosabb mert pl. mi van ha ausztriába gurulsz le a hegyeken és ne adj isten alapjáraton tök véletlenül valami kis hiba miatt lefullad az autód, és nem tudod újraindítani? és böszme módon elpumpálod a fékedet, és nem lesz többet féked, és rásegíts se, mivel nem tudod elindítani még sebességve rakva se csak gurul tovább esetleg kanyarba túl nagy tempó, szakadék stb? Én sehogy sem mennék rá erre az üresben gurulásra, az előbb említett 1 esetet kivéve, és nem is javaslom senkinek. És azok akik le is állítják eközbe, és esetleg túlfordítva a kulcsot kormányzár lockol, és nehezen tudja kivenni? ott a baj. Annyira keveset lehet ezzel megspórolni, hogy felesleges ezzel játszani. Ha az autó járó motornál gurul, legyen sebességbe, ha már nagyon lassan gurul vagy áll, akkor üresbe. Ennyi. Szerintem ezt a sebesség kivevős vagy kuplungolós technikát ne javasold senkinek. Aki okosabb, biztos meg tudja magyarázni még miért nem biztonságos pl. csúszós úton sem, stb, de én nem foglalkozom vele. Én csak nem tartom jónak. De ha neked jó, hát csináld :) Csak ne bíztass erre senkit :)

anonymous 2013.03.29. 14:03:49

alvaro writes:

Azt tudom, hogy az oktatók valamiért allergiásak rá, az autós jogsim friss (mikor évekkel korábban a motoros jogsit csináltam, nem is hallottam üresben gurulásról), így volt alkalmam beszélni oktatóval. Ő se tudtakielégítően megmagyarázni, mi vele a baja. Kanyarodásnál mondott valamit a futómű előfeszítéséről meg az ebből fakadó stabilitásról, de ennek szerintem csak kiélezett helyzetben lehet bármi szerepe. A motorosok meg iszonyúan kapálóznak, ha csak meghallják, sőt, elégetnének máglyán, ha tehetnék - de rendesen alátámasztott ellenérvet soha, egy se tudott mondani.

anonymous 2013.03.29. 15:03:52

alvaro writes:

1. Kemény lejtőn nem gurulok üresben, hanem motorfékkel moderálok
2. Ha mégis üresbe teszem, nem fullad le csak úgy,
3. de ha lefullad, nem pumpálom a féket, csak ha fékezni akarok
4. Ha meg mégis elpumpáltam a féket, ráteszem a kuplungot. Akkor pedig nincs olyan, hogy nem tudom újraindítani. Mechanikai kapcsolat van a kerék és a motor között, muszáj neki forogni. Még ha nem is "indul", a motorfék meglesz még döglötten is. Onnantól pedig újra megy a fékrásegítő.

Egyszerűen nem látom benne a veszélyt.

gaborjozsef 2013.03.29. 15:03:59

Én igen. Mert egy tehetetlenül guruló járműben ülsz és semmi más befolyásod nincs alá, csak kormányzás, meg fék. Még arra sincs időd hogy egy hirtelen gázzal reagáljál szükséges szituációban. Alapjáraton meg lefulladhat tök véletlenül a motor, ha az alapjárati rendszerrel valami hiba történik, akár úgy, hogy nem is indul újra. De ehhez elég lehet akár egy kis biztosíték meghibásodása is. Az emberek többsége meg nincs tisztába vele, hogy nem szabad pumpálni a féket, azért írtam úgy, hogy böszme módon pumpálja a féket. De lényegtelen. Az a lényeg, hogy ezt nem így tanították, és pl. nálam a suzukinál elképzelhetetlennek tartom, hogy ezzel meg tudnék spórolni kimutatható üzemanyagmennyiséget, mert már így is bőven alatta fogyaszt a kocsi, mint amit eddig el tudtam róla képzelni.
Persze te ezt csinálod azzal nincs baj, csak ne reklámozd, és ne bíztass rá senkit. :) így is szar a közlekedés.

anonymous 2013.03.29. 17:03:17

shiNIN writes:

Ez egy aranyos beszélgetés, jövök én is :) Alvaro párja volnék, jegyzem meg, természetesen saját motorral, mert még Teresán is rossz dolog hátul ülni, pedig ő nem hasalós, jámbor motor.
A motorosok már a szabadon gurulás miatt meg akarnak minket égetni, valamint átnevelni, nem tudom, mit gondolnak, feladjuk a motorozás élvezetét csak miattuk? Vagy akár a motorozást, képtelen lennék szabadon gurulás nélkül motorozni, kivéve persze autópályán és hasonló helyeken, ahol nem sűrűn kell lassulni. Én személy szerint nem gurulok üresben, legfeljebb ha meg akarok állni vagy majdnem 0-ra akarok lassulni, a fene se váltogat összevissza s veszti el a lehetőségét a visszaváltásnak, amíg le nem lassul kellőképpen, a szabadon gurulás is elég kellemesen fogyaszthat, viszont számomra az élvezet a legfontosabb, no meg a biztonság. Árnyalja a képet, hogy a fogyasztásra optimalizálás is élvezet. Legalábbis a legtöbb technika nekem az (vagy mindegy, de logikusabb, praktikusabb használni), a veszélyes vagy idegölő verziókat meghagyom másoknak s remélem, hogy (főleg az elsőt gyakorlók) mindig távol lesznek tőlem.
Nekem csak motorom van, ott a leállítás is sokkal lazább dolog, mint autónál, de az utóbbi esetben sincs vele baj, ha ésszel alkalmazzák, olyan helyzetben, amikor biztonságos.

Soha nem biztatunk senkit, csak bekerül pl. egy 48 órás teljesítménytúra leírásába, s belekötnek. Vagy behúzom a kuplungot egy kis közös túrán (mégis mi a fenét csináljak, amikor szerencsétlenek mennek 60-nal egy szép laza országúton, majd fékeznek egy kicsit?) s belekötnek, de érv? Az sosincs.

Érdekes, hogy nem gurulsz szabadon, nekem az annyira evidens. Ha lassulni akarok, gurulok. Igen ritka az az eset, hogy fék kelljen, már az én esetemben, én többnyire elég kis forgalmú országúton és falvakon át motorozgatok, bár Fehérváron sem kell valami sokat fékezni alapesetben, jobbára csak a lámpák miatt. A hypermiler szépen előretekint, többnyire hamar látja, ha lassulni kell s idejében el tud kezdeni gurulni.
Az ilyen apró magyar hegyekben egy motor ritkán találkozik túl meredek lejtővel, akkor persze jön a motorfék, nyilván van, amikor szükség van rá, ahogy néha a rendes fékekre is. De többnyire nem.
Szabadon gurulni ráadásul igen poénos, főleg lejtőn, én legalábbis nagyon szeretem. A jobb csuklómat is pihenteti, ha többezer km-t motorozunk pár napon belül.
A pulse and glide pedig, ami egy igen alap hypermiler technika, rengeteg autós és gondolom, jóval kevesebb motoros alkalmazza világszerte, mert számukra hatékonyabb üzemanyaghasználatot eredményez, nos, az az én 250-es motoromnál semmit nem javít, néha mégis használom, mert milyen dögunalom már egyenletes sebességgel menni (bakonyi hobbimotorosként többnyire rosszul viselem, ha szembejön egy több km-es egyenes szakasz :D). Gyorsulni nagyon szeretek, szerencsés dolog, hogy az jót tesz a fogyasztásnak. Megfelelő feltételek esetén, nem akármikor.

Ami az autós gurulást illeti, nem hiszem, hogy fagyban 4 liter alá tudtunk volna menni a Yarissal a Bakony viszonylag rossz útjain nélküle. Pontosabban tudom, hogy nem, amennyiben a fogyasztásmérőnek csak valami halvány köze is van a valósághoz. Rengeteget gurultunk a picike alapjárati fogyasztással, ami elég jól lehúzta az átlagot.
Ezért jók az efféle szolid, kanyargós, falvakkal tarkított hegyi utak, ott a legjobb a fogyasztás, autóval, motorral egyaránt, miközben elég szórakoztató is (bár ez személyfüggő), nekem pedig kis mazsolaként olykor dinamikusabbá s ismét, élvezetesebbé teszi a motorozásomat, mert a lendület megóvásának vágya erősebb a gyávaságnál, ami fékezésre int, pedig arra bőven nincs szükség.

Jó, én bizonyára hypermilernek születtem, de sokszor valóban csak a hypermiler technika logikus. Minek fékezzek, ha lassulni akarok, ha kigurulni is elég (logika, fogyasztás, élvezet, minden a fék ellen szól nálam)? Miért adtam volna gázt egy másik, ez alkalommal szerencsére nem 60-nal történő osztrák szerpentines együttmotorozásnál, ha szabadon gurulva pontosan együtt tudtam haladni a többiekkel, valami 1.5 km-en keresztül, amiben még valamirevaló kanyar sem volt? Alvaro egyébként ugyanolyan biztonságosnak érzi a szabadon gurulva kanyarodást, én azt szeretem a legkevésbé, rendes kanyaroknál sosem alkalmazom, a motorfék jobb, de a gázadás még sokkal, sokkal inkább az. A rendes fék a legrosszabb.

No de leállok már, csak néha jólesik kifejteni ezeket. Hátha valaki elolvassa és megért valamit ebből. Bár nem önzetlenségből írtam, nem vagyok én olyan.

anonymous 2013.03.29. 19:03:07

alvaro writes:

Hát pedig régi tapasztalatunk, hogy mindig a hegyi útjainkon jönnek ki a legjobb tankok.

gaborjozsef 2013.03.29. 19:03:08

Szerintem ezt senki nem olvassa el. Én ugyan átolvastam de minek..? :)

Annyit tudok rá írni, hogy az hülyeség, hogy kanyargós hegyi utakon kevesebbet fogyasszál, mint normális sík úton. Legidálisabb az a sík út ahol konstans ugyanakkora tempóval tudsz menni nagyjából hasonló gázállásokkal. De hagyjuk is. Lehet nem vagyok elég hypermiler, de a gurulgatásokkal akkor sem fogok egyetérteni. Gurulok én is, csak motorfékkel, akkor éppen 0 fogyasztással, persze cserébe jobban lassulok. Más meg gurul üresbe alapjárati fogyasztással, kis lassulással. Összevetve a két verziót nagyon kevés fogyasztás különbség lehet, már ez miatt, meg a kényelem miatt sem látom értelmét kivenni sebességből, vagy kuplungolni.
süti beállítások módosítása