Készen van!

2012.04.14. 21:12

Igazából már kedden elkészült a motor, mivel megjöttek hozzá a rendelt cuccok. Beraktam a Malossi X-special szíjat, ami az Aeroxoknál szépen kb. +10 km/h végsebesség növekedést eredményezett, hiszen szélesebb volt, mint a gyári. Az NRG-ben állítólag 10ezernél szíj csere volt (eredeti gyári piaggiora), ennek megfelelően a szíj sem tűnt használtasnak, csak a korábbi jó tapasztalatok miatt akartam bele rakni a Malossit. Viszont összemértem mindkettő szélessége azonos, valamint igazság szerint a szíjtárcsán sincsen hely, hogy jobban kifusson rajta a szíj, így előzetesen is józanul belátható, hogy ettől nem fog nőni a végsebessége, ami amúgy sem olyan rossz, 80-85 km/h körül van.
Így is lett, ahogy gondoltam, sőt, a Malossi szíjjal kicsit mintha lassabban menne pár km/h-t végre, mivel azonos tempónál végáttételen pörögve valamivel nagyobb a fordulatszám. A szíj szélességén már tizedmilliméterek is számítanak. Viszont a gyorsulás valamivel jobb. Most már nem variálok, a Malossit benne hagyom, a gyári újszerű állapotút meg majd 10-15 ezer km után, mikor a Malossi kuka lesz, visszarakom. És örömmel fogom vele használni, abban a tudatban, hogy Piaggioban a gyári szíjjal is elég jól ki lehet aknázni a teljesítményt, nem feltétlen kell hozzá Malossi szíj :)

Egyúttal az olajpumpa meghajtó fogazott szíjam is megjött, az gyári Piaggio gyártmányú. Most (kedden), hogy kiszedtem ami benne volt (szintén gyári) belátom, hogy még 7-8 ezer km-t simán elment volna. Ajánlás szerint 20ezernél kell cserélni, a motorban 13 körül vagyok most, de hát mint írtam korábi postban, akármilyen szép állapotú a motor, használattól függően ha pl hosszú távon megkímélten használták, lehetne benne 30ezer km is, csak esetleg visszatekerték, akkor meg már nagyon csereérett a szíj. Mivel tartom magam ahhoz, hogy használt motor, akármennyire valósnak is tűnik a futott km, 100% bizonyossággal nem állapítható meg, és fontos alkatrészről van szó, ez hajtja a víz- és olajszivattyút, ezért ez a 2ezer ft-os tétel nem játék, így nem tekinthető értelmetlennek a csere.

Dani köszönöm a direkt szűrőt, felment, de... Nekem sem sikerült beállítanom hozzá a porlasztót tekergetéssel. Volt már majdnem jó, de mégsem, bizonyos tartományba fulladt a sok levegőtől. A hangja viszont állat volt :) Igényelné a nagyobb főfúvókát, azt meg nem akarok cserélni, mert ez a direkt szűrő dolog annyira mégse vonz, leginkább a gyengébb szűrési hatékonyság és gyors elszennyeződés miatt. Így maradok a gyári szűrőnél. Utólag gondoltam még csak bele abba is, ha vizet kap így a motor, mondjuk mosáskor, utána könnyen be tudja szívni a direktszűrőn. Valamikor visszaszolgáltatom, mert nekem sincs rá szükségem, de köszönöm szépen kedvességedet :)
Azért egy képet lőttem vele... Jobban tetszene így kinézetre, a gyári szűrő azzal a nagy műanyag dobozzal nagyon zsúfolttá teszi, ezzel a kis szűrővel meg csomó hely van a porlasztó körül:

A bejegyzés trackback címe:

https://gaborjozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr635864038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása